Uherkovich Ákos: A Béda-Karapancsa Tájvédelmi Körzet élővilága (Dunántúli Dolgozatok Természettudományi Sorozat 6., 1992)

Szinetár Csaba: A Béda-Karapancsa Tájvédelmi Körzet pókfaunája (Araneae) • Spider fauna of the Béda-Karapancsa landscape protection area, South Hungary.

A fajok jelentős része tágtűrésű, eurytopikus, gyakori faj, de természetesen a tipikus hygrofil fajok is jelen vannak. Az utóbbiakra például a Gongilidium rufipes, a Kaestneria dor salis, a Hypsosinga pygmaea vagy a Dolomedes fimbriatus említhető. Kiemelendő, hogy a faunánkra új Phintella castriesiana is ebből az élőhely típusból került elő. A hullámtér háborítatlan vizközeli zátonyai bizonyulnak a legértékesebb területnek (2. kép). A talajfaunában a Centromerus silvaticus és a Dysdera crocata dominál a felmért fiatal állományban, e két faj teszi ki a begyűjtött összegyedszám 80 %-át. 2. Keményfás-ligeterdők (V, VII, VIII, XIII, XIV, XV, XVII, XVni, XIX, XX, XXI). A csapdás és hálózásos gyűjtések során 82 faj közel ezer egyede került befogásra ezen élőhely típusból. Negyven faj kizárólag csak itt fordult elő. Az erdő faunájában messze a leggyakoribb az eurytopikus Centromerus silvaticus, mely a száraz bokorerdőknek is tömeges faja (LOKSA 1966). A talajon élők közül említést érdemelnek az Agroeca fajok is (A. brunnea, A. striata, A. cuprea), melyek közül az A. striata a másik két tágtűrésű faj mellett mint hygrofil pók jellemzi az élőhelyet (PLATEN 1984). Az avar kisméretű hálószövői közül jelentős téli aktivitást mutat a Leptyhpantes angulipalpis és a L. flavipes. A nagyobb méretű vitorláspókok közül a Neriene clathrata jellemző a kiegyenlítetten nedves keményfás-ligeterdőkre. A vizsgált élőhelyek közül a gyep- és cserjeszint itt bizonyult a leggazdagabbnak, s ez mind tavaszi, mind őszi időszakban érvényes. A korábban már e társulásból említett fajokon kívül (Pornómmá montanum, Dipoena torva, Его furata) az 7. táblázatban nyomon kísérhető a begyűjtött anyag. 3. Kultúrhatás alatt álló nyílt lágyszárú társulások (II, IV, X, XI). A TK területén jelentős kiterjedésűek a természetközeli lágyszárú társulásokhoz képest is az olyan mesterségesen kialakított és fenntartott élőhelyek, mint például az árvízvédelmi töltések, vagy a rendszeresen kaszált erdőgazdasági utak. Ezen élőhely típusból 31 faj 270 egyedét gyűjtöttem hálózassál. A Pisaura mirabilis különösen 1991 őszén volt a töltések gyepében tömeges. Mellette megemlítendő még a Misumenops tricuspidatus magas relatív gyakorisága is. E biotopoknak a terület természetes élőhelyeihez képest eltérőek a mikroklímatikus viszonyai, amennyiben szárazabbak és melegebbek lehetnek a környezetüknél. E változást jól indikálja a xerofil és thermoril fajok megjelenése, ilyenek például a Gibbaranea bituberculata és az Agalenatea redii is (JEDLICKOVÁ 1988). Itt - a mesterségesen kialakított élőhelyek küzött - utalok röviden a lucfenyő lombjáról gyűjtött mintára is. A lombközösség a nyugat-dunántúli adatokhoz képest lényegesen szegényebb, de néhány fenyőt kísérő faj itt is nagyon tipikusan jellemzi a lomb cönózisát, így példaként a Theridion tinctumot,aPhilodromusaureolust, illetve a Lathys humilist említem (SziNETÁR 1992). 251