Uherkovich Ákos: A Dráva mente állatvilága II. (Dunántúli Dolgozatok Természettudományi Sorozat 9., 1998)

Józan Zs.: A Duna-Dráva Nemzeti Park fullánkos hártyásszárnyú (Hymenoptera, Aculeata) faunája. - The Aculeata fauna of the Duna-Dráva National Park, Hungary (Hymenoptera, Aculeata)

JÓZAN ZS.: A DUNA-DRÁVA NEMZETI PARK FULLÁNKOS HÁRTYÁSSZÁRNYU FAUNÁJA 297 A Sphecoidea fauna esetében a széles elterjedésű fajok részesedése szintén a puhafa ligeterdők esetében a legmagasabb, és a pleisztocén homokterületeken a legalacsonyabb. A többi biotóptípusban igen hasonló ezen fajok százalékos részesedése. A mediterrán faunaelemek részesedése a puhafa ligeterdőkben és a lakott területeken a legalacsonyabb (7. táblázat). Az Apoidea fauna elemzésekor megállapíthattuk, hogy a pleisztocén homokon kialakult nyílt homokgyepekben élő alacsony számú méhfaj fele széles elterjedésű, alig ötöd része pedig déli elterjedési centrumú. A holocén homok hasonló társulásaiban ez az arány a mediterrán faunaelemek szempontjából jóval kedvezőbb. A puhafa- és a keményfa ligeterdők méhszerű fajainak összetétele csak kis mértékben tér el egymástól. A mediterrán elterjedési centrumú fajok legjelentősebb hányadát a zárt gyeptársulásokban és a lakott területeken tapasztalhattuk, összefüggésben az előkerült fajok jelentősebb számával (8. táblázat). Ökofaunisztikai értékelés A Duna-Dráva NP fullánkos fauájának összetételét, jellemzőit értékelhetjük élőhelytípusok szerint is. A terepen végzett megfigyelések alapján hat élőhelytípust érdemes elkülöníteni: nyílt gyeptársulások pleisztocén és óholocén eredetű homokterületeken, puhafa- és keményfa ligeterdők, zárt gyeptársulások és a polikultúrális mezőgazdasági területek és települések (1. táblázat). A pleisztocén homokterületeken kialakult nyílt gyeptársulások faunáját túlnyomórészt a Barcsi borókásban és Bélavár: Kerék-hegy területén figyelhettük meg. Ezek kiterjedése mindenütt kicsi, antropogén hatásokra alakultak ki, főképp a homokfelület bolygatása és nem a túllegeltetés miatt. A családsorozatok közül a legjelentősebbek - az előkerült összfajszámból való részesedést tekintve - a Pompiloidea. Scolioidea (s. 1.) és a Sphecoidea. Ezekben a csoportokban találhatók meg az obligát homokkedvelő fajok túlnyomó többsége, nagyobbik hányaduk terricol (földben fészkelő) és azok fészekparazitája, például: Bembix fajok - Parnopes grandior, Episyron fajok - Evagetes fajok, Heliophila bimaculata - Ammobates punctatus, Megachile argentata - Coelioxys brevis. Az előzőekkel szemben igen fajszegény a Vespoidea taxon. A 186 előkerült fajból 24 csak ebben a biotóptípusban él. Ezek közül a legnagyobb természeti értéket képviselők: Parnopes grandior (védett faj), Smicromyrme viduata, Aporinellus fajok, Ammophila terminata mocsaryi, Tachysphex mocsaryi, Tac hy tes obsoletus, Oxybelus aurantiacus, Bembix olivacea, Nomada baccata hrubanti. A Sphecoidea családsorozat alcsaládjai közül a Larrinae és a Sphecinae emelkedik ki fajgazdaságával. Ezzel szemben igen fajszegény a Pemphredoninae taxon. Meglehetősen fajszegény az Apoidea családsorozat, melyben a legjelentősebbek a Halictidae család fajai (3-4. táblázat). Az óholocén homokon kialakult nyílt gyeptársulások esetében a legtöbb faj a Barcs: Drávaerdő-major környékén és Tótújfalu: Csárda határrészen keletkezett bányagödrök területén került elő. A kimutatott fajok száma valamivel kevesebb az előző biotóptípusnál, de a fajok összetétele igen hasonló. Kevesebb Scolioidea, Pompiloidea és Sphecoidea fajt gyűjtöttünk, az Apoidea fajszáma lényegében azonos.