A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei 3. (Kaposvár, 2014)
Horváth Tünde: Emberi ábrázolás a Változások korában, 4000 és 2000 BC között
132 HORVÁTH TÜNDE feltűnő mellszalag ábrázolása a badeni tipikus idolok hasonló ábrázolásával mutat közösséget és átöröklő- dést korokon, kultúrákon, és tárgytípusokon keresztül. Különös egyezést és túlélést mutat a kebles edények mindenkori Furchenstich-jellegű díszítése, függetlenül attól, hogy középső, késő rézkori, vagy kora bronzkori kultúrák leleteként lát-e napvilágot (9. Tábla). A balatonőszödi feltárás eredményei annyiban vezettek bennünket tovább, hogy a 1315. gödör esetében egy ritka festett-karcolt kombinációjú, a 2302. gödörben előkerült egyetlen bolerázi edény esetében pedig nem amforán, hanem korsón kialakított edényformán jelent meg a kebel-ábrázolás, egyértelmű mell- szalag-feltüntetés nélkül (8. Tábla: 1). Az 589. gödör és a 247. kemence kebles edényei (8. Tábla: 2) esetében egyértelmű kapcsolatot tártunk fel a tűzzel való érintkezésben (a kebles edényekben levő ital- vagy étel-készítéséhez, vagy magához a rítushoz - égőáldozat? - kapcsolódóan?). A 2406. gödör leletén körben 3 pár kebel helyezkedett el (8. Tábla: 3), talán egyfajta természetfölötti szaporodásra/termékenység- re utalva (hármas ikres terhesség?). A kezes edényeken megfigyelhető adoráns kéztartás szintén korábbi és későbbiekben is előforduló állandó elem, amely az edény- és idol-ábrázolásokban is hasonlóan kanonikus (kivéve éppen a badeni tipikus idolokat!). Mindhárom edénytípus inkább a Baden kultúrában fordult elő, előzményük azonban néhány egyértelműen korábbi, tiszta bolerázi, ill. bolerázi-badeni átmeneti fázisokban, egyidejűleg vagy utólagosan pedig a Kostolácban és Vucedolban a Baden-komplexumon belüli kultúrák közti szimbolika folytonosságot és azonosságát bizonyítja. A vcelincei sírban az arcos, arcos-kebles edények, és az idol együttes előkerülése pedig arra világít rá, hogy különböző tárgytípusokban ugyanaz a szimbólumrendszer és mitológiai elképzelés manifesztálódik, amelyek a halotti rítusokban ugyanazzal vagy egymást átfedő jelentéstartalommal felruházva voltak együttes, vagy egymást kiegészítő, felváltó használatban. Összefoglalásképp az emberi vonásokkal felruházott edényekről elmondható, hogy a fazekasság kezdete óta szinte minden őskori kultúra hagyatékában megtalálhatók, ábrázolásaikban felfedezhetők hasonló vagy azonos vonások az adott kultúrák más, rítusokhoz kapcsolódó tárgytípusai felé (legfőképpen az idolokkal), ezért jelentésük és vallási funkcióik közt is lehetnek hasonló vagy azonos, esetleg átfedő vonások. Több szerző és tanulmány véleménye szerint ezek az edénytípusok az Ősök ábrázolásainak egyfajta képviselői, és ezzel együtt az adott társadalom egyik fontos kifejezési nyelve (Barley 1984, 1994; Gosselein 1999). Az a többlet, amivel egy edény rendelkezik a benne tárolt vagy magába fogadó anyagok szubsztanciájával kiegészülve még egy további pluszt jelenthet az azonos rítusokban is az idol-használat mellett (vö. ételvagy italáldozatok, értékes, a rituálé során használt anyagok tárolása, hamvak vagy maradványok befogadása, mint új funkció az idolokkal szemben, amelyek ezekre nem alkalmasak). 4. Kőművesség: Sztélék Az ún. kőből faragott menhírek vagy sztélék (Statue- Menhir; Statues-Stelae) Európa nagy részén terjedtek el a késő rézkor és a kora bronzkor folyamán, 3500-2000 BC között (Dimitriadis 2008; Robb 2009; Schlichtherle 2010) (3. Tábla: 3). Elterjedésük az északi félgömb őskorának kultúrái közt szinte teljes térbeli, és pontos időbeli egyezést mutat a páros szarvasmarha-temetkezések elterjedésével (vö. Horváth 2009: 116, 118-120) (3. Tábla: 2). E különös egybeesés mögött talán ugyanarra az éghajlati jelenségre (vagy több hasonlóra) adott társadalmi-rituális válaszreakció látható. A környezet- kutatók az éghajlat fluktuálódása mellett egyértelmű, hosszabb-rövidebb ideig tartó romló periódusokat is kimutattak, amelyek egyéb jelekből kiolvashatóan légköri jelenségekkel voltak összefüggésben (pl. tartós felhővel borítottság, savas eső vagy egyéb csapadék, napkitörés, sarki fény, stb.: Magny 2004; Magny-Haas 2004; Magny et al. 2006). Antik vagy magas civilizációkban a szarvasmarha-áldozatok rendszerint napkultuszhoz kapcsolódnak (pl. Egyiptomban és a Közel- Keleten, vö. Pollex 1999). Amennyiben az európai őskori társadalmak szarvasmarha-áldozattal kapcsolatos képzetei alacsonyabb társadalmi és szakrális szinten szintén ebbe az irányba mutatnának, úgy az éghajlatromlás, a szarvasmarha az időszak során kezdődő másodlagos új felhasználása, ennek reprezentálódá- sa a profán és a szakrális világban egyetlen rendszer elemeit alkotnák. Az éghajlat-romlás mögött megbúvó jelenségek felderítése nehéz feladat az éghajlat egyébként is állandóan változó volta, a szükségszerűen bekövetkező nagyobb, globális klímaváltozások, na és az őskori napi adatok hiánya miatt. Néhány látványos légköri jelenséggel járó, akár az egész északi félgömbre vagy annak bizonyos részeire korlátozódó, a korszakhoz kapcsolódó vulkánkitörés azonban sok mindent megmagyarázna ezen a téren. Sajnos a vulkánkitörések időbeli „belövése” és lokalizációja szintén nem egyszerű feladat. A vulkáni hamunak tufaként vagy tefraként való azonosítása régészeti lelőhelyeken eddig csak a paleolitikumban fordult elő. A képződött tufa és a vulkán egymás közötti viszonyának felderítése még nehezebb: vagyis megtalálni a néha több száz vagy ezer kilométerrel odébb sodródó kitörési felhő eredendő helyét, magát a vulkánkitörés helyét. Mivel az időszak szarvasmarha-áldozatai inkább északi irányban rendeződnek (Horváth 2009: Fig. 15), és nem dél felé, valószínűbb azt feltételezni, hogy 3500-2000 BC közt az Altmärkische Tiefstichkeramik, a Tölcséres szájú edények, annak Salzmünde csoportja, a Baden, Zlota, Gömbamfórás, és a Zsinegdíszes Schönfeld csoportjának emberei egy északi tektonikai övezetben (Izland, stb., vö. Harangi 2013) kitört vulkán által okozott környezeti katasztrófa jórészt középeurópai áldozataiként azért mutattak be egymáshoz hasonló szarvasmarha-áldozatokat akár egymástól függetlenül, mert ugyanazt látták az égen (pl. napot tartósan nem), ugyanazoktól a hatásoktól szenvedtek
