Nógrádi Sára – Uherkovich Ákos: Magyarország tegzesei - Dunántúli Dolgozatok Természettudományi Sorozat 11. (Pécs, 2002)
5. Az egyes fajok ismertetése
34 DUNÁNTÚLI DOLGOZATOK (A) TERMÉSZETTUDOMÁNY] SOROZAT 11. (2002) elterjedési adataira. Az előbbi kiadásakor még alig ismerték a hazai faunát, a megemlített egy-két adat csak kivételes ritkaságok esetén lenne perdöntő; az utóbbi rendkívül sok hibája miatt egyszerűen használhatatlan. Gyakoriságuk, ökológiai igényeik, veszélyeztettségük, az imágók aktivitása és esetleg egyéb szükséges tudnivalók zárják az ismertetést. 5.1. Rhyacophilidae A család tipikus példája a szisztematikában bekövetkezett egyik jellemző változásnak: az egyes magasabb taxonok átértékelésének. E szellemben a korábbi Rhyacophilidae család egyes alcsaládjai egy részét család rangra emelték. A régebben megkülönböztetett hat alcsalád (Rhyacophilinae, Hydróbiosinae, Glossosomatinae, Agapetinae, Protoptilinae, Ptilocolepinae) közül az utóbbi négy Ross (1956) munkájában Glossosomatidae néven szerepel. A Hydrobiosinae alcsalád még SCHMID (1970) terjedelmes munkájában is a Rhyacophilidae család tagja. Később Neboiss (1986) ezt az alcsaládot is önálló család rangjára emeli, majd később már maga SCHMID (1989) is elismeri családként. A Ptilocolepinae alcsalád helyzete bizonytalan, hol a Glossosomatidae, hol a Hydroptilidae családhoz tartozónak vélik, legújabban pedig önálló család rangját javasolta a nemzetség számára Malicky (2001). A jelen, szükebb értelemben használt Rhyacophilidae család az északi féltekén terjedt el (szemben a főleg déli féltekén elterjedt Hydrobiosidae családdal). A lárvák nem építenek maguknak sem házat, sem lakócsövet, hanem szabadon élnek, ragadozók, s rendszerint kövek alatt rejtőzködnek. Bábozódáskor bábbölcsőt készítenek: selyemszálakkal összeragasztott apró kövekből, homokszemekből, a szilárd aljzatra rögzítve. Rhyacophila nemzetség A nemzetség fajainak számyerezete teljes, azaz a szárny külső szegélyére kifutó mind az öt villa teljes (2. és 3. ábra: A). A hímek IX. potrohszelvénye jellegzetes nyúlványt visel, ez alatt helyezkedik el az ugyancsak határozóbélyeg értékű módosult X. potrohszelvény nyúlvány. A külső ivarlebeny két tagú, egy alapi ízből (coxopodit) és egy csúcsi ízből (harpago) áll. A nőstények VIII-X. potrohszelvénye szűkülő, csőalakú képletté módosult, a végén rövid, páros cerkusszal. A VIII. szelvény alakulása fontos határozóbélyeg. A nemzetségnek már 1970-ben 465 fajáról tud SCHMID. Azóta ez a szám rohamosan emelkedett, elsősorban a Délkelet-Ázsiából megismert nagy számú új faj révén. Európából 87 fajt sorol fel Botosaneanu és Malicky (1978), míg Malicky Atlasza 95 fajt mutat be (MALICKY 1983a). Az európai fauna viszonylag jól ismert, innét már csak kevés új fajt írnak le, bár még a legutóbbi időben is találtak más név alatt lappangó fajt (pl. Hydropsyche schmidinarica Urbanic, Krusnik & Malicky, 2000). A hatalmas nemzetségből időről időre ugyan kihasítottak újabb nemzetségeket, de taxonómiai szempontból valószínűleg nem indokolt a leírt alnemzetségek vagy fajcsoportok nemzetség rangra emelése. A nemzetségen belüli rokonsági viszonyokkal számos tanulmány foglalkozott, közülük Ross (1956), Schmid (1970) vagy Prather és Morse (2001) említendő. Magyarországon a nemzetséget (s egyben a családot) tíz faj képviseli. Ezek közül legtöbbnek az előfordulása csak szűk területre korlátozódik, s mind folyóvíziek; többségük kisebb hegyipatakokban fordul elő. A víz szennyezettségére fokozottan
