Borhidi Attila: A Zselic erdei (Dunántúli Dolgozatok Természettudományi Sorozat 4., 1984)

A párolgási viszonyokat értékelve arra az eredményre jutunk, hogy az elpárologtatott napi vízmennyiség tavasszal több mint kétszerese a nyárinak. A párolgás mennyisége tavasszal nem annyira az erdőtípusok talajának nedvességviszonyaival, mint a szélviszonyokkal van összefüggésben. így a legmagasabb párolgási értéket az északias lejtők - különben magas légnedvességű típusaiban észleltük. Nyáron a helyzet más, a párolgás napi mennyisége és az egyes típusok vízgazdálkodási fokozata közt nem nehéz meglátni az összefüggéseket. A száraz Melica, Carex pilosa, és Festuca drymeia típusú bükkösökben jóval nagyobb a párolgás, mint az Asperula típusban; a legkisebb párolgást pedig a nedves Aegopodium típusban észleltük. Lényegében hasonló összefüggést mutatnak a relatív légnedvesség adatai is. Tavasszal az Asperula típusú bükkös, nyáron pedig az Oxalisos típus mutatkozott a legpárateltebb levegőjű termőhelynek. Ezüsthársas cseres tölgyesek A Zselicben számos állományt emlitenek ezen a néven az erdészek,, de ezek összetételüket és eredetüket tekintve korántsem egységesek. Egy részük nem eredeti erdő, hanem csupán ültetett és utólag elhársasodott kulturtölgyes, mely vagy egykori'gyertyános-tölgyes, illetve bükkös termőhelyén él - és a gyepszint reliktumai is elárulják az eredeti erdőtípust - vagy korábbi hegyi rét, illetve legelő fásítása révén keletkezett, és ilyenkor a réti növények uralkodnak a gyepszintben, míg a felverődő gyertyán-újulat el nem nyomja. Az ezüsthársas cseres tölgyesek másik csoportja eredeti állomány ugyan, cönológiai szempontból még sem ítélhető cseres-tölgyesnek. Ezek a már említett gyertyán nélküli gyertyános-tölgyesek, melyekből a száraz dombtetőkön,.kiszárad a gyertyán, bár előfordul, hogy mesterségesen távolították el az állományból, ftz erdészek ezüsthársas-tölgyesnek nevezik, és a ropolyi térképezés során kérésükre, miután az állományszerkezet és a művelés szempontjából tényleg nem gyertyános tölgyesek - mi is ezen a néven vittük térképre állományait /i960/. A gyepszintben uralkodó Fagetalia-fajok azonban kétségtelenül bizonyítják ezeknek az erdőtípusoknak cönológiai hovatartozását. 6. Tilio argenteae-Quercetum petraeae-cerris Lombkoronaszintjükben legtöbbször az ezüsthárs és a kocsánytalan tölgy uralkodik, de egyenlő arányban elegyedhet a cser is. A cser és tölgy egy felső szintet alkot, a gyertyánt az árnyékszintben az ezüsthárs helyettesíti. A cserjeszint legtöbbször fejlett és a koronaszint fafajain kívül a virágos kőris és húsos som tömeges benne, valamint fagyai, mezei juhar, egybibés galagonya és mezei rózsa fordul elő. A gyepszintben a Melica uniflora vagy a Carex pilosa uralkodik, mellettük többnyire Querco-Fagetea fajok találhatók, a Fagetalia elemek aránya bizonyos mértékig csökken, sőt tölgyes fajok is megjelennek,mint Lathyrus niger, Lithospermum purpureo-coeruleum, Dactylorhiza purpurea. Ezek a kis kiterjedésű, gyakran fragmentélis állományok főleg exponált gerinceken és tetőkön alakulnak ki, inkább csak a dombvidék déli és keleti részén, viszonylag sekély /60-80 cm mély/ barna erdei talaj on.Termőhelyük és fiziognómiai megjelenésük leginkább a Középhegység és a Mecsek sziklás tetőin és hegycsúcsain kialakult hárs-kőris szikierdőkre emlékeztetnek. 104