Uherkovich Ákos: A Béda-Karapancsa Tájvédelmi Körzet élővilága (Dunántúli Dolgozatok Természettudományi Sorozat 6., 1992)
Horvatovich Sándor: A Béda-Karapancsa Tájvédelmi Körzet futóbogarai és állasbogarai (Coleoptera: Carabidae, Rhysodidae) • The Carabidae and Rhysodidae (Coleoptera) of Béda-Karapancsa landscape-protection area, South Hungary.
(Tisza, Dráva, Rába) partjáról származnak, de van több baranyai gyűjtőhelye is. HORION (1941) KözépEurópában kifejezetten hegyvidéki fajnak tartja. Csiki Ernő monográfiájában (CSÍKI 1946) a Kárpát-medencében a Kárpátok területére állapítja meg elterjedését. A területről származó egyetlen példányt a Kölkedi Nagy-réten kis tavacska iszapos partján egyeltük. Bembidion clarkii (Dawson) - Tipikusan atlantikus elterjedést mutató faj, amelynek Európa belsejéből csak a hazai elterjedési adatai ismeretesek. Csiki Ernő kárpátmedencei futóbogarakkal foglalkozó monográfiájában (CsiKl 1946) meg sincs említve. A környező országok (Ausztria, Csehszlovákia, Ukrajna, Románia, hajdani Jugoszlávia) szakirodalmából sem ismeretes. Észak-Európában (LlNDROTH 1985) ugyanúgy mint elterjedésének egész területén - sporadikus elhelyezkedésű elterjedési adatai ismertek, Norvégiában egyáltalán nem fordul elő. A Kölkedi Nagy-rét szegélyfüzesében októberben rostált 2 példánya a 3. hazai lelőhelyét képviseli. A másik két lelőhelye a Zselici Tájvédelmi Körzetben Lipótfa (HORVATOVICH 1990), illetve a még le nem közölt CúnSzaporca füzesében lévő gyűjtőhelye. Mindhárom hazai lelőhelyén füzesben a hideg félév folyamán (kora tavasszal, illetve október közepén) az avarrétegből rostáltam. Mindhárom hazai lelőhelye a legtöbb atlantikus hatást felmutató klímájú területhez tartozik. Újabb lelőhelyei Dél-Dunántúl füzeseiben való téli rostálásoktól várhatóak. A területről származó két példányával együtt mindössze 4 példánya ismeretes Magyarországból. Bembidion laticolle (Duftschmid) - Déleurópai elterjedésű faj amely Magyarországon nagyon sajátos elterjedést mutat. Egészen meglepő módon a Kiskunsági Nemzeti Parkból egyetlen példánya sem került elő, a Hortobágyi Nemzeti Parkban pedig a Tisza árterén Tiszacsegén gyűjtötték egyedül. A Bakony teljes területét figyelembe véve csak a Tihanyi-félszigetről került elő. A legní gyobb sorozatot a Tisza felső folyásánál Tivadar közelében a nedves folyóparton gyűjtötték (42 példány). Általában - ha a faj egyáltalán előkerül - a néhány példányos gyűjtések a jellemzőek. Fényre is repülő faj, így a pontosabb elterjedése a fénycsapdahálózat segítségével a jövőben feltárható. A területen mindkét élőhelye (az Ó-Duna partszegélye, valamint a kölkedi Nagy-rét) egyaránt vizes és meleg terület, itt a faj fennmaradása biztosítottnak látszik. Lárvájának életmódjáról semmi konkrétumot nem tartalmaz a szakirodalom. Bembidion latiplaga (Chaudoir) - A sporadkikus elhelyezkedésű 8 ismert hazai elterjedési adata közül 6 a Nagyalföld területére esik. Halofil fajnak tartják (FREUDE et al. 1971), de a Janus Pannonius Múzeum gyűjteménye alapján úgy tartom, hogy más habitat-okban is előfordul. Ezt a nézetet erősíti meg a karapancsai és a kölkedi, Nagy-réti lelőhelyadata is. Lárvájának életmódja nem ismeretes. Patrobus atrorufus (Stroem) - Magyarországon túlnyomórészt hegyvidéki faj. Síkvidékeinken a nagyobb folyók árterein mindenfelé előfordul, valószínűleg az árvizek alkalmával kerültek példányai az árterületre. A területen mindkét dunaparti oldalon megtalálható. Téli rostálással is gyűjtöttük. Minden gyűjtőhelye nagyon nedves és egyben árnyékos területen van. Anisodactyhis poeciloides (Stephens) - Kifejezetten sókedvelő faj, amelynek magyarországi elterjedése sporadikus és kifejezetten bizonyos szikes területekhez kötődik. A Hortobágy szikesein csak mostanában találták meg (Nyilas István: kandidátusi értekezés kézirata). Hazánkban a fő elterjedési területe a Duna-Tisza közének szikesein van. Karapancsán fénycsapdából előkerült egyetlen példányának pontos élőhelyét nem ismerjük. Parophonus dejeani Csiki - Országos ritkaság. Biztos magyarországi lelőhelyadatai csak a Dunántúl néhány pontjáról ismertek a Janus Pannonius Múzeum gyűjteményéből: Jakabhegy: Égervölgy, Budai-hegység: Julianna Major, almáskertből. A területen 3 példányát találtuk 3 különböző időpontban, a 2. közülük a kölkedi Nagy-rétről származott. Néhány sporadikus lelőhelye Ausztriából és Szlovákiából is ismert (FREUDE et al. 1971 ). A Hortobágyi- és a Kiskunsági Nemzeti Park-báni hiánya meglepő, mert ott is elő kellene fordulnia. Parophonus hirsutulus Dejean - A Böki gátőrház fénycsapdájából előkerült példány a 4. hazánkból, az itteni lelőhelye pedig a 3. Magyarországon. Eddig csak fénycsapdákból ismerjük: Kunfehértó (1 példány), Debrecen: Agráregyetem kertje (2 példány). A német faunaműben (FREUDE et al. 1971) nem szerepel, a kárpátmedencei futóbogár-monográfiába sincs felvéve (CSIKÍ 1946). Élőhelyéről, lárvájáról semmi biztosat sem tudunk. Mindhárom fénycsapda, amely eddig gyűjtötte, álló- vagy lassan folyó víz partján működött. Ophonus azureus (Fabricius) - Fő elterjedési területe hazánkban a Nagyalföld, sporadikusan azonban máshol is előfordul, főleg homokos és meszes talajú síkvidékeinken. Fényre is repülő faj, más gyűjtési módszerrel viszonylag ritkán kerül elő. A területén mindkét fénycsapda rendszeresen gyűjtötte. Ophonus nitidulus Stepehens - Mintegy 20 hazai lelőhelye ismert a szakirodalomból, illetve a Janus Pannonius Múzeum gyűjteményéből. Fő élőhelye a sík- és dombvidéki erdők szegélye. Valamennyi hazai gyűjtőhelyén csak egyes példányok kerültek elő. Gyűjtésére a legeredményesebb módszer a talajcsapdázás. A bédai példányokat is talajcsapda gyűjtötte. Harpatus latus (Linnaeus) - A hazai lelőhelyeinek száma 15 körül van, de revízió lenne szükséges a pontos elterjedésének a megállapításához. Euroszibériai elterjedési tipusú faj, meglehetősen nedvességkedvelő. 90
