Borhidi Attila: A Zselic erdei (Dunántúli Dolgozatok Természettudományi Sorozat 4., 1984)

jó növekedésűek. A cserjeszint gyér, veresgyűru som, bodza és rekettyefűz alkotják. A gyepszintben a posványsás uralkodik és számos vízigényes növényfaj jelenik meg benne, melyek részben a láperdőkkel, részben a fűz-nyárligetekkel közösek. Ezek egyben a szubasszociáció, illetve az erdőtípus differenciális fajai: Salix cinerea, Asperula rivális, Caltha palustris, Cardamine pratensis ssp.dentata, Carex acutiformis, C.riparia, Equisetum palustre, Filipendula ulmaria var. denudata, Galium palustre, Leucojum aestivum, Lychnis flos-cuculi, Ly

thrum salicaria, Rumex obtusifolius, Scrophularia ümbrosa ssp.neesii, Sium erectum, Solanum dulcamara, Symphytum officinale stb. A típus ökológiai fal csoportjai között a vízigényeseké a vezető szerep. Leggyakoribb a Lythrum /30/ és az Iris pseudocorus csoport /22/ fajainak előfordulása, valamint az alföldi hullámtéri ligeterdők fajainak nagy arányú részesedése, - Rubus csoport /18/, Calystegia csoport /14/ - ami ennek a típusnak alföldi jellegét bizonyítja. Figyelmet érdemel még, hogy a kőris-szil-tölgy ligeteken belül itt fordul elő a legtöbb láperdei faj, minek révén ez a típus sok közös vonást mutat a Carici acutiformi-Alnetummal. Erdészeti vonatkozások: Ez a termőhely elsősorban a hazai nyarak telepítésére alkalmas. Leginkább fekete nyarat, valamint fehér füzet ajánlatos telepíteni. A mélyebb fekvésű részeken bakhátak kiképzése ajánlatos. A magasabb fekvésű, rövidebb elárasztású részeken, ahol a talaj levegőzöttsége megfelelő /vakondturások, v". ö.MAJER 1959/, nemes nyárral is kísérletezhetünk. Zonális erdők A Zselic területén a természetes erdők túlnyomó része zonális növénytársulás. Ezek az erdők két szorosan egymáshoz kapcsolódó klimaxövet alkotnak, a gyertyános-tölgyesek és az alacsony hegyvidéki és dombvidéki - szübmontán-kollin - bükkösök övét. Elkülönítésük a klimatikus tényezők alapján is lehetséges, mint arra a Walter-diagrammok /BORHIDI 1961/ vagy SZÁNTÓ klímajósági térképe /1949/ alapján is többnyire mód nyílik. Mindkét vegetációs öv zonális és részben azonális társulásaira is a bükkös erdők növényfajainak uralma üti rá a közös bélyeget és ennek alapján vonjuk őket egy növénycönológiai egységbe. Bükkösök és elegyes mezofil lomberdők /Fagetalia silvaticea Pawl. 28./ Ez a sorozat szűkebb értelemben véve Európa bükkös, gyertyános-tölgyes, valamint mezofil sziklai- és szurdokerdeit foglalja magába, tágabb értelemben véve idesorolhatók a hegyvidéki égeres és keményfaligetek is /MOOR I960, SOU 1963/. Elterjedt Közép- és Nyugateurópában, Dél- és Délkeleteurópa hegyvidékein. Északon Bergen környékéig és Dél-Svédországig hatol fel, kelet felé pedig a podóliai hátságon túl már csak szórványosan előforduló extrazonális reliktum gyertyános-tölgyes állományok formájában jelentkezik. A Délkelet-Balkánon, a Krímben és a Kaukázusban már a vikáriáns Fagetalia orientális S00 1962 aszszociációsorozatba megy át. A sorozat előfordulási súlypontja kétségtelenül Közép-Európára esik,ahol társulásai a legnagyobb területet borítják. Fajokban leggazdagabban azonbanDélkelet-Európában, a Nyugat-Balkánon és a Kárpátokban, majd a Pireneusokban és a Nyugati-Alpokban alakult ki, korábban már tárgyalt okok miatt /lásd a citogeográfiai fejezetet/. Ezek a florisztikailag és fejlődéstörténetileg kü68