Uherkovich Ákos: A Béda-Karapancsa Tájvédelmi Körzet élővilága (Dunántúli Dolgozatok Természettudományi Sorozat 6., 1992)
Uherkovich Ákos és Ábrahám Levente: A Béda-Karapancsa Tájvédelmi Körzet nagylepkefaunája (Lepidoptera) • Larger moths and butterflies (Lepidoptera) of the Béda-Karapancsa landscape-protection area, South Hungary.
Egyelőre - legalábbis a tájvédelmi körzetben - nem látszik veszélyeztetettnek a Thersamonia dispar hungaricus Szabó (rutilus Werbg.) populációja, mivel elsősorban ártéri mocsárréteken él. Magaskórós társulások (irtások, nyiladékok) faja a Proserpinus proserpina Pali. Mindaddig, amíg az erdőgazdálkodás jelenlegi formája fennmarad, léte nincs veszélyben. Érdekes kérdés az Arctia (Ammobiota) festiva Hufn. előfordulása. Egyetlen példányát a Duna balparti töltése mentén, a Hóduna gátőrháznál fogtuk. Nem tartjuk valószínűnek, hogy itt fejlődött, sokkal inkább elképzelhető, hogy a tájvédelmi körzet keleti feléből vagy pedig határain kívülről került ide. A lárva élőhelyei szárazabb ősgyepek (pl. az Alföld maradvány lösz- és homoki gyepei). A tájvédelmi körzetben tudtunkkal nem fordulnak elő ilyen típusú élőhelyek, hacsak nem a dunai védtöltésen telepedett meg ez a faj. A védett fajok mellett számos olyan ritkaság is előfordul, amelyek feltétlenül védelmet érdemelnének ritkaságuk miatt. Mindenekelőtt a három Diachrysia-fa) (chryson Esp., zosimi Hbn. és nadeja Obth.) említendő. Különösen a nadeja Obth. nagyon ritka, hiszen alig több, mint egy tucatnyi példánya került elő eddig hazánkból. Közülük a legtöbb a Duna déli szakaszának ártereiről, amint az előző fejezetben erről már szóltunk. A zosimi Hbn. pedig élőhelyeinek pusztulása miatt potenciálisan veszélyeztetett faj. A hazai nagylepkefaunában potenciálisan veszélyeztetett nappali lepkefajon még az Euphydryas maturna L. és a Neptis hylas aceris F. Ezek a fajok hazánkban érik el elterjedési területük nyugati határát. Az elterjedési határ szélén a fajt szegélypopulációk jelenítik meg e két faj esetében is. Ezeknek a populációknak az élőhelyei a Kárpát-medencében az erdők erőteljes fragmentálódása miatt könnyen tönkre mehetnek, nem is beszélve arról, hogy megsemmisülhet az a különleges genetikai változékonyság, amelyet magukban hordoznak az alfaji differenciálódás következtében. Populációik megmaradása érdekében a zárt erdők szegélytársulásainak védelme konzerválhatja e fajok fennmaradását. Számos nappali lepkefajunk esetében tudjuk, hogy életciklusának egy részét a lombkoronaszintben tölti hernyó alakban, majd tápnövényt vált és lágyszárúakon is táplálkozik (mint pl. az Euphydryas maturna L.); imágó alakban pedig a nektárban dús virágos rétek szükségesek a peterakás normális menetéhez. A törvényesen védett és a többi ritka, védelemre érdemes fajok fennmaradása elsősorban habitatjaik védelmével valósítható meg eredményesen. Ilyen szempontból kitüntetett fontosságúak az idős tölgy-kőris-szil ligeterdők, amelyeknek kisebb-nagyobb maradványaik még megvannak. A Bédai-erdő öreg tölgyállományai közül többet ugyancsak "őserdő-állapotban" kellene hagyni. Bár kétségtelen, hogy ezek faanyaga az erdőgazdálkodás számára nem mellékes kérdés, mégis egyes öreg (sőt: erdőgazdálkodási szempontból "elöregedett") erdőtagok megtartása természetvédelmi szempontból nagyon is indokolt lenne. A védtöltéseken kialakult és mára egyensúlyba jutott gyepek szerepe is jelentőssé vált azóta, amióta a természetes gyepterületeket (kaszálókat, réteket) felszámolták. Több mezofil réti faj már csak itt találja meg létfeltételeit. A védtöltések műtrágyás és vegyszeres kezelése a vegetációt gyökeresen megváltoztatja, ezen keresztül természetesen a fauna diverzitása is csökken. Éppen ezért nem tartjuk helyesnek a gyepek bárminemű kezelését. Az ártéri fűz-nyár ligeterdők állapota valószínűleg nem változik jelentősen. Ezeket az erdőket árvízvédelmi okokból fenn kell tartani, más fafajokra nem is érdemes 174
