Juhász Magdolna (szerk.): A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei 4. (Kaposvár, 2016)
Gáspár Ferenc: Megtalált évek: a kaposvári kórház története 1849–1870 között
324 GÁSPÁR FERENC hosszú évszázadok tapasztalata alapján a pestis kórélettanához alkalmazkodtak, szükségszerűen rosszul vizsgáztak egy teljesen más természetű epidémia ellenében. A személy- és áruforgalom leállítása nem szabott gátat a tömeges halálozásnak, viszont a következményes nyomor és éhínség meghaladta a lakosság tűrőképességét. Parasztlázadások törtek ki, amelyek nem a közegészség- és járványügy tehetetlensége ellen irányultak, hanem elsősorban a mezőgazdasági népesség gazdasági és szociális helyzetének tarthatatlanságára hívták fel a figyelmet. Történelmileg csak az 1867-es kiegyezés után érett meg a helyzet egy átfogó közegészségügyi törvény megalkotására."69 Töltényi azon a véleményen volt, hogy a járványban megbetegedetteket a kórház ne fogadja be, mert a város köteles lenne járványkórházat fenntartani: álláspontját a kórházi bizottság is támogatta. A betegek ellátása így Bergel József0 városi orvos feladata lett, aki egy nagyobb házat béreltetett ki, s azt átalakítva, szalmazsákokkal telerakatta, hat ápoló felvételével a kórháztól távol, a város másik felében, a Kanizsára vezető út mentén ápolta a betegeket. Ez az ellátó hely mintegy három hónapig működött.61 Az új főorvos jól kezdett, mert a kolera leküzdését követően valamennyi koleraorvos járandóságát azonnal és hiánytalanul kifizette, ami szokatlan dolog volt abban az időben. Kijelentette, hogy minden körülmények között teljesíti kötelezettségeit, de ugyanezt elvárja az orvosoktól is. A szegénybeteg-ellátást első ízben 1723-ban szabályozták, amikor is kimondták, hogy minden város és község köteles gondoskodni saját szegény betegeiről és öregeiről. A költségeket már 1836-tól a közigazgatási kiadásokhoz csatlakozva, a házi pénztárakból fedezték, ami csak 1850 végén változott meg, amikor a házi pénztárak feloszlatását követően az újonnan felállított megyei adópénztárak által kezelt hadi- és háziadó-be- vételekből, majd az egyenes adónemekből fedezték azokat. 1851-től a költségeket az újonnan létrehozott országos alap fizette, de csak az ellátottak hiteles szegénységi igazolása esetében. A 6382. számú cs. kir. belügyminiszteri rendelet (1855. március 6.) megjelenésével az állam először avatkozott be közvetlenül a kórházak működésébe.62 Kötelezővé tették mindazon gyógyító intézmények összeírását, amelyek épületeik, felszereléseik tekintetében alkalmasak lehettek „közkórház” minősítésre. Ennek nem volt feltétele, hogy ténylegesen ki rendelkezik (kincstár, megye, járás, alapítvány) a tulajdonjoggal. A közkórházakat szabad ágyaik függvényében kötelezték minden náluk jelentkező beteg felvételére, cserébe állami garanciát kaptak a szegény betegek ápolási költségeinek megtérítésére még abban az estben is, ha a kerületi „országos 59 Balázs, P.: 2004, 104. 60 Bergel József (1799-1884) sebész, szülész szakorvos. 1836-ban az első zsidó orvosként kapott engedélyt a városban való letelepülésre. Publikált a Zeitsschrift für Natur- und Heilkunde című orvosi lapban 61 Bergel, J.: 1877, 40-41. 62 Kiss, L: 2005,49-121. szegénybeteg-ápolási alap" kiürült. Ennek ellenére a gondok később is megmaradtak. Wehle igazgatása alatt végig küszködött a központilag meghatározott, elégtelen térítési díjakkal.63 A központi kórházügyi szabályrendelet egy évvel később (26.641/1856. december 4.) jelent meg. Ennek értelmében: 1. ) A közkórház valóságos beteggyógyintézet (tehát nem csak ápolda). 2. ) Helybelieket és idegeneket (külföldieket) egyaránt fel kell venni, nem szelektálhat. 3. ) Az ápolásért központilag meghatározott díjat szedhet (gyógyd íj-tápd íj). 4. ) Kintlévőségeit hatósági úton érvényesítheti. 5. ) Kiadásairól, bevételeiről részletes és tételes számadást kell vezetnie. 6. ) Közigazgatási hatóság felügyelete alatt kell állnia, amely kiterjed az igazgatásra is. Az egyes pontokban felsorolt alapelveket - itt most nem részletezendő - további szabályozás határozta meg. Ezek közül külön is kiemelendő a helyileg eltérően értelmezett gyakorlat miatt megjelent 10.946/1857. április 10. BM-rendelet, amely kimondta: a. ) a térítési díj a betegre tett költséget fedezze, de ennél nagyobbra ne terjedjen, b. ) egy gyógyintézetben ápolt valamennyi betegre nézve ugyanannyi legyen, c. ) a helyi viszonyok és a betegápoláshoz szükséges kellékek változásakor indokolt esetben újra megállapíttassanak, de az állandóságra ügyeljenek, d. ) valamennyi költséget (ápolás, bérek, állagfenntartás, beszerzések, fűtés, világítás stb.) tartalmazzanak. Ambrózy 1857. május 9-én kelt Előírások az ösz- szes Megyei hatóságoknak, Székes Bíróságnak és a Soproni elöljáróságnak64 című utasításában részletesen szabályozza a fennhatósága alatti területen követendő eljárásokat, amelyeket a kaposvári kórháznak is követnie kellett. Az előírt feltételek teljesülése alapján a Helytartótanács 1859. augusztus 15-én, a BM 4564. sz. rendelete alapján (Sopronnal és Szekszárddal egyidejűleg) a kaposvári alapítványi kórházat nyilvános kórházzá minősítette át.65 A már korábban (1859. április 13) meghatározott térítési díjak Wehle okfejtése szerint nem elegendőek a zavartalan működtetés biztosítására, ezért kérvényezi azok módosítását.66 63 A megváltoztatásra vonatkozó kezdeményezései eredménytelenül zárultak. 904/1861. BMKGY. 14. doboz. 64 Báró Ambrózy Lajos (1803-1890) belügyminisztériumi osztálytanácsos. 1873 -ban kelt emlékiratai kéziratban maradtak. (V.ö.: Vasárnapi Újság 1898. 45. évf. 31 szám, 530-531.) A hivatkozott Előírások a Függelékben kerülnek közlésre: 1./ számú dokumentum. 65 Z/21538/1859. sz. alatt BMKGY. 14 doboz. 66 A Függelékben közölve: 2./ számú dokumentum. A forráshiány és működtetési fedezet elégtelensége a továbbiakban is része marad a kórház történetének.
