A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei 3. (Kaposvár, 2014)

Juhász Magdolna: Botanikai állapotfelmérés Somogydöröcske térségében (Külső-Somogy, Hungary)

72

JUHÁSZ MAGDOLNA

rők szerepelnek (26,58%). Az igen érzékeny specialisták (6,33%) közül a mogyorós hólyagfa (Staphylea pinnata), a madárcseresznye (Cerasus avium), a változó boglárka (Ranunculus auricomus) előfordulását kell kiemelni. Nagyon magas az idegenhonos fajok aránya, együttes részvételük a flórában meghaladja a 10%-ot, ezen belül a kivadult haszonnövények 3,80%-kal, az inváziós fajok pedig 6,33%-kal részesednek. A dombsági erdők természetességi állapotára legnagyobb veszélyt a bálványfa (Ailanthus altissima) jelenti, de nagy területi előfordulása miatt az akác (Robinia pseudo- acacia) hasonlóan negativ szerepet játszik. További inváziós fajok a parlagfű (Ambrosia artemisiifolia), a magas aranyvessző (Solidago gigantea), a seprence (Stenactis annua). Kivadult haszonnövények közül a fehér eper (Morus alba), a közönséges dió (Juglans regia), a keleti ostorfa (Celtis occidentalis) fordul elő, mindhárom faj esetében mérsékelt spontán terjedés figyelhető meg.

Dombsági gyepek a vizsgált területnek mintegy 10%-át teszik ki (3. melléklet). Az M=1:10000 topográfiai térkép 1970-72-ben készült felmérése szerint kivétel nélkül szántóföldek voltak, tehát felhagyott szántók, azaz parlagok. Ennek ismeretében nem meglepő az indifferens fajok meghatározó szerepe (11. ábra; 1. táblázat), részesedésük a dombsági gyepek flórájában az 50%-ot is meghaladja. Néhány széles elterjedésű közönséges fajt azért érdemes kiemelni, mint a fűzlevelű peremizs (Inula salicina), a szarvaskerep (Lotus corniculatus), a tejoltó és a közönséges galaj (Galium verum, G. mollugo), a méregy- gyilok (Vincetoxicum hirundinaria) és az apróbojtorján (Agrimonia eupatoria). A termőhelynek megfelelően második legnagyobb részesedéssel a mezofil rétek fajai szerepelnek (22,64%), mint amilyen a tarajos cincor (Cynosurus cristatus), a terebélyes harangvirág (Campanula patula), a réti imola (Centaurea jacea), a réti ecsetpázsit (Alopecurus pratensis), a franciaperje (Arrhenatherum elatius) és a mezei cickafark (Achillea collina). Valamivel kisebb az aránya a szárazgyepi fajoknak (15,09%), jellemző képviselőik a vajszínű ördögszem (Scabiosa ochroleuca), a sátorozó margitvirág (Chrysanthemum leucanthemum), a borzas peremizs (Inula hirta), a mezei zsálya (Salvia pratensis). Szociális magatartástípusok tekintetében (12. ábra; 2. táblázat), a vizsgált növényzeti típusok közül itt a legmagasabb a természetes zavarástűrö fajok aránya (43,40%). Gyomnövények előfordulása kétszerese a dombsági erdőben vagy az ártéri réten tapasztaltnak. Némiképp megnyugtató azonban az idegenhonos fajok viszonylag alacsony részesedése (3,77%), terepi tapasztalat alapján a jelenlévő fajok (parlagfű -Ambrosia artemisiifolia, seprence - Stenactis annua) tömegessége sem szembetűnő. Van remény tehát a gyep (13. ábra) természetességi állapotának javulására, azonban a fajkészlet gyarapodása várhatóan hosszú időt vesz igénybe, mivel természetesebb gyepfoltok a közelben nem találhatók.

Megvitatás

A Koppány-patak árterének természetes növényzetét a hajdani természetes vízjárás idején nagyrészt égerligetek (Carici pendulae-Alnetum) alkották, melyek mélyebb térszintben égeres mocsárerdőkkel (Angelico sylvestri-Alnetum) és magassás-rétekkel (Caricetum acutiformis, stb.) mozaikoltak. Kiszélesedő völgyszakaszok magasártéri szintjében keményfás ártéri erdő (Knautio drymeiae-Ulmetum) fragmentumok is előfordultak. Az ártérrel szomszédos domboldalakban északias kitettségben illír bükkösök (Vicio oroboidi- Fagetum), dombhátakon és egyéb égtáji kitettségekben nyugat-balkáni típusú gyertyános-tölgyesek (Helleboro dumetorum-Carpinetum) alkották a természetes növénytakarót. A dombságból kiemelkedő keskeny gerinceken - mint Külső-Somogyban mindenütt - melegkedvelő tölgyes (Vicio sparsiflorae-Quercetum pubescentis) állományok alakultak ki. A Koppány-ártér vizsgált szakaszán és a szomszédos domboldalakban mára a növénytakaró jelentős mértékben átalakult. Eredeti természetes erdőtársulások már nem lelhetők fel, csak az időnkénti áradás és magas talajvízállás által meghatározott lágyszárú növénytársulásoknak vannak töredékes előfordulásai. A növényzet számára a víz meghatározó ökológiai tényező, a meder szabályozása és az ártér jelentős mértékű bolygatása ellenére, megfelelő vízellátás esetén a vízhez kötött társulások egy része újból kialakul. A bolygatás mértékével azonban rendszerint fordítottan arányos a fajkészlet, ismétlődő vagy intenzív beavatkozás hatására az érzékenyebb fajok eltűnnek, az ártér fajokban elszegényedik, természetességi állapota romlik (14. és 15. ábra). Más a helyzet a zsombékoló bugássásos (Caricetum paniculatae) esetében, ez a víz oxigén- és tápanyagtartalmára, áramlási viszonyaira igen érzékeny, megóvása csak a termőhely mindenfajta zavarástól való megvédése esetén lehetséges. Patakok szabályozása, halastavak létesítése, vízszennyezések következtében országszerte aktuálisan veszélyeztetett ez a növénytársulás (Borhidi és Sánta szerk. 1999). A vizsgált szakaszon az ártér védett növényfaja a bugás sás (Carex paniculata) és az ártéri magaskórós élőhelyhez kapcsolódó örménygyökér (Inula helenium).

Természetes erdőtársulások nincsenek a vizsgált területen, a “dombsági erdők és származékaik” néven felvett vegetációtípus részben akácos, részben leginkább az “őshonos lombos fafajokkal elegyes idegenhonos lombos és vegyes erdők” (Bölöni et al. szerk. 2010) típusával azonosítható. Az eredeti erdei flórának számos képviselője megtalálható azonban, melyek hiteles tanúi az egykor itt élt természetes erdőtársulásoknak. Igen sok érzékeny erdei növényfaj maradt fenn a vizsgált területen, ez egyrészt az extenzív tájhasználatnak, másrészt a másodlagos szukcessziós folyamatok spontán jellegének, harmadrészt pedig a természetes erdők közelségének köszönhető. így a dombtető melegkedvelő tölgyesének hírmondói a soktérdű salamon- pecsét (Polygonatum odoratum), a bársonyos tüdőfű (Pulmonaria mollis), a bablevelű varjúháj (Sedum ma-