A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei 1. (Kaposvár, 2013)
Géges Melinda: Archaizmusok. Bors István szobrászművész letéti hagyatéka a Rippl-Rónai Múzeumban
320 GÉGER MELINDA onnan kapta a nevét, hogy Bors István eredetileg a Balaton partján felállítandó négy méteres térplasztikákban gondolkodott, „de a 60-as években nem lehetett szó arról, hogy absztrakt térformát ekkora méretben felállítsanak’’.27 Az absztrakció a szobrászatban szinte lehetetlennek tűnt a 60-as évek közepén: a természetelvű ábrázolás épp hogy megszabadult a nem is oly régi szocialista realizmus béklyójából. E látványcentrikus formanyelv a fiatal művészek szemében erősen kompromittálódott. Bors fokozatosan, az archaikus kultúrák tapasztalatain okulva távolodott el a természetelvű ábrázolástól, és ebben a Vízparti formák egy fontos fejezetet képviselt. A megtalált új kifejezésben Bors a régóta keresett, elvontabb és egyetemesebb értelmet találta meg a maga számára. Az egyetemesség igénye, az általános vonatkozások keresése terelték kifejezésmódját az elvont, összegző szemlélethez. Ezért a kiinduló motívum sem a természet konkrét egységeit kívánta leképezni, sokkal inkább egy absztrakt természetképzet elvont jelképe kívánt lenni. Nagy Ildikó utal e szobrok lelki vonatkozásaira, és kiemeli, hogy játékosan csúfondáros jellegük miatt egyedülálló az a felszabadultság, ami sugárzik belőlük. Véleményünk szerint a magánéleti vonatkozások hozzájárulhattak a sorozat megszületéséhez. 1960-as évek első fele Bors István életében egy fontos időszak: ekkor alapít családot. Párja Honty Márta28 az Iparművészeti Főiskola elvégzése után követi Bors Istvánt és leköltözött hozzá Kaposvárra. Alkotói tevékenységüket viszonylag szerencsés körülmények közt kezdhették, mert műteremhez jutottak. Házasságukat 1965-ben gyermekáldás, Katalin lányuk születése kísérte. Bors rendkívül aktiv időszakát éli, tanít és rengeteget dolgozik. Az ifjú házasember vitalitással teli életenergiái szürreális lelki tartalmakként rögzültek az oszlopszerű alakzatokban. Rokonai megvannak mind a magyar, mind a nemzetközi művészetben. Legkézenfekvőbb Bors István Vízparti formáihoz a totemoszlop-hasonlat: az egy tömbben kifaragott totemoszlop az észak-amerikai indián kultúrákban összekötőként funkcionál misztikus égi, esetleg természeti erők és a föld között. Egyes részleteik gyakran utalnak az állatszerű formákra, és e szellemvilág megtestesülését szolgálva kifejezetten spirituális szerepük van. Nincs nyoma annak, hogy Bors István az észak-amerikai indiánok kultúrájához bármilyen tudatos módon nyúlt volna vissza, de áttételes módon, ösztönösen dolgozhatott benne az asszociáció: bizonyság erre az életmű későbbi korszakaiban oly hangsúlyosan felbukkanó szárnyas- oszlop-motívum, és más, az oszlopmotívumban megjelenő spiritualitás egyéb megtestesülései. Család-variációk Általában véve elmondható, hogy Bors István az alkotásaiban ritkán engedte át magát a személyes sors, a családi boldogság és általában a magánélet ábrázolásának. Az életműben azonban létezik egy sorozat, 27 Nagy Ildikó: Bors István kiállítása elé. Bors István, Pécs, 1998. 4. o. 28 Honty Márta textilművészként végzett az Iparművészeti Főiskolán amely mégis ezek közé tartozik. A házasság korai évei, felesége terhességének hónapjai és leányuk megszületése Bors István szobrászatéban több olyan kisplasztikát eredményezett, amelyet a családi élet, pontosabban leányuk születése ihletett. Bors szemérmes volt mindenféle magántermészetű dologban, és a magánélet eseményei ezután már soha többé nem jelentek meg alkotásaiban. A 60-as évek közepén megmintázott, személyes ihletettségű madonna-variációkat sem tette konkréttá, mert a témában az általános vonatkozások érdekelték. Úgy tűnik, a művész játékos kedvű formavariációk, vázlatok sokaságával kísérletezett, amelynek végeredménye beépült az életműbe, és végül a Család illetve a Szarkofág c. kiérlelt plasztikai sorozatban zárult. Az Anya-gyermek motívum vázlataiban egymástól alapvetően különböző megoldásokat találunk. Egyes darabokban a tömeghatás, másokban a szobor és a tér kapcsolata, ismét másokban a sziluett, a nyílásokkal áttört forma érdekli a művészt, attól függően, hogy milyen lehetőséget látott két alak összekapcsolásának szob- rászi problémájára. A téma megjelent égetett agyagba átültetve is: ebben az esetben némiképp egy konvencionális megoldás, a súlyos tömbök, a masszív plasztikus formák dominálnak. Ez a típus a magyar szobrászat tradíciójában rendkívül erőteljes, és különösképpen Medgyessy Ferenc szobraiból ismert (Fekvő anya gyermekkel, terrakotta, 5,5x11x4,5 cm). Másrészről létezik Borsnál a megfogalmazásnak egy expresszív változata is és van a tektonikus szerkezetet vizsgáló illetve a részelemek kapcsolódását homorú és domború formákkal, áttörésekkel megvalósító változat is (7. ábra). Bár a kisplasztikák keletkezének sorrendje nem ismert, valamennyien a 60-as évek közepéből származnak, és egy gondolatkör szobrászilag alapos körüljárását jelentik. A szobrászi életmű fejlődésének belső logikájából úgy tűnik, az egyes variációk lépésenként szakadtak el a naturális formáktól, és az egyre könnyedebb, légiesebb és stilizáltabb alakzatok felé nyitnak: Henry Moore lágyabb plasztikáinak hatása még e művekben érhető leginkább tetten. Az asszonyok általában kétféle pozíciót vesznek fel: az egyikben fekvő, a másikban jellegzetesen ülő a testhelyzet. A fekvő alakok sorozatának kompozíciós sémája nagyon hasonló: fél könyökére támaszkodó, fekvő asszonyalakot látunk, amely félig oldalára fordulva öleli magához gyermekét. Lábát felhúzza, ezáltal támaszt nyújt, és egyúttal öblöt is képez a védendő gyermek számára. Míg a test íves, hullámos formái hangsúlyosak, a fejek minden esetben jelzésszerűek. A nő jellegzetesen Moore-i alaptípus, főként a termékenység szimbóluma: a formák egymásból születnek vagy egymásra válaszolnak, és az átölelés, védelmezés mozdulata válik kiemelt szobrászi gesztussá. Az odafordulás során a test eltorzul: e torzulás aszimmetrikus önkényét Bors a felhúzott lábakkal vagy az alsótest hangsúlyával ellensúlyozza. A Moore-féle pozitív és negatív forma változatos, ugyanakkor kiegyensúlyozott asszimetriájával, a plasztika kontúrjainak ritmusos harmóniájával teremti meg a zárt egyensúlyi állapotot. i
