Borhidi Attila: A Zselic erdei (Dunántúli Dolgozatok Természettudományi Sorozat 4., 1984)

magas produkcióra képesek, az ápolások, nevelővágások, gyérítések elhanyagolása, a felújítás hibás végrehajtása azonban rendkívül lecsökkentheti az állomány értékét. A Zselic területén is aránylag sok a rontott erdő köztük. Sűrű állásban a tölgyek hamar leágasodnak /legatyásodnak/, a felújítások során pedig könnyen fellép a száraz gerinceken a cserjésedés és a virágos kőris tömeges elszaporodása/ Másutt a cseresedés és hársasodás jelent veszélyt. Mindezek ellenére a típus kellő körültekintéssel természetes úton is jól felújítható. Ezen a termőhelyen feltétlenül a kocsánytalan tölgy tekintendő főfanemnek, amelynek érdekében kell a művelési beavatkozásokat elvégezni.A bükk, ahol az állományban előfordul, feltétlenül támogatandó és elegyarányát a lehetőség szerint fokozni kell. A legfontosabb beviendő fanem az erdeifenyő, melynek az eredeti vegetációban ez volt egyik legkitűnőbb termőhelye. A felújítások során minden állományban pótlásokkal, csoportos ültetéssel erdeifenyő telepítendő, ahol pedig a bükk és gyertyán is jól megy, szálanként vörösfenyőt is telepíthetünk. A középkorú állományok ideális elegyaránya: ktT 40 #, Ef 30 $, Gy 15 1°, oH 10 io, Cs 10 fo, В 5 %. Ebből vágáskorra gyakorlatilag egy erdeifenyőelegyeskocsánytalan tölgyes alakítandó ki, néhány bükktörzs és egy kéx kivételesen szép ezüsthárs példánnyal. b/ Félszáraz bükksásos gyertyános tölgyes - caricetosum pilosae -. A Zselic területének leggyakoribb és legnagyobb kiterjedésű gyertyánostölgyes erdőtípusa, a félszáraztól gyakran a mezofilig hajló jelleggel. Az enyhén domború felszíni formákon, gyenge és közepes meredekségű lejtőkön minden kitettségben előfordul, de különösen a keleti és nyugati lejtőkön általánosan elterjedt. Talaja általában löszön kialakult mély /110-150 cm/, közepesen kilúgozott, agyagbemosódásos barna erdei talaj. Felső rétege 5 cm vastag, erősen humuszos, alatta 15-20 cm vastag szürkés, agyagbemosódásos, kilúgzási /A_/ szint következik, majd a bázisokban igen gazdag, nagy termőeréjű felhalmozódási szint /В., , Bp/, melynek vastagsága meghaladhatja az 1 m-t. A talaj kémhatása gyengén savanyú /pH: 5,6-6,3/, csak a kilúgzási szint pH-ja alacsonyabb /-4,9/. Az altalaj /C-szint/ bázikus kémhatású, mésztartalmú lösz /pH:7,9-8,4/. A talaj jól átszellőzött, jó vízgazdálkodási!, kötöttsége közepes, vízvezető és vízkötőképessége lefelé haladva egyenletesen növekszik. Növényzet: Koronaszintje az előző típusénál zártabb, a virágos kőris csak a gyengén fejlett cserjeszintben fordul elő, "fagyallal, mezei juharral, gyertyánnal, ezüsthárssal és bibircses kecskerágóval. A koronaszint összetétele az előző típuséhoz hasonló, de az árnyéktűrő szintben a gyertyán mellett egyre gyakoribb a bükk megjelenése. Gyepszintjében a bükksás sűrű, tarackos szövedéke uralkodik, ennek ellenére a típus fajgazdag és tavaszi aszpektusa is van. Mint nagy elterjedésű és a szálaiások, gyérítések, helytelen bontások hatására erősen terjeszkedő típus, kevés saját jellemző fajjal rendelkezik. Ilyen a kis foltokban megjelenő Festuca drymeia, vagy a nagyobb kiterjedésben kodomináns Vinca minor, mely néhol, főleg az üde termőhelyű Asperula-s és Oxalis-os típusok felé átmenő állomány-részletekben a bükksást helyettesítheti. Ebben a típusban leggyakoribbak a csodabogyók és az Erythronium. A Ruscus aculeatus faciesalkotó is lehet /A-D:-4!/. A bükkösökre jellemző Ruscus hypoglossum csak ebben a gyertyánostölgyes típusban fordul elő. A talaj növekvő táperejét és nedvességét a Rubus hirtus tömeges megjelenése is jellemzi. 77