A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei 1. (Kaposvár, 2013)
Domokos Tamás: Szórványadatok Szántód és környékének puhatestű (Mollusca) faunájához
78 DOMOKOS TAMÁS is (fPiNTÉR és Suara 2004). A faj kezdeti nagy balatoni gradációja már a múlté, hiszen Szántódon 2006-ban csupán 1-2 szubfosszilisnek tűnő példánya, 2007-ben pedig 471 különböző létállapotú (Domokos 1995) példánya került elő tömeggyűjtések során. Héra (2002) invazív terjeszkedését jelzi a Látrányi-puszta TT területéről (1999), és a gyékényesi Kavicsbánya-tóból (2001). Héra szerint, a Látrányi-puszta TT területére a Balatonba futó Tetves-patak közvetítésével került. Szántódon, a Balaton parti uszadékból előkerült mediterrán-nyugateurópai elterjedésű Pomatias elegáns érdekes színfoltja a faunának. A szemközti Tihanyi-félsziget ÉK-i vagy DNY-i oldaláról került át a hullámok hátán. Az elegáns tornyos zebracsigának, a Zebrina detrita- nak, annak ellenére, hogy több helyen is jelentős számban előkerült, nem sikerül élő egyedét megtalálnom. Ez annál is meglepőbb, mert Magyarország puhatestű katalógusában található elterjedési adatok jelzik a Balaton környékéről (Pintér és Suara 2004). Mivel előfordulása Szántód környékén löszhöz kötött, elképzelhető, hogy napjainkra a vizsgált terület néhány pontjáról kipusztult a zebracsiga. Ugyanez elmondható a Pupilla triplicata- ról és a Helicopsis striata striataról is. Az Árion lusitanicus / spanyol lantoscsigát Varga (1986) jelezte először Sopronból, majd 1995-ben Varga, et al. írásában olvashatunk szombathelyi, keszthelyi (Fenékpuszta) előfordulásáról, és annak körülményiről. 2002-ben, a XXVII. Magyar Malakológus Találkozó résztvevői tapasztalhatták meg a spanyol lantoscsiga expanzióját Csurgón. Inváziója - tudomásom szerint - az 1997/1998-as években erősödött fel a Dunántúlon. Térhódítására jellemző, hogy Pintér et al. 1979 elterjedési kötetéből még hiányzik, Pintér és Suara 2004 Magyarországi puhatestűek elterjedési kötetében már a Dunántúl Ny-i részéről, Kőszegről és Hédervárról is jelzi. Szántódon 2006-ban tapasztaltam az Árion lusitanicus felbukkanását. Jövevényfajunk téglavörös és szürke példányai 2011-ben már a szerző békéscsabai kertjében gyérítették a friss növényi hajtásokat. A jellegzetesen mediterrán Hygromia cinctella-X Wagner János fedezte fel 1936-ban a Zugligetben, a Budai-hegységben (Wagner 1938). Később Petró (1984) Kaposvár több pontjáról is jelzi jelenlétét. Perjési (1985) dolgozatában budai és európai elterjedéséről számol be, Domokos (1999) pedig a Szarvasi Arborétum új telepítésű örökzöld foltjaiban bukkan rá. Pintér és Suara 2004 elterjedési kötete már 11 kvadrátból jelzi. A legkeletebb és legmeglepőbb előfordulása a Szatmári-síkságon, Jánkmajtison található. Szántódon (YM 29) 2005-ben észleltem megjelenését. Expanziójára jellemző, hogy 2011. 07. 21-én, esőt követően, a Kossuth u. 2., 5., 7. és Nyár u. 1/A, 1/B számmal jelzett házak sövénykerítésén láttam mászkálni különböző fejlettségű példányait. Jelenlegi ismereteim szerint; Szántódon a Kossuth, a Vörösmarty, az Iskola és a Nyár utca kertjeiben, sövénykerítésein, egyéb kerítéseinek kő- és téglalábazatain jelenik meg e mediterrán származású faj. Véleményem szerint, alapvetően két verzió merülhet fel a faj Szántódra kerülésével kapcsolatban: 1. Rózsakért kialakítása során rózsatövekkel hurcolták be Dr. Prinz Gyula (1882-1973, geológus-geográfus, akadémikus) egykori szántódi telkére. Ez a telek a mai Kossuth és Tavasz utca sarkán fekszik. Későbbi tulajdonosainak köszönhetően természetközelinek nevezhető állapota 2011-ig tartott. Ebben az évben a kertben jelentősebb beépítésre került sor. Princz Jenő (Szántód, Kossuth u. 7.) 2008-as elmondása szerint a rózsák betelepítése a második világégés előtt történt. 2. A behurcolás Kaposvárról történt vejem/ Kovács Csongor révén. Tekintettel arra, hogy a rózsakert kialakítása óta eltelt közel 75 év alatt a Hygromia cinctella- nak bőven lett volna ideje jóval nagyobb terület elfoglalására is. Fel kell tételezni, hogy a második verzió fedi az igazságot. Ha ez a verzió igaz, akkor viszont a Hygromia cinctella izolátumok számának jóval nagyobbnak kell lennie a Dunántúlon. Ezen állítás igazára, csak nagyon intenzív és extenzív faunisztikai vizsgálat tudna fényt deríteni. Az erdei élőhelyet igénylő Laciniaria plicata és a ßa/ea2 biplicata orsócsigák előfordulása a Balaton D-i partján viszonylag ritkának mondható. Meglepő viszont, hogy a szemben fekvő Tihany nagyobb diverzitású biotópjaiból hiányzik a Balea plicata (|Pintér és Suara 2004), ezzel szemben a balatonföldvári Camping út és a Petőfi S. u. közötti lépcsősor környezetében, a magaspart lejtőjén együtt fordul elő a Laciniaria p//cafa-val. E két orsócsiga elterjedése is megerősíti azon elképzelést, hogy az ember által létesített és fenntartott ökológiai rendszerek, a kezdeti bolygatást követően, visszatérhetnek a beavatkozás előtti állapotba, sőt malakológiai diverzitásuk akár nőhet is, ha a bolygatás hozzájárul adaptív zónájuk növekedéséhez. Úgy tűnik, hogy e két orsócsiga esetében nem áll fent Sólymos 2005 sejtése: „Félő azonban, hogy az ember indukálta környezeti változások gyorsasága meghaladja a csigák reakciójának sebességét és a környezet változásával a fragmentált élőhelyek populációi nehezen tudnak lépést tartani.” Cepaea nemoralis és C. hortensis a vizsgált területre nézve új faj. E két védett faj a Balaton D-i oldalán csak elvétve fordul elő. [A legközelebbi C. nemoralis előfordulás Kerekiből, a C. hortensis előfordulása pedig Tihanyból ismert (Pintér 1980, Pintér és Suara 2004).] Mivel a C. hortensist a Balaton vízkörnyékéről Entz 1941 nem jelzi, feltételezhető, hogy elterjedése 1941 után következett be. A Szántódról és Balatonföldvárról előkerült fehérszájú, finoman vonalkázott C. hortensis háza citromsárga, egyszínű vagy 1-5 barna övvel tar- kázott. A szántódi élőhelyén megtalált sötétszájú, finoman vonalkázott C. nemoralis világossárga, vöröses alapszíne 1 barna övvel díszített. A világosbarna szegélyű C. vindobonensis héja az előbbiekhez viszonyítva erősebb, felülete viszont vonalkás-bordás, színe pedig az előbbiekhez képest tompább, néha alig észrevehetően öt barna övvel tarkázott. E három faj ritkaságát és természetvédelmi prioritását összehasonlítva a következőket lehet elmondani: A 10-es ritkaság! skálán a C. hortensis és C. nemoralis 5-ös, a C. vindobonensis 2 Szekeres Miklós (2010) közlése szerint a Balea biplicata faj nem a Balea, hanem az Alinda nemzetségbe sorolandó.
