A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei 3. (Kaposvár, 2014)
Lanszkiné Széles Gabriella: Fonó és Kisgyalán községek gazdasági épületeiben alkalmazott tartástechnológiai eljárások változása a 20. század második felében
FONÓ ÉS KISGYALÁN KÖZSÉGEK GAZDASÁGI ÉPÜLETEIBEN ALKALMAZOTT 265 tartástechnológiai eljárások változása a 20. század második felében Szükség építmények „Megfigyelhető az is, hogy a régi technikák és megoldások, főként gazdasági szükséghelyzetben újra megelevenedhetnek a gazdasági vagy ideiglenes építményeken.”20 21 Ideiglenes voltából adódóan a „gunyesz” (nyári szállás) titulust kapta a gazdájától, ezzel is érzékeltetve jövőjét előre vetítve múlandóságát, amely az1980-as évektől a 2000-es évek elejéig állt, akkor lett „felborítva.” „Házilag kifaragott fadúcok képezték a gúnyesz vázát, az oszlopokat korlátfa kötötte ösz- sze. A gúnyesz oldala csutaszárral (kukoricaszárral) volt betámogatva. A csutaszár össze volt kötve, a tűje (töve) nézett felfelé.”21 A rögzítéshez újra felhasznált, szükséges szögek, kapcsok, már akkor erősen rozsdásak, az építmény színvonalához hasonlatosak voltak. Egy idős parasztember ma sem hajít ki semmit, aminek úgy érzi, hogy valaha hasznát veheti, ma is bádog dobozban őrizgeti a rissz-rossz szögeket, vasdarabokat. A beállított mobil jászlak előtt, valamint a bikák ágyéktájékától hátrafelé ki volt téglázva az építmény. Az előbbi a szilárdítás végett, hogy a bikák ne tudják kidönteni a „falat," az utóbbi pedig, hogy „ne merüljön el a sömlékben (trágyalében) a bika,” ugyanis így könnyebb trágyázni alóla. „A tetejét sűrű faléceken szómabála (szalmabála) borította, hogy ne ázzon be erre kerültek a póznák, szalmacsutakkal kötve a fa egyik felül, és a másik felül is, így a szél sem tudta lefújni a tetőt. A bikák őszre kelve elmentek belőle.” Ennek az építménynek már csak a kertben jutott hely, így az ivóvizet slaggal kellett kivezetni a kertbe. A gunyesz tájolása dél-nyugati volt. A szükség építmények kategóriájába tartozott a „pelyvás kóter” (fa és növényi szárakból készült építmény), ami lakhelyül is szolgált, amíg az új ház el nem készült. A szíves adat közlő visszaemlékezése szerint, a legnagyobb örömül az az apróság szolgált: „Mikor végre kiszabadultunk a pelyvás kóterből és az új házba érkező vendég kopogni tudott az ajtón és ezt a kopogtatást lehetett hallani!'’ „Az építmény falát négy levert oszlop köré álloga- tott csutaszár alkotta, a teteje igyenes (egyenes) volt, a sűrű léceken csuta, ezen pedig szórna (szalma), 1962- ben míg az új ház el nem készült itt laktunk Pünkösdtől Nagyasszonyig.”22 A szükségépület kihasználtságát, itt is az időjárási tényezőktől tették függővé. A polyvás kóter további funkciójára utal a jelennel párhuzamot vonva az alábbi megjegyzés: „Régen volt a polyvás kóter, most meg van a discó!” Az istállók funkció váltása Az 1990-es évekre már a gazdák „kezdtek kiöregedni,” gyerekeik tovább tanultak, városba telepedtek le. Az 1990-es években áttértek, fokozott mértékben a hízósertés nevelésre, mindkét községben. A sertések 20 Kottmayer, T. 2003: 7. 21 Bóna Lászlóné (Széles Rózsa 1930) Kisgyalán Árpád u. 33. szíves közlése. 22 Bóna Lászlóné ellátása nem vesz kevesebb időt, energia ráfordítást igénybe, mint a szarvasmarháké. Azonban egy idősödő ember a bikával már nehezebben boldogul, köny- nyebben kezelhetőek a sertések. Az 1990-es években a Kisgyaláni Petőfi Szolgáltató Szövetkezet, már nem bika, hanem sertés kihelyezéssel foglalkozott. A sertések szintén bértartásba kerültek a gazdákhoz, ekkor a tápot is biztosította a szövetkezet az állatok számára, a gazdáknak a férőhelyet és bérmunkát kellett biztosítani. A gazdák ekkor is alkalmazkodtak a mindenkori igényekhez, istállóikat mindkét községben számos esetben átalakították a sertés tartás technológiai követelményeinek, „fakkokaf (válaszfalakat) alakítottak ki az istállón belül. A szükség helyzet, az épületek funkció váltását is kikényszeríti adott esetben. Majd az 1990-es évek végére a sertés leadás is lassacskán megszűnt, a saját vágásra hizlalt sertésen kívül értékesítésre nem tartottak a gazdák állatot. Oka: a korosodó idős emberek, már a leadások, szállítások alkalmával, az állatfel- hajtóra egyre kevésbé tudták felterelni a disznókat. A szomszédból sincs lehetőség kit áthívni segíteni, a legtöbb fiatal a közeli Kaposváron dolgozik. így hát szép lassacskán mindenki abbahagyta az értékesítésre történő sertéshizlalást is. Itt-ott nyulakkal is próbáltak foglalkozni, „még járta a falut”a nyúlátvevő kocsi. Végül a központilag szervezett nyúlszállítás is megszűnt. Nyulakkal is már csak saját szükséglet céljára foglalkoznak a fonóiak és a gyalániak úgyszintén, amik főként az istállókban kerülnek elhelyezésre. Az épület rendeltetész- szerű használata idején, a nyúlketrecek természetesen az istállón kívül kerültek elhelyezésre. A disznóólak üressé válása után, tyúkok kerültek a sertések helyére, több helyen megtévesztő célzattal, az úgynevezett megélhetési bűnözés ellen. Mondván, ha a tolvaj üresen találja a tyúkólat, amit már több helyen, többször kifosztott, akkor nem keres tovább. Ez a módszer több helyütt be is vált. Mindkét községben, számos helyen átalakították a lakóépület részévé az istállót. Ily módon, nyomon követhető a gazdasági épületek sorsának alakulása, funkció váltása. Az istállóban alvásra való visszaemlékezés A megkérdezettek mindegyike ismerte az istállóban alvás szokását Kisgyalánban, Fonóban egyaránt, az 1960-as évek után készült istállókban azonban már nem aludtak. Miután a külterjes állattenyésztés átalakult istállózó állattenyésztéssé, ez adta a lehetőséget, hogy az állatok felügyeletét az istállóban alvással oldják meg. Istállóban alvás kérdésére adott válaszok teljes mértékben eltértek aszerint, hogy a szíves adatközlővel személyes ismeretségünk volt-e vagy nem. Ahol személyes ismeretségünk volt, ott még anekdotákat is meséltek az adott témával kapcsolatosan. Fonóban még azt is megmutatták, hol volt az ágy az istállóban. Kisgyalánban meg is lehetett örökíteni a múltból ott felejtett nyugvóhelyet, és vele kapcsolatban a falu egész népe számára ismert történetek is l
