Borhidi Attila: A Zselic erdei (Dunántúli Dolgozatok Természettudományi Sorozat 4., 1984)

MAJBR erdőtípusbeosztása értelmében ezek az állományok a félszáraz Melica típusú ezüsthársas cserestölgyes és a száraz Melica típusú gyertyános-tölgyes között állnak. II-IV.termőhelyi osztályú, igen gyakran sarj eredetű erdők, melyek legfeljebb 18-22 m-re nőnek meg. Ezek az erdők a Zselic eredeti tájképében gyakoribbak és elterjedtebbek voltak, erre utal a számtalan feljegyzés, szóbeli közlés a Zselic dombhátainak egykori erdei fenyves csereseiről. A mezőgazdaság terjeszkedése folytán többnyire ezek a termőhelyek lettek szántóföldekké, és így ma már csak kevés állománya van, az is többnyire erdei fenyő nélkül. Sok esetben az állományok fontos talajvédő szerepet töltenek be /Hárságy, Szentbalázs, Tótfalu/, és ilyenkor a középhegységi sziklaerdőkhöz hasonlóan véderdőkként kezelendők. Az állomány szerkezetét legtöbb helyen át kell alakítani. Fő fanemként a kocsánytalan tölgynek és az erdeifenyőnek kell szerepelnie /40-30 %/, a cser az utóbbi javára visszaszorítandó. Az árnyéktűrő szintet ezüsthársból, és ahol megmarad, gyertyánból kell kialakítani. Ezek a termőhelyek a Zselic ősi erdeifenyő termőhelyei, amelyek feltétlenül visszaállítandók. Félig idegen fafajként a kocsánytalan tölgy mellett kisebb csoportokban magyar tölgyet is ültethetünk,mely a Zselicben jó növekedésű törzseket fejleszt. Ezek a valódi ezüsthársas cseres-tölgyesek képezik a Zselicben az ezüsthársas tölgyesek harmadik csoportját. A társulást eredetileg Horvát írta le a Mecsekből Potentillo albae-Quercetum non typicumnak, majd említi mecsekense, Potentillo micranthae-Quercetum és más neveken is. S00 1957-es áttekintésében különbözteti meg először a fenti néven és előbb az Orno-Ostryon csoportba, majd később /i960/, mint a balkáni Quercetum farnetto-cerris felé átmenő társulást, a Quercion farnetto csoportba osztotta. A társulás tipikus kifejlődésében csak a Mecsekben található meg, a Zselicben előforduló állományai erősen fragmentális jellegűek. A jellemző fajkombinációnak csak töredéke alakul ki, különösen a Quercetalia-fajok előfordulása hiányos. Lombkoronaszintjét a cser, a kocsánytalan tölgy - főleg a Quercus petraea ssp.dalechampii- és az ezüsthárs alkotja, de szálanként, sőt olykor csoportosan is megjelenik benne a virágos kőris. Cserjeszintje fejlett, főleg a virágos kőris, húsos som és ezüsthárs alkotják. A gyepszintben a Melica uniflora és a Poa nemoralis uralkodhat foltokban megjelenő Festuca heterophylla-val.A tölgyesek növényfajai közül Cynanchum vincetoxicum, Euphorbia polychroma, Lithospermum purpureo-coeruleum, Calamintha clinopodium, Trifolium alpestre jellemzi. A déli származású differenciális fajok közül a Tilia argentea, Genista ovata ssp. nervata, Lathyrus venetus, Potentilla micrantha, Ruscus aculeatus, Silène viridiflora és Tamus communis fordulnak elő benne, melyek a középhegységi Quercetum petraeae-cerristől jól megkülönböztetik. Az állományok fragmentum-jellegére jellemző, hogy a felsorolt fajok mellett mindig találunk számos Fagetaliafajt is, melyek a szomszédos gyertyános-tölgyesekből áthúzódnak. II-IV. termőhelyi osztályú tölgyesek, gyakran sarjerdők, erdészeti jelentőségük ritka előfordulásuk miatt legfeljebb csak mint véderdőknek van. 107