A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei 1. (Kaposvár, 2013)
Lanszkiné Széles Gabriella: Életfordulók és közösen végzett munkák ételei és szokásai az 1940-es évektől napjainkig
280 LANSZKINÉ SZÉLES GABRIELLA hetőségtől függött, hogy hol telepednek le, így akár Tolnába, vagy más megyébe is férjhez mentek a lányok.”72 „Lányt kérni páratlanul mentek, mert párért mentek.”73 Fonóban gyarapította a hagyományok körét a silányfa készítés, ez a szokás sem Kisgyalánban, Batéban, Göllében nem élt. Karácsonyfának is hívták a szomszéd falvakban, mivel télen, esetenként szaloncukorral is díszítették, ehhez a Kaposvári Cukorgyárban vásárolták a szaloncukrot még az 1940-es években is. A silányfáért, trombitaszóval mentek el a zenészek, ahol is az első silány (első koszorúslány) lakott. „Volt, hogy a szaloncukrot kiosztották a tátogatok között. Azonban legtöbbször a lakodalomba hivatalos gyerekek - akik alig várták a silányfa lebontását - szedegették le a cukorkákat, piros bábszíveket, bábcsizmákat róla.”74 A mennyasszony, éjfél felé, osztotta szét a vendégseregnek a díszeket, hasonlatosan a ma szokásos tortaosztáshoz. Itt is tapasztalható, hogy a hagyományok hogy, alakulnak át a kor igényei szerint. Sallangók, szalma- vagy élővirág, gyertya, bábszívek díszítették a silányfát. A fantázia, na meg a bugyel- láris, szabott határt, ennek a körülbelül 1,5 m magas fa felöltöztetésének. „Az első koszorúslány családjának feladata volt kiállítani a silányfát. Ők á’ták a fizetni valót. Elég költséges volt nekik!”75 Ez is egy kis vetélkedésre adott okot, kinek a silányfája szebb? Magát az alapot, nem készítette el mindenki, köztudott volt, - még jelenleg is! - hogy kinél van silányfa. Aki ügyesebb kezű volt elkészítette, aki meg nem akart vele vesződni, hát kölcsönkérte. Hiába telt el több mint félévszázad, attól az időtől, hogy utoljára használták, a szál még nem szakadt el e téren sem, a közösség egykori erősebb összetartozására utal az emlékezet. „Csak a rávalót vették meg. Egy talpba beleállították a fát, az oldalába lécekből fogakat illesztettek, és ezekre aggatták a díszeket. Az esküvő után elmentek érte az első koszorúslányhoz, a vőfély vitte a lakodalmas házhoz.”76 „A legtöbb lakodalom télen volt, ezért ekkor már kezdett sötétedni, így a meggyújtott gyertyák szépen világítottak rajta. Az asztalra állított silányfa a plafonig ért. Az 1950-es évek elejéig élt ez a hagyomány, de már 1946-os lakodalmáról, is volt aki azt mesélte: „Nálunk, már ilyen parádé nem volt.”77 Változtak a szokások az egyszer biztos, amíg a mai rózsaszín galamb, és pillangóreptetésig eljutottunk. A fantázia azonban addig sem volt szegényes. Rep- tetés, reptetés... még az 1950-es években is repült a kuruspánból pántlikával díszített, font koszorú a ház tetejére, ahová a mennyasszony került. „Ha nem á’t meg a koszorú a ház tetején, aki elkapta az ment először férjhez."78 Ebből is láthatjuk nincs új a nap alatt, a ma 72 Lanszkiné Széles G. 2007: 193.-196. 73 Kovács Józsefné (Deres Teréz, 1937), szíves közlése. 74 Malesevics Józsefné (Tóth Fonai Erzsébet, 1926), szíves közlése. Fonó Táncsics u. 26. 75 Cséplő Rózsa (1922), szíves közlése. Fonó Petőfi u. 30. 76 Pál Elemérné (Zóka Margit, 1931), szíves közlése. 77 Malesevics Józsefné (Tóth Fonai Erzsébet, 1926), szíves közlése. 78 Fonai Károlyné (Fonai Mária, 1915), szíves közlése. Kaposvár Kaposi Mór u. 3. divatos menyasszony csokor elkapásnak, - ami ráadásul Amerikai eredetű - tessék, itt a jogelődje. Egy másik magyarázat szerint ez a koszorú volt hívatott eldönteni, hogy megmarad-e az új asszony a háznál. Ha fent maradt a tetőn, akkor igen. Előfordult bizony, hogy többször fel kellett dobni a tetőre, mire megmaradt. Bizony a menyecskékkel is előfordult, hogy többszőrönként haza mentek az anyós mellől, míg meg nem szoktak az új helyen. „Menjél vissza lányom, nekem sem volt jobb,” az anyai unszolásra csak visszavisszamentek új családjukhoz. Visszamentek, azok a legények is a lakodalomba, akik korán akartak eltávozni, igaz akaratukon kívül, láncon, illetve kötélen attól függően melyik volt kéznél. Ugyanis a helyi hagyomány szerint, ha észrevették, hogy a meghívott ifjak közül, valaki elhagyta a lakodalom színhelyét, akkor lánccal a nyakában, vagy kötéllel a lábán, vezették vissza társai, ami még további vígsá- gokra adott okot (37. 38. ábra). A lakodalom másnapján, 8-9 óra táján, „mikor újra összeverődött a nép,” vasárnap, vagy hétfőn, attól függően, hogy szombaton, vagy vasárnap volt-e a lakodalom, - ez esetben hétfőn - mise után átvonult a násznép a vőlegény keresztanyjához, vagy más rokonhoz mosdóvízért (39. ábra).79 Erről a szokásról ez ideig semmit nem hallottam. Kisgyalánban, Göllében sem ismerték, senkiben sem elevenedett fel a fénykép láttán emlék. Ellenben Fonóban e szokás ismerete a tősgyökeres, 40 év körüli lakosok körében is ismert, Taszáron úgyszintén. Batéban sem volt szokás mosdóvízért menni. Az új asszony feladata volt ezzel - a lakodalmas házba visszaérve - a násznép homlokának a megmosása, illetőleg egy kis keresztet rajzolt a homlokukra. A fotón látható a szűk szoknyás viselet, ekkor az új asszonyon már barna szövetkosztüm volt, amit akkor viselt először. Ha a keresztanya a szomszédba lakott, akkor semmi esetre sem hozzá mentek a mosdóvízért, a cél az volt, hogy „minél többen lássák, nézzék a násznépet.”80 Végtére is, az ember nem mindennap megy mosdóvízért, ezért ennek is meg kellett adni a módját, lehetőleg a falu távolabbi pontján lakó rokont választottak, „aki legmesszebb lakott oda mentek.” A kútból húzták a mosdóvizet, amelyet díszes, karcsú nyakú füles üveg korsóba öntöttek. Ilyen szép művű kancsó, nem minden háztartásban akadt, ezért legtöbbször Cséplőéktől kérték kölcsön, mert mindenki a lehető legszebb korsót szerette volna vinni, ez a korsó ma is náluk található (40. ábra). Amit természetesen minden féltés nélkül adtak oda. A falu összetartó ereje, ekkor is megnyilvánult. A korsóból származó vizet le kellett törölni, ehhez nagyon szépen hímzett, vagy szőtt, vászonkendőket készítettek. A vőfély vezette az új asszonyt, az Ő vállára voltak vetve a szépen kisimított kendők, összetűzve két oldalukon. A térdéig leérő hímes vászontörölközők, nagyon mutatós darabok. Ebbe a vászon kendőbe soha sem törölköztek, egyéb alkalmakkor. „A menyasszony családja állította ki a törölközőt.” Bár a mos79 Szántó Imréné (Szabó Margit, 1929), szives közlése. 80 Malesevics Józsefné (Tóth Fonai Erzsébet, 1926), szíves közlése.
