Uherkovich Ákos: A Dráva mente állatvilága II. (Dunántúli Dolgozatok Természettudományi Sorozat 9., 1998)

Forró L. Meisch C.: A Duna-Dráva Nemzeti Park Dráva menti vizeinek rákfaunája (Crustacea). - Aquatic crustacean fauna of the Dráva region in the Duna-Dráva National Park, Hungary

FORRÓ L. & С. MEISCH: A DUNA-DRÄVA NEMZETI PARK RÁKFAUNÁJA (CRUSTACEA) 121 II. fökomponens I. fökomponens 1. ábra. Harminchárom Dráva menti lelőhely ordinációja fökomponens analízis segítségével (I. és II. fökomponens). A jelek magyarázata a szövegben található. A többi helyet lényegében három csoportra osztotta fel: a baloldali, négyzetekkel jelölt lelőhelyek holtágak és kavicsbányatavak, a közbülső helyzetűek különböző kisebb állóvizek és csatornák, míg az ábra jobb szélén lévő, háromszögekkel jelölt csoportba az időszakos kisvizek tartoznak. Saját hármas csoportosításunk egy esetben nem egyezik meg a főkomponens analízis eredményével: a barcsi, Dráva melletti kis tavat is besorolta a holtágak és kavicsbánytavak közé. Gyűjtéseink során nem mértünk semmilyen háttérválto­zót vagy abiotikus tényezőt, feltételezhető azonban, hogy az itt kapott csoportosítás jól értelmezhető a vizsgált vizek hidrológiai viszonyaival, a vízjárás, vízállás változásával. Irodalomjegyzék BOTHÁR, A. (1973): Crustacea-Planktonuntersuchun­gen im Donauami von Soroksár (Danubialia Hungarica LXV.). - Ann. Univ. Sei. Budapest, Sectio Biologica 15: 129-144. DUDICH E. (1933): Faunisztikai jegyzetek (Faunis­tische Mitteilungen). - Állatt. Közlem. 30: 120-129. FORRÓ L. (1985): A Barcsi borókás ágascsápú rákjai. (The Cladocera [Crustacea] fauna of the Juniper Woodland at Barcs, Hungary). - Dunántúli Dolg. Term. tud. Sorozat 5: 85-87. FORRÓ, L. (1990): Aquatic crustaceans in the "Bátor­ligeti láp" Nature Reserve in NE Hungary. In: MAHUNKA, S. (ed.): The Bátorliget Nature Re­serves - after forty years, p. 245-250. FORRÓ L. (1995): Adatok A Dél-Dunántúl Cladocera és Copepoda (Crustacea) faunájának ismeretéhez. (Data to the knowledge of the Cladocera and Copepoda [Crustacea] fauna of Southern Trans­danubia, Hungary). - Dunántúli Dolg. Term. tud. Sorozat 8: 21-24. GULYÁS, P., BANCSI, I. & ZSUGA, V. К. (1995): Rotatoria and Crustacea fauna of the Hungarian watercourses. - Miscnea zool. hung. 10: 21-47. GULYÁS, P., TYAHUN, SZ. (1974): Adatok a Ráckevei Duna-ág kisrák faunájához. (Data on the small-

Next

/
Thumbnails
Contents