Uherkovich Ákos: A Béda-Karapancsa Tájvédelmi Körzet élővilága (Dunántúli Dolgozatok Természettudományi Sorozat 6., 1992)
Horvatovich Sándor: A Béda-Karapancsa Tájvédelmi Körzet cincérei (Coleoptera: Cerambycidae) • The Cerambicydae (Coleoptera) of Béda-Karapancsa landscape protection area, South Hungary.
Axinopalpis gracilis Kryn. Ez a Közép és Dél-Európában élő faj Magyarországon elsősorban a Dunántúlon fordul elő, az Alföldről eddig csak bátorligeti adata ismeretes. Ujabban a higanygőzlámpázás és a fénycsapdás gyűjtések terjedésével a Dél-Dunántúlról elsősorban a Mecsekből és annak déli előteréből 5 lelőhelyről 40 példánya került elő. Mivel elsősorban tölgyfában fejlődik, a területen elterjedt fajnak vehető. A cincérfauna kiértékelése A területről kimutatott 43 faj a tudomásom szerint Magyarországról kimutatott 208 fajnak 20,67 %-a. A teljes cincérfauna 60-70 fajból állhat becslésszerűen. Az öt leggyakoribb fanemzetség fajaiban fejlődő cincéreket sem gyűjthettük be maradéktalanul, így még azokból is várható néhány újabb. A hiányzó fajok többsége azonban véleményem szerint különböző lágyszárú növényekben fejlődik. Az előkerült cincérfajok fajszámára vonatkoztatva néhány összehasonlító adat: Börzsöny-hegység (ENDRŐDY-YOUNGA 1959): 114 faj, Velencei-hegység (KovÁCSNÉ MURAI Éva 1955): 75 faj, Zempléni-hegység (SZERÉNYI 1983): 87 faj, Bátorliget (MERKL 1991): 59 (a két gyűjtési időszak egyesített fajszáma), Simontornya (PILLICH 1914): 49 faj, a Hortobágyi Nemzeti Park (KASZAB 1981): 38 faj. A most felsorolt összesített adatokból annyi világosan látszik, hogy a kevés fafajból álló síkvidéki területek cincérfaunája sokkal fajszegényebb a fafajokban sokkal gazdagabb hegyvidéki erdőknél. A hegyvidéki viszonylag nagy kiterjedésű erdők cincérfaunája azért is gazdagabb, mert egy hegység ökológiai szempontból is sokkal tagoltabb, mint egy sík terület. Sok növényevő faj, így cincér is csak megfelelő éghajlatú (mező- vagy mikroklímájú) területén képes megélni. Ezért gyakori az az eset, hogy a tápnövény sokkal nagyobb elterjedésű, mint a benne fejlődő cincérfaj. A gyűjtött fajok döntő többségét a lombosfákban fejlődő fajok teszik ki: 28 ilyen fajt találunk a kimutatott 43-ból. A lombosfákban fejlődő fajok majdnem kizárólag nyár-, fűz, tölgy, szil- és kőrisfában fejlődnek. A területen uralkodó éghajlati viszonyok következtében kétféle teljesen különböző jellegű színezőelem él a területen. Valószínűleg a Duna árvizei által elhurcolt és itt az ártéri erdőkben meghonosodott faj a Chlorophorus figuratus Scopoli, amely egyébként a hegyvidékeinkre jellemző. Neodorcadion hilineatum Germar emelhető ki ebből a csoportból, mert hazánkban csak a szűk területre korlátozódik elterjedése, ugyanakkor a területen gyakori faj. A déli elemek közül még két faj érdemel említést: a ritka fajoknál felsoroltakon kívül: Calamocius filum Rossi és Theophilea cylindricollis Pic. amelyek az utóbbi 20 évben hazánkban jelentősen megnövelték elterjedési területüket. 139
