Juhász Magdolna (szerk.): A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei 4. (Kaposvár, 2016)

Lanszkiné Szeles Gabriella: Cséplő József és Fekete István levelezése. Forrásközlés

FEKETE ISTVÁN ÉS CSÉPLŐ JÓZSEF LEVELEZÉSE

353

kezdtem, Fekete István Dűlőúton című elbeszélését nyomtatták a fehér lapra. Nagyon tetszett: családunk sorsát, a falu életét véltem kiolvasni belőle. Mire a zivatarfelhő lombot szaggató viharával elvonult, már háromszor olvastam el. Nagyapám is kíváncsi lett, mi van az újságban. Szinte kívülről mondtam fel neki. A végén megtörölte a szemét, mintha porszemet fújt volna bele a szél. „Na, Pici, na, Madár!” Barázdába állt, szántott tovább. Ez az óra, ez a nap második születésnapom lett. Azóta veszek tollat a kezembe, hogy tovább adjam, ami velem, velünk történt ...”7 - Vallotta indulásáról Cséplő József.

Évek múltán Fekete István barátságát is magáénak tudhatta, erről a köztük folyó levelezés is tanúbizonyságul szolgál. „Vadászott Izlandon, az Egyesült Államokban, Kanadában, ahol szép zsákmányra tett szert."8 A Fekete Istvánnal folytatott levelezését kincsként őrizte a szőlőhegyen. írói munkásságára a későbbiekben még visszatérek.

Sorsbeli és gondolkodásmódbeli párhuzamok

Mielőtt a két ízig, vérig somogyi férfiember levélváltásainak tartalmát és hátterét boncolgatnám, személyiségük között néhány érdekes párhuzamra szeretném a figyelmet felhívni, a magyar természetbúvárok, vadászok és vadászírók táborának emblematikus alakja, Fekete István kapcsán. Kiemelendő, hogy ahogy Fekete István, úgy Cséplő József is ’vadász’ és nem ’puskás’ ember volt. Fekete István „a vadászást ellenben életformaként élte meg: a természetbe a ki- kapcsolódásért járt, és mert hívő emberként ott érezte magát legközelebb Istenhez.”9

Ugyanezt elmondhatjuk Cséplő Józsefről is, mert „Cséplő József valamennyi művének meghatározója az erdők, mezők világának határtalan szeretete, az ott élő emberek történeteinek megörökítése. Novelláinak, elbeszéléseinek a szőlőhegy és az erdő elemi fontosságú helyszíne, vissza-visszatérő témája a munka és a vadászat.”10

„Fekete István, noha maga is sokat vadászott, mégis a természetirodalom lírai vonulatának kiemelkedő képviselője."" Közös az érdeklődési területük, közös a természetszeretetük, és a vadászat iránti olthatatlan szenvedélyük. A korkülönbség azonban Cséplő József javára szolgál, hisz tizenkilenc évvel volt fiatalabb Fekete Istvánnál, innen a levelekben a Pista bátyám megszólítás. Fekete István is így szólítja a nála szintén tizenkilenc évvel idősebb Kittenberger Kálmánt: „Kedves Kálmán Bátyám!” - bár ez a megszólítás nála a több mint két évtizedes barátság során Kálmánkára változott. Kittenberger Kálmán (1881-1958) neki szóló címzése, pedig közvetlenebb nem is lehetett volna már. Természetesen ez a közvetlen hangvétel Cséplő Józseffel folytatott időskori levelezésében nincs meg,

7 Leskó László: Kalendáriummal a szőlőhegyen. Szabad Föld 1997. április 8. 14. szám.

8 Somogyi Hírlap 2000. november 28. XI. évf. 278. szám. 3. p.

9 Sánta G. 2005: 231.

10 Cséplő J. 2011:23.

11 Valló L. 1986: 155.

de az író mindig beszámol éppen aktuális munkájáról, tartózkodási helyéről, tanácsot ad, vagy könyvet küld.

Cséplő József Fekete Istvánt korosodva ismerte meg, mikor az író már sokat betegeskedett. Azt mondhatjuk, hogy Cséplő József hasonló módon érzett Fekete István iránt, mint ahogy Fekete István a nagy tapasztalattal rendelkező mentor Kittenberger Kálmán iránt. „A Kittenbergerről való beszédnek a feltétlen tanítványi alázat és rajongás a kiindulópontja. Én fenntartás nélkül szerettem és tiszteltem Kálmánt - vallja Fekete István."'2 „A húsz esztendővel idősebb Kitty (Kittenberger Kálmán) afféle atyai jó barátja volt, akire ő mindvégig őszinte tisztelettel tekintett."'3 „Szerényebb, tisztább szívű és egyenesebb embert nem ismertem." - írta Kittenberger Kálmánról szóló megemlékezésében Fekete István.

„Fekete István a személyes hitelével állíthatja, hogy Kittenberger roppant önérzetes és szókimondó volt. (...) Jellemes emberként roppant nehezen viselte a hízelgést és az alakoskodást. (...) Kittenberger Kálmánra sokan azt mondták, hogy ’nehéz ember’."'* Azonban mint tapasztalhatjuk, a ’nehéz ember’ jelzővel azokat szokás illetni, akik nem elégszenek meg a szokványos hétköznapi szakmai színvonallal és életvitellel, hanem a szakterületük iránti elkötelezettségből ennél lényegesen többre törekszenek, eközben a hitványt nem dicsőítve. Fekete István írja Kittenberger Kálmánról szóló életrajzi regényében: „csak a kilincsekkel volt baj: nem tudott kilincselni! Nem tudott dör- gölődzni, és nem tudott hajlonganf'. E jelzők olvasása kapcsán egy pillanatig sem lehet kétséges előttünk, hogy mi volt az a kötelék, ami ennek a két nagyszerű embernek az életét összefűzte.

A téma kapcsán meg kell emlékezni gróf Széchenyi Zsigmondról is. És nem pusztán azért, mert Fekete István barátja volt, és mert Ö volt hívatott újra gyűjteni Kittenberger Kálmán az 1956-os forradalom alatt elpusztult Afrika gyűjteményét, és mert vadász, író, és mert mezőgazdász is volt, hanem annak okán is, hogy Fekete István naplójában Széchenyi Zsigmond kapcsán fejti ki a humánumról és a politikáról alkotott véleményét. „Fekete István és Széchenyi Zsigmond kapcsolata 1947 után mélyülhetett valódi barátsággá, amikor munkatársak lettek a Magyar Állami Erdőgazdasági Üzemek (MÁLLERD) vadászati osztályán. Két év múltán azonos sorsra jutottak: osztályidegenként mindkettőjüket elbocsájtották."'5

Fekete István naplóbejegyzésében Széchenyi Zsig- monddal kapcsolatban az emberség elsődlegességére utal: 1968. augusztus 13. I: N: D12 13 14 15 16: "Zsiga, 1926. gróf, a nagy Széchenyi név hordozója. Ideál, aztán jó barát, protektor s később általam protezsált. Minden és mindennek ellenkezője is, való valóság... (...) Az embernek Emberhez való viszonya. Időben, térben, személyi vonatkozásban, megvilágítva a kort, a válto12 Sánta G. 2005: 259.

13 Valló L. 1986: 152.

14 Sánta G. 2005: 253.

15 Sánta G. 2005: 233.

16 I.N.D.: In Nomine Dei: Isten nevében