Ábrahám Levente (szerk.): Válogatott tanulmányok 13. - Natura Somogyiensis 28. / Miscellanea 13. (Kaposvár, 2016)
Keszthelyi S.: A darázs- és karcsúcincér fajok (Cerambycidae: Clitini, Lepturini) eltréő élőhelyeken mért diverzitásának és rajzásidőszakának jellemzői a Zselicben
42 Natura Somogyiensis fejlődő fajok száma (Csóka és Kovács 1999). Kovács et al. (2001) szakirodalmi- és gyűjteményi adatokra alapozott eredményei szerint 160 fajuk ismert Somogy megyéből, melyből 37 ritka faj, vagy aberráció. A térségről megjelent faunisztikai munkák száma csekély (Horvatovich 1995, Lökkös 2003), viszont a megjelent tanulmányok eredményeire alapozottan megállapítható, hogy Somogy megye, illetve a legerdősültebb részének számító Zselic fajgazdagságban felülmúlja az Alföld hasonló értékmérőit (Kovács et al. 2001). A darázs- (Clitini) és karcsúcincérek (Lepturini) a hazai fás- és lágyszárú társulások egyik leg faj- és egyedgazdagabb nemzetségei (tribus) (Kaszab 1971). Diumális fajok, melyek kedvelik a meleg, napfénynek kitett, száraz élőhelyeket. így elsősorban farakásokról, elhalt ágrészekről, vagy egyes pollenfogyasztó fajaik virágzó kultúrákról könnyen gyűjthetők. Fajaik zöme polifág, de ismertek specializáltabb, szűkebb tápnövény- és élőhely preferenciával rendelkező képviselőik is (pl.: Lepturorobusca virens L., Stictoleptura erythroptera Hagenbach) (Hoskovec és Rejzek 2005, Merkl és Víg 2010). Több éves vizsgálataim, felméréseim célja volt, hogy a különböző társulások, élőhelyek említett rovarcsoportokra vonatkozó faj gazdagsági, diverzitási értékeit meghatározzam. így a kapott adatokból a fokozott antropogén hatásokból eredő, esetleges élőhely degradációs folyamatokra rámutassak. Emellett célom volt a vizsgálatok célcsoportjainak számító darázs- és karcsúcincér fajok rajzásidőszakának adott régióban történő rögzítése, pontosítása is. Anyag és módszer A 2009-2015 időszakot felölelő vizsgálataim helyszíne a Zselic tájvédelmi körzet Somogy megyei területe volt (1. ábra). A megye keleti részén található 9361 hektáros terület átlagos tengerszint feletti magassága 250-300 m, melynek több pontján intenzív antropogén tevékenység tapasztalható (szántóföldi- és erdőgazdálkodás). A tájvédelmi körzet erdei, fás-és lágyszárú társulásai változatosak. Legfőbb értékei a visszaszoruló mezofd bükkösök. A térség leggyakoribb fás élőhelyei az égeresek, kőris mocsári erdők, folyami kőris-éger erdők, kocsánytalan gyertyános-tölgyesek, gyertyános-bükkösök, kocsánytalan tölgyesek, illetve egyéb lombos erdők és ültetvények (Lehmann 1976, Salamon-Albert et al. 2010). A régióban szubmediterrán hatás érvényesül, az éves csapadékmennyiség 730-760 mm, az átlaghőmérséklet 9,8-10°C. Péczely (1979) abiotikus paraméterekre alapozott besorolása a mérsékelten meleg és mérsékelten nedves klímakörzetbe sorolja a régiót. A Zselicben négy alapvető élőhely típus különíthető el, melyeken a diverzitás vizsgálatok érdekében jellemzően 10x10 méteres mintaterületeket jelöltem ki: (U) urban- izált területek (ember által lakott, vagy müveit területek, ahol mind az őshonos mind az idegenhonos fajok megtalálhatók), (Q) tölgyesek (fő alkotói a csertölgy és a bükk), (E) elegyes erdők (társulás alkotó fafajai a csertölgy, bükk, ezüst juhar, korai juhar, lucfenyő, melyek kis felületű lágyszárú tisztásokkal tarkítottak) és a (L) lágyszárú növénytársulások. A cincérek kifejlett egyedeit farakásokról, jellemző tápnövényekről történő egyeléssel, lágyszárú társulások fühálózásával, illetve cserjék, bokrok kopogtatásával gyűjtöttem. A vizsgálatok 7 évet öleltek fel (2009-2015), melyek minden év március elejétől július végéig tartó időszakában átlagosan heti egy terepnapot igényeltek. A begyűjtött egyedeket légmentesen zárt üvegtégelybe helyeztem, s vattagolyóra itatott etil-acetáttal
