Ábrahám Levente (szerk.): Válogatott tanulmányok XVI. - Natura Somogyiensis 32. / Miscellanea 16. (Kaposvár, 2018)
Uherkovich Á. - Nógrádi S.: A tegzesek (Trichoptera) kutatásának eredményei a Dráva hazai vízgyűjtőjén az elmúlt negyven évben
Uherkovich Á. & Nógrádi S.: Tegzesek a Dráva hazai vízgyűjtőjén 75 Megvitatás A tegzes fauna általános jellemzése A teljes hazai vízgyűjtőn az elmúlt mintegy negyven év alatt 143 faj került elő. A hazai fajok száma összesen 218 (v.ö. Nógrádi, Uherkovich 2002a), tehát a teljes hazai fauna 65,6%-a itt is él, illetve néhány faj csak itt fordul elő. A mintákban található fajok illetve egyedek nagyobb része általánosan elterjedt, széles ökológiai tűréshatárú, azaz sokféle vízben, gyengébb vízminőség mellett is tenyészhetnek. A ritkább fajok sokkal inkább egyes régiókhoz illetve bizonyos élőhely-típusokhoz kötöttek. A vízgyűjtő nyugati része — a Kerka és mellékvizeinek területe - a leggazdagabb fajokban. A fajok száma délkelet felé haladva általában csökken. Jellegzetes élőhelyek (lásd a 2. táblázatot is!) Dráva és Mura folyó. A vízgyűjtő két fo folyója közül a Dráva hazai viszonylatban a legtisztább nagy folyó, a Mura vízminősége az elmúlt egy-két évtizedben sokat javult. Számos olyan fajt mutattunk ki innét, amelyek a vízgyűjtő többi részén nem, vagy csak nagyon ritkán fordulnak elő. Ezek a gyorsabb folyású, kémiailag viszonylag tiszta, oxigénben dús vizek jellemző fajai. Magyarországon ezen kívül legfeljebb a kisebb-nagyobb folyók belépő szakasza mentén (Szigetköz, Felső-Tisza, Rába) vagy esetleg hegyvidéki patakokban élnek. A kérdéssel korábban részletesen foglalkoztunk (Uherkovich, Nógrádi 1997b). Ahogy lassul az áramlás sebessége és csökken az oxigén-tartalom, egyúttal a meder anyaga is változik, úgy már egyre több faj hiányzik közülük. Tipikusan ilyen fajok a Glossosoma boltoni, Agapetus ochripes, Polycentropus irroratus, Halesus radiatus, Platyphylax frauenfeldi, Chaetopteryx fusca, Silo nigricornis, Silo piceus, Athripsodes albifrons, Ylodes simulans, Erotesis baltica, Adicella filicomis, Adicella syriaca. Az erre a rész-tájra jellemző fajok mellett az általánosan elterjedt folyóvízi fajok is jelen vannak, és többnyire az utóbbiak közül kerülnek ki a domináns fajok (pl. Hydropsyche fajok, Goerapilosa, több Ceraclea és Oecetis faj, stb.). Holtágak, bányatavak, halastavak. Míg a hazai állóvizek többsége - különösen a halastavak és egyéb mesterséges tavak - fajokban szegény, és gyakori fajaik euryök szervezetek, addig a vízgyűjtő állóvizeiben több ritka vagy jellemző faj fordul elő. A holtágak részben természetes lefüződéssel jöttek létre, részben pedig a folyószabályozás során keletkeztek. Vízjárásuk csak késve és csak részben követi a folyó vízjárását. Vízminőségük általában jó, bár az eutrofizáció előrehaladottabb állapotában lévő, sekély holtágak oldott oxigéntartalma erősen lecsökkenhet (pl. Bélavár, Lókai-mező; Felsőszentmárton, Mrtvica; Szaporca, Kisinci). Az aktív vagy egykori kavicsbányatavak vize ionszegény, alacsony pH-jú, többnyire még a kitermelés befejezése után évtizedekkel is szegényes vegetációjú. Egyik jellemző tegzes fajuk az Oxyethira flavicomis. Csaknem minden állóvíz-típus domináns faja a Leptocerus tineiformis, mellette gyakoriak a Cercalea dissimilis, Ecnomus tenellus és az Oecetis-fajok. Több olyan faj is él ezekben - közülük némelyik a legnagyobb ritkaság -, amelyek az elmúlt évtizedekben megritkultak vagy eleve nagyon ritkák voltak: Agapetus delicatulus, Hydroptila dampfi, Hydroptila pulchricornis, Hydroptila occulta, Phryganea bipunctata, Micrasema setifemm, Ylodes kawraiskii. Közülük is ki kell emelnünk két fajt - Hydroptila pulchricornis és Micrasema setiferum amelyek eddig ismert egyetlen hazai példányai a Barcsi borókás elmocsarasadott halastava körül kerültek elő, még évtizedekkel ezelőtt. Jelen kori előfordulásukat nem sikerült bizonyítani.
