A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei 3. (Kaposvár, 2014)
Horváth Tünde: Emberi ábrázolás a Változások korában, 4000 és 2000 BC között
138 HORVÁTH TÜNDE hogy az egész rítus gyakorlatilag megegyezik azzal, amit a halottak özvegyei végeznek a gazdag férfiak halála után néhány évvel tartott ünnepeken. Azt sem tudják, hogy az egész koponyaünnep a fiúk körülmeté- lési rítusának mintájára van kialakítva. A kultúra teljes modellje tehát csak a férfiak számára elérhető a teljes beavatási titkokkal (rítusok, énekek, táncok, tárgyak). A férfiak úgy gondolják, az univerzum végső titkainak őrzői, és ez titkos, amiről nem beszélhetnek; a nők pedig azt hiszik, azok az információk, amit ők tudnak annyira érdektelen, hogy azt nyugodtan elmondhatják bárkinek. A nyelvi kifejezés további érdekessége, hogy a doajo nyelvben az ember nem elkövet, tesz, gyakorol valamit, hanem mondja. Tehát egy nő pl. nem házasságtörést követ el, hanem „mondja” azt. A férfi és a női élet elkülönül egymástól. A férfinak több felesége lehet, de jobbára a férfiak férfi, a nők női társaságban töltik életüket. A földművelést külön végzik, mindketten megtermelik a saját élelmüket, bár segíthetnek egymásnak. Az asszony elkészíti az ételt, de a férfi külön eszik, esetleg a fiával. Amikor egy Doajo meghal, megszólalnak a beszélő mély haláldobok, és hírül viszik a falvaknak. A testet helyi gyapotból és erre az alkalomra a halott fivérei által levágott marhák bőréből készült halotti lepelbe tekerik. A nők szaladgálnak a gyász leveleibe öltözve, jajveszékelnek, és üres tökedényeket ütögetnek ösz- sze. A falu özvegyei a férfi halottak számára elkerített helyen ülnek, nem szabad megmozdulniuk és beszélniük sem. A halott veje a marhakarámba állítja a feleségét, és a hasára hajigálja az áldozati felajánlásokat: ez jelzi a családok közti kapcsolatot. Akik feleséget adtak a halott családjába, azok a rokonaik arcába dobálják a felajánlásokat, nagy tréfálkozások között, mivel ez rendes körülmények között nagy sértés, itt azonban épp ellenkezőleg. Akikkel a halott együtt volt körülmetélve, azok „elmennek együtt kakálni a bozótba": burkolt utalás az együttes élményre és arra, hogy az ánusz valójában nincs is lezárva. Másnap, kora reggel a férfiak kimennek a keresztútra. Ketten leülnek egymással szemben, füvet tesznek a fejükre, és az egyik azt mondja: „Add nekem a pinádat.” Erre a másik: „Tiéd lehet”. Közösülnek: egy bottal csinálják. Egy férfi felgyújtja a füvet. Kiabálnak. Csatlakoznak a többiekhez, és ezzel vége. A férfiak vörös süveget erősítenek a halott testre, olyat, amit a körülmetélési jelölt visel. Ide-oda lökdösik és körülmetéléssel fenyegetik. Egy meztelen fiút fektetnek a holttestre, és egy vörös fonalat vágnak le a péniszéről, imitálva a körülmetélést. A rítusok után guggoló helyzetben elföldelik. Úgy két héttel később a fejet eltávolítják a leplen erre a célra hagyott vékonyabb részen át. Megvizsgálják, nem találhatók-e rajta boszorkányság jelei (jelenlétéről a felső állkapocs alatti két tüske árulkodik: ha fekete vagy vörös, az azt jelenti, hogy boszorkányság okozta a halálát), majd egy edényben egy fára helyezik. A leopárd rendkívül fontos helyet foglal el (bár mára kihalt) a Doajó világ osztályozásában (vö. perzsa oroszlán a balatonőszödi leletanyagban): emberek és marhák gyilkosa, ezért az emberi természet ezen vad és agresszív aspektusával azonosítják. A körülmeté- lőknek, akik emberi vért ontanak, úgy kell morogniuk mint a vadászó leopárdnak; a megvágott fiúk fiatal leopárdnak öltöznek; ha valaki megöl egy leopárdot ugyanazon a rítusokon esik át, mint aki megölt egy férfit; a nagyhatalmú és veszélyes esőcsinálók leopárddá tudnak változni; és az embergyilkosokat leopárdként emlegetik. Amikor a koponyát fára helyezik egy edényben, azt a tényt hangsúlyozzák, hogy a leopárd is felvonszolja a zsákmányát egy fára, és ott eszi meg. Másképpen bánnak a férfi, a női, és a körülmetéletle- nek koponyáival. A férfiakét elhelyezik a bozótban a kunyhó mögött, ahol végső nyugalomra lelnek. A halott férfi íját a koponyaház mögé erősítik. A női koponyákat egy kunyhó mögött abban a faluban, ahol a nő született: halálakor tehát visszaköltözik szülőfalujába a letelepedési és a házasodási-rokonsági viszonyok szabályai szerint. A nő vizeskorsóját a férj vagy a fia visszaviszi a szülőfalujába, a nő fivéreihez. A korsórítuson a halott nő korsóját, mint egy körülmetélési jelöltet, úgy díszítik fel, a férfi a fején viszi. A faluba érve a marhakarám egy sarkába, egy gödörben, amelybe előzőleg köveket tettek, összetörik (sok ehhez hasonló gödör van badeni településeken!). Ez biztosítja a marhák termékenységét, de elveheti az életerős férfiakét, ezért csak impotens öregek közelíthetik meg. A férfiak nárcisztikus táncot járnak tükrökkel, a körülmetélési fivérek felmásznak a halott kunyhójára és a tetőgerinchez dörzsölik az ánuszukat. A nők furcsa dolgokat produkálnak pénisz alakú jamgyökerekkel, imitálva, amit a fiúk csinálnak, mikor körülmetélik őket. Más szóval a halottak özvegyeit úgy kezelik, miután végső búcsút vettek a férjüktől, mintha most metélték volna körül őket. A férjüket, miután átestek a koponyarítuson, szintén. A közös pont az, amikor el lehet helyezni a koponyákat a koponyaházban: ez a körülmetélési rítus végső csúcspontja. A kirekesztés után visszakerülhetnek a hétköznapokba. Néhány év elteltével a holtak szellemei elkezdhetik zaklatni az élőket: meglátogatják álmukban, betegséget okoznak, nem költöznek be a nők méhébe, tehát megállítják a termékenységet, stb. Ez jelzi, hogy eljött az ideje egy koponyaünnep megrendezésének. Az ünnepre a nők a levélcsomók helyett ruhacsíkokat viselnek, ez jelzi, hogy nyilvános eseményről van szó, amelyen ők is részt vehetnek. Ugyanaz az ember több különböző szerepben is felléphet az ünnepségen. Egy férfi egyszerre volt bohóc (rajtuk kívül más nem nyúlhat a koponyákhoz), a halott férfi öccse, akinek az ünnepet szervezték, tehát főszervező, és a koponyaházi varázsló szerepét is ellátta. A falu mellett voltak a halottak koponyái, elkülönítve a nőké és a férfiaké (vö. badeni izolált koponyaleletek, többségük megállapíthatóan férfiaké: Horváth 2010c). Kecskéket, marhákat, birkákat és csirkéket vágtak le nagy számban. Ürüléküket a koponyákra dobálták és a vért ráspriccelték. A bohócok verekedni kezdtek a tetemekért, tocsogtak a sárban, vérben, ürülékben, és ezt megpróbálták mindenkire rákenni. Rettenetes a bűz, és többen hányni kezdenek, ami
