Nógrádi Sára – Uherkovich Ákos: Magyarország tegzesei - Dunántúli Dolgozatok Természettudományi Sorozat 11. (Pécs, 2002)
6. A hazai tegzesek élőhelyei és az élőhelyek jellemző tegzes-együttesei
NÓGRÁDI S. és UHERKOVICH Á.: MAGYARORSZÁG TEGZESEI (TRICHOPTERA) 277 Kifejezetten erre irányultak viszont a hosszú ideig - és időnként még a közelmúltban is - végzett mintázások a darányi Nagyberek Tündérrózsás-tava körül (38. táblázat). Ez a savanyú vizű láp, amelyben Sphagnum-fajok és Osmunda regalis (királypáfrány) is előfordul, a maga nemében az egyik legérdekesebb vizünk trichopterológiai szemszögből is. Bár az utóbbi egy-két évtized aszályos éveiben nem egyszer fenékig kiszáradt, ez sem volt elegendő a tegzes fauna teljes eltűnéséhez. A kiszáradást követően a környező vizekből, például az alig 1 km-re lévő, előbb tárgyalt barcsi halastóból részben pótlódhatott a tegzes-állomány. A megszokott állóvízi fajok mellett mások is feltűnnek, és néhány igen érdekes elem színesíti a tegzes-együttest (224. ábra). Somogy megye területén, ugyancsak kisebb-nagyobb erdei lápok között és magától a Baláta-tótól sem messze (<1 km) szintén működött egy fénycsapdánk, amelynek anyag részben ezekből a vizekből származott. A dominás Hydropsyche nőstények (35,55%), Ceraclea dissimilis Steph. (23,72%) és Ecnomus tenellus Ramb. (17,46%) mellett a hely jellegéből adódóan viszonylag sok a mozgékonyabb tegzes, de ugyanakkor néhány, a lápvidékekre jellemző faj is megtalálható (Trichostegia minor Curt., Anabolia brevipennis Curt., Limnephilus subcentralis Brau.). * * * Összahasonlítva az egyes állóvizeket illetve lápokat (39. táblázat), közöttük általában nem találunk nagy hasonlóságot. Éppen úgy, mint a hegyipatakoknál, itt is rendkívül sokféle abiotikus és biotikus tényező alakíthatja a faji összetételt és a dominancia viszonyokat. Bár a domináns fajok néhány faj köréből kerülnek ki (általános dominancia: Leptocerus tineiformis Curt., Ecnomus tenellus Ramb., Cercalea dissimilis Steph.), a kísérő fauna rendkívül változatos. Sok esetben a környező egyéb vizek „zavarják az összképet”, azaz például a közelben lévő folyó vagy patak fajai megjelennek, néhol feltűnően nagy tömegben (pl. Hydropsyche fajok, Oecetis notata Ramb. stb.). A szimilaritási táblázatban (39. táblázat) feltűnő, hogy egy láp és egy mesterséges eredetű (de mára már teljesen „elvadult”) halastó mutatja a legnagyobb hasonlóságot: Darány, Nagyberek és Barcs, I. halastó. A magyarázat kézenfekvő: az azonos alapkőzeten lévő, azonos klímájú, egymáshoz közel fekvő két állóvíz fajkészlete elsősorban egymáséból pótlódik, tehát a fajok többsége azonos. Ezt jól kifejezi a közöttük számítható 0,80 értékű Sörensen index. Ugyancsak viszonylag nagy hasonlóságot mutat a két erdei láp, a darányi és a somogyszobi lelőhely (Sörensen index: 0,76). Az is igaz, hogy a szimilaritás soha nem olyan alacsony, mint például a hegyi patakok esetében, mert az „alap-fajkészlet” az állóvizek esetében sokkal szélesebb a hegyipatakokénál. Hollandiai vizsgálatok (Higler 1969, 1977) hínárállományokkal borított állóvizek tegzeseit mutatják be. A széles körben elterjedt állóvízi fajok ott is gyakoriak (pl. Oecetis fúrva Ramb., Agraylea sexmaculata Curt., Limnephilus flavicornis F„ Cyrnus crenaticornis Kol. stb.), Ezek mellett nálunk nagyon ritka vagy elő nem forduló fajok is jelen vannak (Agraylea multipunctata Curt., Cyrnus flavidus McL., Cyrnus insolutus McL.). Mey (1981) vizsgálatai nemcsak azt mutatják be, hogy egy tóvidéken milyen fajok élnek, hanem - mivel a fénycsapdák nagyobb távolságra álltak a tavaktól - a mozgékonyság is tanulmányozható volt. BAGGE (1987) finnországi tóvidéken végzett gyűjtései lényegében a fent említett Higler-féle cikkekéhez hasonló eredményt adott, azzal a különbséggel, hogy a fajok száma és a nálunk elő nem forduló vagy ritka fajok száma ott sokkal magasabb.
