Uherkovich Ákos: A Villányi-hegység botanikai és zoológiai alapfelmérése (Dunántúli Dolgozatok Természettudományi Sorozat 10., 2000)

Ábrahám Levente és Uherkovich Ákos: A nagylepke (Lepidoptera) fauna kutatásának eddigi eredményei a Villányi-hegységben. - Updated results of studies ont he butterflies and larger moths (Lepidoptera) of the Villány Hills, South Hungary.

Dunántúli Dolg. Term. Tud. Sorozat 10 309-339 Pécs, 2000 A nagylepke (Lepidoptera) fauna kutatásának eddigi eredményei a Villányi-hegységben ÁBRAHÁM Levente és UHEROVICH Ákos ÁBRAHÁM, L. & Á. UHERKOVICH: Updated results of studies on the butterflies and larger moths (Lepidoptera) of the Villány Hills, South Hungary. Abstract. The systematic examination of butterflies and larger moths started more than 30 years ago. Up to the present 724 "macrolepidoptera" (butterfly and "larger moth") species belonging to 20 families have been collected in the area of this small range of hills. There are three species that occur only here in Hungary (Callopistria latreillei Duponchel, Hepialus amasinus pinkeri Daniel, Aedia leucomelas L.), while there is also an endemic taxon living here: Polymixis rufocincta isolata Ronkay & Uherkovich. This paper summarizes all the results published earlier and it also adds new data. A brief ecological, zoogeographical and conservational evaluation is presented. Bevezető A Villányi-hegység, mind szerkezetét, mind felszíni megjelenési formáit illetően, hazánk egyik legsajátosabb geomorfológiai körzete. Mintegy 25 km hosszban húzódik nyugatkeleti irányban, Hegyszentmártontól (18° 05') Villányig (18° 28'); szélessége néhány kilométer. Legmagasabb pontja a Szársomlyó (Harsányi-hegy) csúcsa: 442 m, emellett a Tenkes haladja meg a 400 métert (409 m). A hegység alacsonyabb, nyugati részén a csarnótai Nagy-hegy is csupán 272 m-ig emelkedik. A hegység szerkezeti és morfológiai határai keleten, nyugaton és északon egybeesnek, délen viszont markáns morfológiai határa - a hegység meredek déli lejtője nem azonos a szerkezeti határral: az a mélyben folytatódik, és itt-ott a felszínen még megjelenik (siklósi Vár-hegy, Beremendi-domb, Kistapolca). Nyugat felé a hegyvonulat fokozatosan lealacsonyodik, itt a szerkezeti és morfológiai határok egybeesnek (LOVÁSZ 1977). A mészkövet itt már vastag lösztakaró fedi, azonban feltárásokban (kőfejtőkben: pl. Babarcsszőlős, Siklósbodony) az alaphegység mészköve felszínre kerül. Hegyszentmárton térségében beleolvad a Dráva menti síkságba. A hegységet alkotó és a felszínen is látható kőzetek a földtörténeti középkor különböző korszakaiban képződtek, az alsó-triász kortól kezdődően, a középső-jurán át az alsó-krétáig (LOVÁSZ, WEIN 1974). A későbbi korszakokban a hegységet több fázisban denudáció pusztította, majd bizonyos süllyedési, később emelkedési folyamat (Harsá-nyi-hegy) is lezajlott. Emellett a karsztosodás is nagymérvű volt, napjainkban is tart; a holocénban pedig jellemző lösz-formakincs alakult ki a hegység déli lábánál. Éghajlatára rányomja bélyegét fekvése, valamint morfológiai sajátosságai. Feltűnő a gyors tavaszi felmelegedés, a későn jelentkező első őszi fagy és a rövid ideig tartó hótakaró, amely a déli lejtőkön átlagosan február 5. körül tűnik el (SiMOR 1964). Az átlagosnál melegebb makroklimatiküs viszony mellett különösen jellemző a száraz, forró mező- és mikroklímák kialakulása a délies lejtőkön (HORVÁT, PAPP 1965). A különleges geológiai és morfológiai viszonyok, a sajátos klimatikus viszonyok és mikroklímák következtében a hegység növénytársulásai is sokszínűek. Az eredeti