A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei 1. (Kaposvár, 2013)
Lanszkiné Széles Gabriella: Életfordulók és közösen végzett munkák ételei és szokásai az 1940-es évektől napjainkig
ÉLETFORDULÓK ÉS KÖZÖSEN VÉGZETT MUNKÁK ÉTELEI ÉS SZOKÁSAI AZ 1940-ES ÉVEKTŐL NAPJAINKIG 271 Délután már a másik napira kellett készülődni, nem lehetett a komaasszonynál sokat időzni. „Apaszitás kosár papírral volt alul bélelve, hímes előruhával letakarva, ezt az idősebb cseléd (anyós) kipaku’ta.”44 „A gyerekágyas komaasszonyhoz bementem, megpusziltam, megkérdeztem, hogy van, megnéztem, megdicsértem a gyereket, nem zavartam sokáig.”45 A dicsérés kiérdemlése mindenkinek célja volt: megfelelni vágyás a közösség elvárásainak. Példa erre az a törekvés is, hogy ami rangosabb étel csak elkészíthető három nap alatt, azt elkészítették. Mindenkiből a maximális teljesítményt hozta ki, bármi anyagi áldozatot követelt is: „Nagy volt a felelősség: szépen is legyen tálalva, ízletes is legyen.”46 Visszatérve a kipakoláshoz: a húsféléket ügyes mozdulattal átcsúsztatták a másik pecsenyéstálra. A tortát, süteményeket szintén áthúzták a tortapapír segítségével. Miután így szépen kitálaltak, rajta maradt az asztalon, miután a paszitahozók eltávoztak, a szomszédok átjöttek és megtekintették a kínálatot. Úgy mond - mai észjárással - lezsűrizték, hogy a kispadon legyen miről beszélni vasárnap.47 Így enyhe túlzással, de valamilyen úton- módon az „egész falu ügye” volt minden egyes paszita, még a bába is profitált belőle. Amikor megkínálták védőnői szerepkörének betöltése közben egyik alkalommal (1959) családlátogatáskor, csak annyit mondott: „Inkább egy kicsit csomagoljanak!” A szemfüles környékbeli rokon gyerekek is mind a három nap mentek az újszülött szép, aranyos mivoltát dicsérni, volt magukhoz való eszük. Természetesen nem távoztak üres kézzel, mindig kaptak süteményt. Volt olyan idős bácsi a háború előtt, aki tortát kapott és úgy köszönte meg: „Jaj, még soha nem ettem tortát.” Vagy amikor az öreg szüle csak ennyit mondott: „Jaj de finom szo’gám ez a képviselőfánk!”(1961). A meglévő, három napos menüsort tüzetesen vizsgálva kilenc torta és legalább ennyi sütemény elengedhetetlen volt, amiben főzött krém, hab kellett, hogy legyen, mert csak az számított igazi süteménynek. Ezen felül minden nap kellett, hogy legyen „kőtt” (kelt) tészta vagy rétes. Kellett is három-négy asszony, hogy mindezt elkészítse négy-öt főre. A legrégebbi menüsorban olvasható a háromszori tésztaleves, ami természetesen húslevest jelent. Az 1970-es '80-as években még sok helyen hívták a húslevest tésztalevesnek. Talán amiatt a plusz munka miatt nevezték így, ami a „kocka tészta” vagy a „hosszi metélt” elkészítésével járt. Ma már legtöbbször mindenki készen vásárolja ezt a fajta tésztát. Az 1980-as években még presztízskérdés volt, ki tud vékonyabb „metéltet” (tésztát) készíteni, például sátoros lakodalmi készülődésekkor. A háromnapon keresztül mindennap elkészült húslevesben, - mint ahogy a torták alakja, színe is különböző volt - így egyik nap hosszi metélt, majd kockás, vagy csigatészta került a 44 Babócsai Árpádné (Kisfonai Margit, 1929), szíves közlése. Kisgyalán Szabadság tér 2. 45 Béna Lászlódé (Széles Rózsa, 1930), szíves közlése. 46 Pál Elemérné (Zóka Margit, 1931), szíves közlése. 47 A kispadra Kisgyalánban ma is kiülnek vasárnaponként, jó időjárás esetén. Régen télen is illett kiülni, ekkor mutatkozott meg a háromnégy péntö haszna, amikor a havat lesöpörték a pádról, és rá lehetett a megfázás veszélye nélkül ülni a péntőknek köszönhetően. levesbe.48 Egyik nap „becsinyá’t” (becsinált) levest vittek, (ennek is a fő alkotó eleme a hús,) amit az 1990- es évektől kezdve ragú leves névvel kezdtünk illetni. „A becsinyá’t levest úgy készítettük, hogy fokhagymás zsemleszínű rántásra helyeztük a zöldségeket, húsokat, majd készre főzve daragaluska került bele, és legutoljára tejföllel behabartuk.”49 A főtt vagy lepirított tyúk mind a három nap elmaradhatatlan volt. Egyrészt bizonyította a húsleves aznapi friss mivoltát, de nem ez a lényeg, hanem maga a tyúk.50 „Fölpucolt” tyúkot, jércét még 1994-ben és 1999-ben a lányom és a fiam születésekor nagynénéim számomra is hoztak. Ugyanezt mondják el még a 2007-ben szült fiatal nők is, kiknek a falusi keresztanyjuk még mindig visz tyúkhúst. Még gyökereiben él ez a szokás. A tyúk szerepe - az 1950-es években is - lakodalmak alkalmával is fontos volt. A menyasszony szépen felpántlikázott élő tyúkot kapott ajándékba. A fiúkat ma is csúfolják itt Somogybán, hogy „megette a vak csibét” úgymond a lányos háznál a csirke ebéd elfogyasztásával fogják meg. Tolnában ez a szokás már nem tyúkfélékhez kötődik, ott a lány alsószoknyáján kellett elsodorni azt a pogácsát, amit aztán a fiú elfogyasztott.51 A levesekhez visszatérve még a „szíva” (szilva) leves volt gyakori: „duncból" (befőttből) készítették, amit cukros vízben rummal főztek. Köretként rizskása, majd később rizs szolgált. A galuska, vagyis ahogy nálunk nevezik, a nokedli, nem került fel az étlapra egy esetben sem, bár gyakori köret volt. Arra a kérdésre, hogy miért nem, kissé ön ironikus választ kaptam, mely a hangsúlyból is kicsengett: „hát tudod, a nokedli nem olyan úrias!” Ebből a válaszból is tükröződik az igényesség, az új dolgok iránti fogékonyság. Minél több, újabb konyhatechnológiai eljárás alkalmazása volt a cél. A sertéshúst még az 1960-70-es években Kaposváron, Kisgyalántól 21 km-re kellett vásárolni tavasztól őszig. Jégverem ugyan volt a falvakban, de hűtőszekrény nem. A baromfihús természetesen a saját háztájiból került ki. Az 1960-as évektől már a szokásos pörköltek, kirántott húsok, pecsenyék köre, töltött, göngyölt húsokkal is bővült. Ezen felül esetenként madártejet vittek, valamint kompotokat. „Nyers gyümölcsöt nagyon ritkán, esetleg szép borocot (barackot), szép cseresznyét.”52 Az 1960-as évektől egyre gyakrabban hangzott el, „de paszitát nem viszünk ám!” Míg végül megszűnt a paszitahordás. Az ételeket kiváltotta valamely nagyobb értékű ajándék. Ilyen volt például a sport babakocsi. „Megegyeztünk, megbeszéltük, „gúnyát” (gyerek ruhát) és italt 48 Somogysárdon azt tartották, hogy a hosszi tészta a szemükbe csapódik, ezért ők csak az apró kockatésztát szerették. Túrós Lajosné (1926), szives közlése. Mosdós, Idősek otthona. 49 Sülé Dénesné (Sülé Etelka, 1938), szives közlése. 50 Volt, aki a pászítás kosár bepakolásának közepette kifelejtette a tyúkot. Mikor a kipakolásnál észrevette, szó szerint lélekszakadva rohant vissza, szégyenkezve az otthon felejtett szárnyasért. Ezt ma már - 2008-ban - Kisgyalánban a kispadon nevetgélve emlegették. Mint ahogy azt is, hogy a paszitával is a férfiak jártak jól, ők ették, itták meg. Kinek volt kedve annyira enni a szülés után egy héttel. 51 Túrós Lajosné (1926), szíves közlése. 52 Györfi Lajosné (Szántó Rozália, 1926-2008), szíves közlése.
