A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei 1. (Kaposvár, 2013)
Lanszkiné Széles Gabriella: Életfordulók és közösen végzett munkák ételei és szokásai az 1940-es évektől napjainkig
288 LANSZKINÉ SZÉLES GABRIELLA A korosztályok tekintetében azonfelül, hogy a kukoricaszedéskor nők vannak, voltak többségben, az átlagéletkor is magas: özv. Bóna Lászlóné szül. 1930 Bóna László szül. 1926-2010 özv. Csima Lajosné szül. 1939 Földi János szül. 1935-2006 Dumik Józsefné szül. 1934 Dumik József szül. 1927 özv. Fehér Józsefné szül. 1934-2009 Szabó Béla szül. 1936-2010 özv. Földi Jánosné szül. 1939 özv. Szabó Józsefné szül. 1933 özv. Széles Tiborné szül. 1933 özv. Sülé Lajosné szül. 1941 A nők közül egyikőjüket kivéve mindenki özvegy, a férfiak közt is van, aki már 9 műtéten átesett, és van, aki hosszú hónapokat töltött kórházban, s kétséges volt a felépülése is. Ők alkották a „törzsbrigádot”. Az adatgyűjtés közben is, sajnos történek elhalálozások. Rajtuk kívül természetesen voltak fiatalok is, akik a különböző helyeken történő kukoricaszedések alkalmával részt vettek a munkákban, és vannak, akiket „pénzért fogadtak” fel. A munkamegosztásban a férfiak főbb szerepe a következő volt: kistraktor vezetése, vékák elvétele, kukorica góréba történő beemelése, pallóra állás, esetlegesen padlásra hordás. A kor előrehaladtával módosult a nemek közötti munkamegosztás, a fiatalabb nő vitte ki a sorból a vékát, a kukorica traktorra öntése, góréba való beemeléskor a pallóra állás is az ő feladata volt. A korban a legfiatalabb szedő (kiskorú) az első sorban, közvetlenül a traktor mellett akár egyből a traktorra dobálhatta a kukoricát, majd az évek előrehaladtával egyre beljebb, belső sorokba került a fiatal, s minél idősebb, annál közelebb került az első sorhoz. A kukoricaszedést megelőző napon megtörtént az „útszedés”, a kukoricatábla közepén lévő 4-5 sort a házigazdák leszedték, és kivágták a kukoricaszárat. így a traktor közlekedése lehetővé vált. Akukoricaszedés kezdési időpontja általában reggel 8 óra volt. „Isten neki” fohászkodással indult a munka. A kukoricacső kibontását a kukoricafosztó könnyítette, ezt a kis árhoz hasonló hegyes végű szerszámot bőrszíjjal két ujjra rögzítették és tenyérben fogva, hasították fel vele a kukoricacsövet burkoló leveleket, a kukoricacsuhét (66-67. ábra). A szedők vittek magukkal vékát, mindenki a sajátjába szedte a kukoricát, ha egyszerre többet is borítanak ki, akkor is ugyanaz a véka ugyanahhoz a személyhez került vissza. A sorok végén mindenki bevárta az esetlegesen lemaradottakat, visszafordultak segíteni nekik. A sor végén volt egy kis pihenő, míg „rá nem fordultak” a következő sorra. A lemaradó esetlegesen hivatkozott a korára, néha elég becsmérlő szavakkal illetve eltehetetlenedett mivoltát. Munkaközben hol vidám, hol épp szomorú dologról volt szó, amit mindenki ismert, hozzá tudott szólni. Például: egy téma volt, hogy az 1930-as években haldokló anyjukat hogy „réjták” (rítták, sírták) vissza a gyerekei, és ezáltal egy nappal tovább kínlódott. 2005-ben az egyik kukoricaszedéskor épp egy akkor aktuális esemény megvitatása volt napirenden, 50. házassági évfordulóról folyt a szó. A gazdaasszony (akinél folyt a kukoricaszedés), 11 óra körül bement az előzőnap elkészített ebédet megmelegíteni, tálalni, a többiek „vitték tovább” a sorát. Délben a kukoricaszedők vendégség szintű ebédben részesültek, hiszen önzetlenül, önként ment szinte mindenki segíteni. 2005-ben Kisgyalánban készült ebédek közül kettőt említenék meg: Májgombócleves, csirkepörkölt, nokedli, töltött káposzta, rántott sertéshús, sertés pecsenye. Sütemény, természetesen házilag készült. „Édes” (házilag készült likőr), üdítő, sör, bor, kávé bővítette a kínálatot. A következő menü, húsleves, nyúlpörkölt, csirkepörkölt, sertéspecsenye, fasírozott volt. Köretnek: krumplit, rizst szolgált fel a háziasszony. Majd ezek után, kuglóf és ez előbb felsorolt italok kerültek terítékre. Ebéd után „felmerték” a kistraktor által behordott kukoricát, amely nagy kupacban hevert az udvaron. A nők megmerik a vékákat, a férfiak elviszik. Az 1970-es '90-as években a kukoricamerések este történtek. Akik nem voltak kukoricát szedni, azok is mentek merni este sötétben is. Ennek oka, hogy akkor még délután „időre kellett haza sietni” az állatok etetése végett. A 2000-es éveken túl ez a kézzel szedett kukorica, főként a baromfiállomány takarmányozására szolgál. Az évek, vele a kor előrehaladtával a fáradékonyabbá válás miatt a régebben egy napra tervezett szedések ma már esetenként két félnapra vannak tervezve. Mindenki tudja, kinek tartozik visszasegítéssel. Aki nem megy vissza máshoz kukoricát szedni, az más módon hálálja meg a neki tett szívességet. Ki kevesebb területen termesztett kukoricát, de mindenkihez elment szedni, azt „rajtaütésszerűen” rohamozták meg a szedők. „Legyél otthon délbe, s megyünk, lekapjuk azt a pár sort!” - szólt telefonon keresztül a miheztartás a falu egyik végéből a másikba. Valóban, két óra alatt „lekapták", és a padlásra hordták a csöveskukoricát. Ilyenkor nem szükséges ebédet készíteni számukra, hisz kis darabról lévén szó, pillanatok alatt „lefogy”, a kukorica. Viccelődések is elhangzanak ilyenkor: „Ezt a kis darabot már igazán lekaphattad volna már magad is.” A disznóölés A téli teendők sorában legfontosabb a disznóölés (72-73. ábra). A következő 74-79. ábrák, 2007-ben Bóna Lászlónál készültek Kisgyalánban disznóöléskor, a munkafolyamatok sorrendjében: pörkölés, tisztítás, hús darabolása, kolbászhús kóstolás, töltés. A kész kolbászok rúdra helyezve a fűrészbakon, füstölésre várva láthatóak a képeken.
