A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei 3. (Kaposvár, 2014)
Lanszkiné Széles Gabriella: Fonó és Kisgyalán községek gazdasági épületeiben alkalmazott tartástechnológiai eljárások változása a 20. század második felében
FONÓ ÉS KISGYALÁN KÖZSÉGEK GAZDASÁGI ÉPÜLETEIBEN ALKALMAZOTT 261 tartástechnológiai eljárások változása a 20. század második felében Ezért tartani kellett minden esetben az elszabadulás lehetőségétől: „Elszabadulás esetére, kitörés ellen, nyáron, lécajtó volt kívülre rakva, sokszor féltünk, hogy ki tudják lökni a bikák. ” Gondolni kellett arra is, hogy kiállításokkor, „leadáskor,” (értékesítéskor) a bika könnyen kezelhető legyen, el lehessen vezetni az adott helyszínre. Ezért havonta általában egyszer, kivezették az istállóból és megjártatták az utcán. Ha mód volt rá elvitték mérlegelni, „mázsáin!”, a „mázsaházba".4 Különösképpen kellet vigyázni az 500-600 kg-os állat vezetésével. A bika szutyakjába (orrába), ilyenkor rúgós csíptető karikát helyeztek, amitől ha a kelleténél kissé élénkebb vérmérsékletű is volt az állat kezessé vált, mivel az orrát féltette, lévén érzékeny pontja. Ezért legtöbbször „férfiember” segítségét kérték az elvezetéshez, ahol több leadandó bika volt egyszerre. Az idegent azonban kevésbé fogadta el a bika, így volt, hogy háromszor is elrántotta magát. Már az első szabadulási kísérlet után felszólalt a ház asszonya, akihez szokva volt az állat: „adja ide majd én, elvezetem!” A férfiúi hiúság azonban nem engedet, így még kétszer kellet megismétlődni a szabadulási akciónak, hogy átengedje asszonyának a bikát. „Szeká’ták” (bosszantották) is a bika átadására kényszerült férfiút, hogy nem tudott egy bikát elvezetni. Ezekből a kis példákból is kiviláglik, hogy ekkor még mennyire nagy szerepe volt a falu egymásrautaltságának. Ha kellett bármikor, akár éjjel ment segíteni az egyik ember a másiknak. Ami aztán értelmes beszédtémát is adott a falunak. „Úgy kell észrevenni, mit akar az állat, nem tud beszélni. Együtt kell érezni vele!” Ezt a szempontot tartották szem előtt, ezért értek el olyan szép eredményeket. Előbb hívtak állatorvost a beteg szarvasmarha, ló számára, mint orvost a beteg családtag részére. A legfőbb irányelv a gazdaság előmenetele volt.5 Betegség esetén is egyedenként eltérő volt a kezelés, ugyanarra a bajra különböző volt a gyógyír. Felfúvódás veszélye elég gyakran fennállt, ha a bendő gázok nem tudnak távozni, akár elhulláshoz is vezethetett. Ennek megelőzése végett, az egyik bika egy „véndő” (zsírtároló edény) zsírt, a másik egy hordó bort megivott mire leadásra került. Ez úgy történt, hogy a hajlamos egyedek közül, az egyik minden reggel egy marék zsírt kapott, a másik egy sörös üvegből bort a felfúvódás ellen. Ehhez kellően hozzá is szoktak, el is várták egy idő után. Ugyan így volt az a bika, ami csupán kedveskedésből egy szelet kenyeret kapott. A munkafolyamatok közül a trágyázás szintén jelentős erő, és idő igényes folyamat. A legtöbb családnál ezt úgy oldották meg, hogy kitolták a „ganyét” (trágyát) talicskán, vagy ahol kevesebb állat volt, a vállra helyezett vellával, többszöri fordulóval tették ezt meg. A legkorszerűbb trágyázási mód azonban az volt, ha az istállóból keskeny vágányú vasúti sínpár vezetett ki a trágyadombhoz, amin a perem nélküli sínre illesztett, lapos rakfelületű „pánvádlis kocsi” közlekedett, amit „csak” ki kellett tolni. Ennek kitolása kevesebb erőkifejtésbe került, 4 A hídmérleget hívják így amelyhez fedett épület tartozik. 5 Márké József (1937) Kaposvár Petőfi u. 21. mint a vállon vitt vella vagy a talicska kitolása (6. ábra). így a „ganyédomb” (trágyadomb), is kellő méretet öltött a „szűrőben”. Ez bizonyos fokmérő szerepet is betöltött, minél nagyobb volt a ganyédomb, annál kelendőbb volt az eladósorba került lány, aki feltételezhetően kellően gazdag volt. Az 1970-es években is még arra bíztatták Fonóban a háztűznézőbe menő fiút, hogy feltétlenül nézze meg a trágyadombot a lányos háznál. Volt, aki a házasságkötés után tréfálkozott is vele: „Na, jól ráfaragtam, nem volt ganyédomb!” A trágyadomb helyét, volt ahol kibetonozták, vagy legtöbb helyen kideszkázták. Ebből a trágyát az úgynevezett „ganyéhordáskor”, juttatták ki a földekre, illetve a háztáji kertekbe. A később épült, gazdasági épületeknél, Fonóban kettőnél nem az istálló foglal középen helyet, hanem a pajta. Az istálló a hátsó udvar felőli szélen található. A trágyadomb így az istálló végében volt, így nem kellett az udvaron keresztül tolni a trágyát. A szalma tárolása kazalba történt, amíg a szűrűben masináit a cséplőgép. Később mikor már báláztak, akkor a kisbálát ahol csiga volt, ott ennek segítségével az istálló padlásra rakták fel. Szénakazlak is azokban az udvarokban sorakoztak főként, ahol nem az istállós pajták voltak jellemzőek (7. ábra). „Ahol nem volt akkora pajta, csak ott v’ót kazal.” Ugyanolyan értékmérő volt a széna és szalmakazlak mérete a „s zürűbe”, Kisgyalánban, mint Fonóban a trágyadombnak. Az 1980-as években is elhangzott másik falubeli fiú szájából, miután betekintett a lányos ház „szűrőjébe”, hogy ezt a lányt érdemes feleségül venni, mert sok a szénakazaljuk. A „szűrű” szót azért hangsúlyoztam, mert mára ennek a szónak a használata megszűnt. A rendeltetésszerű használat megszűnésével, a szóhasználat is átalakult ugyan nem egyik napról a másikra, de napjainkban már nem a „szűrűbe” megyünk trágyadomb és kazlak híján, csak a „hátsó udvarba” megyünk, vagy egyszerűen „hátra” megyünk. Nem értve a szóba többet, mint amit valóban gondolunk, a házhoz viszonyítva valóban „hátra” megyünk. A szűrűből kiérünk a „szí’vásba”, (szilvásba) ahol a szilvafák állnak, már ugyan csekély számban, de ahol még zöldellnek, ott „szí’vás” a nevük, a gazdálkodás történetére utal ez a növényzeti gyűjtőnév. Ahol az istálló van hátul az már valószínűleg ésszerűségi okokból épült így. Az istálló a trágyadombhoz így került a legközelebb. „Na most, hogy a Witmannék voltak az okosak azt nem tudom. Ha a kőműves is hozta az ötletet, az igent akkor is Witmannéknak kellett kimondani.”6 Ha az istálló van középen, így a kisebb istálló ajtó, és mellette jobbról, balról a tégla berakással díszített ablakok, a boltíves nagy ajtók pedig az épület szélére kerültek, ily módon szimmetrikusabbnak hat az egész épületegyüttes. Kérdés, hogy a szimmetria, vagy az egyszerűbb munkavégzés a fő szempont. Bár ha az istálló a gazdasági épület végén található, az a variáció épp oly mutatós, ugyanúgy magán hordozza a külcsínre való igény jeleit, csak legfeljebb kevésbé szokványos (8. ábra). 6 Pál Elemérné
