A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei 1. (Kaposvár, 2013)
Lanszkiné Széles Gabriella: Életfordulók és közösen végzett munkák ételei és szokásai az 1940-es évektől napjainkig
270 LANSZKINÉ SZÉLES GABRIELLA tortán kívül, Batéban „Bárányt csináltak tortába, teljesen fehér habbal volt a bundája kicifrálva, magyarbors volt a szeme, piros szalag a nyakán. Nagyberkiből gyalog (1945) báránytorta a kézben, a keresztanya hóna alatt a bor, így jöttek a paszitába.”38 Az 1945-ös paszita három napos reggeli, ebéd kínálata szinte hihetetlennek tűnik az évszám mögött rejlő események ismertében. Elmondások szerint akkortájt Kisgyalánban is tartózkodtak orosz katonák. Számukra is a fiatal anya, a kis csecsemő a saját, otthon lévő családjukat juttatta eszükbe. így, ami tőlük tellett, például kockacukorral próbáltak kedveskedni a fiatal „mámuskának”. Ezt így többen elmondták a faluban. Maga az akkor fiatal anya így mesélte 2008-ban: „Staneclibe kötötték a cukrot, és meghajolt a tiszt, mikor átadta nekem.”39 A paszitavivők a reggeliben is a maximális változatosságra törekedtek. Narancssárga, zöld, piros színek domináltak az ital megválasztásában is. Egy nap sem ugyanolyan színű. Ezek az italok az 1940-es években még házilag készültek. Itt még zöld, piros pálinka néven kerültek lejegyzésre. A narancssárga egyértelműen a császárkörtét jelenti. Ezek szerint csak a későbbiek folyamán illeték az „édes” névvel (1960-1990-es évek), ma már legtöbbször likőrnek tituláljuk. Amit ma is cukorral, vízzel főzött sziruppal és ehhez valamilyen aroma hozzáadása után kevernek el a szinte minden háznál található házi pálinkával, ami valamelyik szomszéd falu pálinkafőzőjében készül. Disznóöléseken is nélkülözhetetlen, a kínálás része a hidegre való tekintettel. A reggeli vivés különben - mint már korábban említettem - a szomszéd falvakban nem volt divat, csupán Kisgyalánban. Mivel ez egyszerűbb volt, ezért általában nem írták le a reggelit. Ha leírták abból megtudhatjuk, hogy a reggelihez zsemle, vagy kuglóf dukált az egy liter tejeskávé mellé. Szertartásosan tálcán, a kisebbik terítővei letakarva vitte a komaasszony. A szép likőrös üveg és a kávé kiöntő elmaradhatatlan kellék volt. A kávéskancsó különösen segített kizökkenni a szürke hétköznapok világából, ez volt az, amit biztosan nem használt otthon senki. A reggeli vivéshez különösebben nem öltöztek fel csinosan. Az egyszerű „parget ruha” is megtette. Délben azonban már előkerültek a mutatósabb darabok a sifonérból. Minden nap más, a legszebb ruhák: brokát selyem, bársony, török bécsi szoknya, szatén kendő. Házasságkötés után szó szerint bekötötték a lány fejét. „20 évesen már ki sem láttunk a kendő alú”\ 40 - emlékezett vissza némi öniróniával Teri néni. A fekete-fehér képek már a padlásról kerültek le kérésemre. Aki „élte” a paszitahordást, őbennük a fotók láttán felelevenedett a fiatalságuk. 38 Kovács Ferencné (Császár Margit, 1925), szíves közlése. 39 Sülé Józsefné (Széles Erzsébet, 1922-2011), szíves közlése, Kisgyalán Kossuth u. 32. 40 Kovács Józsefné (Deres Teréz, 1937), szíves közlése. Gölle Petőfi u. 43. A képen látható blúzok „kintaljúak" voltak (kitűrve hordták) (22. ábra). A göllei és a kisgyaláni viselet nem tért el, mindkét falu „bőruhás” volt. A ruhából ítélve Kisgyalánban azt hitték a viseletből - hirtelen ránézve a képre, - hogy az ő hozzátartozójuk van rajta. Fonóban már egyből az volt a kérdés: „melyik faluban készült, mert mi szűk ruhásak voltunk?”41 Itt a paszitahordás szintén háromféle öltözékben, de szövetruhában történt, Batéban úgyszintén. Fonó közelebb van a városokhoz, Dombóvárhoz és Kaposvárhoz, ezért ez az öltözködésre is hatással volt. Egymás viseletét tiszteletben tartották, de ha egy lány másik faluból került férjhez - ha tehette - átvette új otthona divatját, azonban volt, aki megtartotta régi viseletét, főként, ha nem tellett újra. így ez még csúfolásra is okot adott. A több péntős Kisgyalániak megszólták a Zimányból idekerült lányt, aki szűk szoknyás viseletét hozott, így az „egy szoknyás Mari” jelzős szerkezettel illették. A paszita készítés menete A 20. ábrán oldalról kikandikálnak a főző asszonyok, akik az ételek elkészítésében segédkeztek. A készülődés, főzés közben kis eszmecserét is folytathattak, végül is ez egy közös program volt. Ha nem sikerült valami, mint például Kisgyalánban Szabóéknál, maga a képviselőfánk, így hát, „a krémet kimártogattuk az elsikerült tésztával!” - lehetett viccelődni, meg enni is egy kicsit. A férfiak részéről is elhangzottak tréfálkozások, „én is megszó’gáltam a paszitát”, mondta a paszitát kapó gyerek apja. „Te már csak a paszita miatt születtél”, folyt a gyerekkel a viccelődés. A forgatókönyv szerint az első felvonás a reggeli volt. Beköszöntek, meghoztuk a reggelit! Ekkor már érdemes volt kiállni a fél falunak: „viszik ám a paszitát!” Illett megnézni, hogy viszik az ételeket, italokat. Délben a pontosság is a fő szempontok között szerepelt. „Harangszó előtt oda kellett érni. Ha seggbe verte a harangszó a vivőket, az nagy szégyen volt”42 „Illett nézni a paszitavivést, be kellett határolni az odaérést akármilyen messze volt, pontosan harangszókor kellett odaérni.”43 * „Kíváncsi a falusi nép!” Megnézte, kik viszik a paszitát, hogy vannak felöltözve, milyen tortát, bort visz elől a komaasszony, milyen szépen van letakarva a pászítás kosár. Mindenkinek meg volt a maga szerepe, vivőnek, nézőnek, megajándékozottnak egyaránt. A nézőből is egyszer komaasszony válhatott. Nem akart senki sem a másiktól lemaradni. A tortát a fiatal komaasszonynak egyik kézben felemelve, a bort szalvétával betakarva, félig ölelő karral illett vinni. Az ételeket pedig a fogadó félnek illett kellően dicsérni. Ez természetesen attól függött, hogy kitől milyen ékesszólás tellett: „Nagyon szép, nagyon finom, jaj de szép komaasszony!” 41 Szántó Imréné. (Szabó Margit, 1929), szíves közlése. Fonó Petőfi u.40. 42 Györfi Lajosné (Szántó Rozália, 1926-2008), szíves közlése. Kisgyalán Szabadság tér 3. 43 Kovács Józsefné (Deres Teréz, 1937), szives közlése. Gölle Petőfi u. 43.
