Uherkovich Ákos: A Dráva mente állatvilága II. (Dunántúli Dolgozatok Természettudományi Sorozat 9., 1998)
Szinetár Cs.: A Dráva mente pókfauna (Araneae) kutatásának faunisztikai eredményei. - Faunistic results of the investigation of spider fauna along the Dráva Region, Hungary
106 DUNÁNTÚLI DOLGOZATOK (A) TERMÉSZETTUDOMÁNYI SOROZAT 9. (1998) Theridion hemerobius Simon, 1914. Az előző fajhoz hasonlóan ez a törpepókfaj is szigorúan kötődik a vízhez. Elsősorban állandó vízborítású élőhelyek növényzetén találhatunk rá. A külső megjelenésében és mindkét nem ivarszerveinek morfológiájában egyaránt nagyon hasonlít a hazánkban is gyakorinak számító Theridion pictumhoz. Több szerző is utal rá, hogy minden bizonnyal számos esetben a szerzők nem különítik el a T. pictumtól (BLICK et al. 1993, ROBERTS 1995). A T. pictum az Őrtilosi-bányató zátonyainak vízben álló növényzetén gyakori. Az átvizsgált példányok között a T. hemerobius egy nőstény példányát sikerült megtalálni. A fent említett szerzők hivatkozott munkáiban megfelelő rajzok szerepelnek a két faj elkülönítéséhez. A korábban hazánkban gyűjtött T. pictum példányok között is minden bizonnyal megtalálható a faj. Enoplognatha latimana Hippa & Oksala, 1982. E nagytestű törpepókfajt csak 1982-ben különítették el a hazánkban általánosan elterjedt vonalas törpepóktól {Enoplognatha ovata). Annak ellenére, hogy az elmúlt években az ország számos lelőhelyéről előkerült az E. latimana, még nem szerepel a hazai irodalomban. A két faj elkülönítése az újonnan megjelent határozó művek alapján egyértelműen elvégezhető. Az eddigi tapasztalataim alapján a szárazabb élőhelyeken tipikusan az E. latimana fordul elő (pl. alföldi gyümölcsösökben, városi parkok fáin). Jelen esetben Daránynál borókalomb kopogtatóhálós gyűjtésében került elő két nőstény példánya. Az E. ovata a nyirkos, üde erdők gyep- és cserjeszintjében mutathat feltűnő gyakoriságot. Említést kell tennem egy további, a közép-európai faunából nem ismert Enoplagnatha fajról is, melyet ez idáig még nem sikerült determinálni. Az Őrtilosi-bányató sekély vízzel borított zátonyán gyűjtöttem két nőstény példányát 1995 nyarán. Egy további fiatal példányt sikerült 1996-ban is fogni, melyet eredményesen neveltem fel ivarérett állapotig. Hím példányt ez idáig nem került elő. Clubiona alpicola Kulczynski, 1881. Egy nőstény példányát kopogtatással gyűjtöttem 1994. nyarán (VII. 21.), Tótújfalunál, a főmeder szélén. A faj nevének megfelelően elsősorban tipikus magashegységi állat. A síkvidéki előkerülése a Dráva összekötő, és szétterjedést biztosító szerepével magyarázható. Az adat azért is érdekes, mert nemrégiben a Bécsi Természettudományi Múzeum gyűjteményében egy további hazai példány is előkerült, melyet Herman Ottó gyűjtött Tokajban (MIKHAILOV, SZINETÁR 1997). Ezen utóbbi eset a Tisza magashegységi fajokat közvetítő szerepére szolgálhat példaként. A faj közép-európai adatairól, valamint élőhelyéről Blick és munkatársai közöltek adatokat a közelmúltban (BLICK el al. 1995). A Clubiona alpicola az európai magashegységekben, főleg az erdőhatár feletti sziklagyepekben és törmeléklejtőkön él. Hazai adatai a faj alkalmi megjelenésére szolgálhatnak példaként, állandó populációja valószínűleg nem él a területen. Philodromus albidus Kulczynski, 1911. A korábban a karolópókokhoz sorolt Plilodromus fajok között két feltűnően világos, sárgás színezetű faj fordul elő KözépEurópában, a Philodromus rufus és a Ph. albidus. A hazai irodalomban, valamint az általam eddig álvizsgált hazai példányok között, csak a Ph. rufus szerepelt. A Ph. albidus két nőstény példányát 1994-ben (VII. 21.) Bélavárnál a Palina-erdóben fogtam kopogtatással.
