Uherkovich Ákos: A Béda-Karapancsa Tájvédelmi Körzet élővilága (Dunántúli Dolgozatok Természettudományi Sorozat 6., 1992)

Kevey Balázs és Tóth Imre: A béda-karapancsai Duna-ártér gyertyános-tölgyesei (Querco robori - Carpinetum) • Hornbeam-oak forests (Querco roborí-Carpinetum) of the Danubian river flats in the Béda-Karapancsa landscape protection area, South Hungary.

kiszámításánál mindezt figyelembe vettük (vö. KEVEY 1984). Ez úgy történt, hogy a fajok százalékban kifejezett К értékét annyi részre osztottuk, ahány féle cönológiai jelleggel rendelkezett az illető növény, majd az így kapott hányadokat a megfelelő cönotaxonokhoz irtuk (pl. ha egy faj Alno-Padion és Alnetea jelleget egyaránt mutatott, 80% К érték mellett 40-40%-ot soroltunk az Alno-Padion, illetve az Alnetea cönotaxonokhoz.). Az így kiszámított "finomított" csoportrészesedés után lényegkiemelő összevonást végeztünk, melynek eredményeit a 2. táblázat tartalmazza. Itt szeretnénk köszönetet mondani Hirmann Antalnak, aki a cönológiai táblázat számítógépes kivitelezésében és kielemzésében komoly segítséget nyújtott. A cönotaxonómiai nevek használatánál Soó (1980) cönológiai rendszerét és nomenklatúráját követjük. A fajok társulástani besorolásánál is Soó (1964-1980) adataira támaszkodtunk, bár ezeket olykor - indokolt esetben - saját tapasztalataink és megfigyeléseink szerint módosítottuk. Az ártéri gyertyános-tölgyesek társulási viszonyai A vizsgált társulás felső lombkoronaszintjében a Carpinus betulus, a Fraxinus excelsior (a szakirodalommal ellentétben előfordul az ártéren), a Populus alba, vagy a Quercus robur képez helyenként konszociációt. Az alsó lombkoronaszintben olykor nagyobb tömegben lép fel az Acer campestre. A cserjeszint magassága és borítottsága elsősorban erdészeti beavatkozásokkal van összefüggésben, ezért változó. A gyepszint lágyszárú növényei közül erdőtípusképző fajként egyedül a Brachypodium silvaticum emelhető ki, viszont kisebb kiterjedésű foltokat képez a Carex silvatica, a Ficaria verna és a Viola cynaea. Olykor nudum típusú állományokkal is találkozhatunk. A fenti gyertyános-tölgyesek társulási viszonyait akkor tudjuk reálisan értelmezni, ha összehasonlítjuk valamely más síksági gyertyános-tölgyessel. Mivel abéda-karapancsai Duna-ártér az Ormánsággal együtt a Déli-Alföld flórajárásához (Titelicum) tartozik, ezért érdemes összevetni mindkét tájegység gyertyános-tölgyeseiről készült csoportrészesedési eredményeket. Az összehasonlításból kitűnik, hogy az ormánsági állományokban (vö: HORVÁT-KEVEY 1983) mintegy négyszer annyi Carpino-Fagetea (incl. Fagetalia) faj van, mint a béda-karapancsai erdőkben, a montán jelleg tehát utóbbi helyen alig jelentkezik. Ezzel szemben az Alno-Padion, a Salicetea purpureae és az "egyéb" fajok aránya a bédakarapancsai gyertyános-tölgyesekben kétszer annyi, mint az Ormánságban. Előbbi kettő azt jelzi, hogy a béda-karapancsai Duna-ártér gyertyános-tölgyesei közel állnak a tölgykőris-szil ligeterdőkhöz (Fraxino pannonicae-Ulmetum), míg utóbbi bizonyos mértékű degradációra utal, ugyanis az "egyéb" kategória nagyobb része gyomokból, vagy legalábbis gyomjellegű fajokból tevődik össze. 31