Lanszki József - Ábrahám Levente (szerk.): Ragadozó emlősök táplálkozási kapcsolatai - Natura Somogyiensis 21. (Kaposvár, 2012)
2. Irodalmi áttekintés - 2.1. Tápálálkozás-ökológiai vizsgálatok módszereinek áttekintése
8 Natura Somogyiensis eltávolítjuk. Mérés után a mérőhengerből a hullatékot a vízzel együtt egy magasabb falú edénybe (pl. főzőpohárba) átöntjük. A vizet szükség szerint pótoljuk. A mintát addig áztatjuk, amíg könnyen szétmállik. A mállós masszát kb. 0,5 mm-es lyukbőségű szitán átszűrjük, a szürletet nagyobb edénybe gyűjtjük. Az edény alján maradó szűrlet mikroszkópos elemzésre lesz alkalmas. Az egyes táplálékelemek egymáshoz viszonyított részarányát többféle térfogat számítási módszerrel is meghatározhatjuk. Az egyik módszerben például hullaték mintánként szemrevételezéssel becsülik meg az egyes táplálékelem maradványok relatív térfogatát, majd a térfogat adatot beszorozzák a hullaték eredeti súlyával. Ezzel az eredeti táplálék elemek tényleges súlyaránya becsülhető meg (Reynolds és Aebischer 1991). Az irodalomban számos további eljárást is említenek, de tekintettel arra, hogy térfogat számítási módszert nem alkalmaztam, ezek közül csak néhányat említek. A hullatékban található táplálékmaradványok térfogat számításakor (pl. Delibes-Mateos et al. 2008) a táplálék maradványok átmosás és kiszárítás utáni százalékos térfogatát viszonyítják a teljes (átmosott) hullaték térfogatához, vagyis a hullaték eredeti súlyát és eredeti térfogatát nem veszik számításba. Balestrieri et al. (2010) a gyomortartalom térfogat becslésekor szintén csak a táplálékmaradványok átmosás utáni térfogát vették alapul. Az elfogyasztott táplálék számított biomassza részesedése (a továbbiakban B% rövidítéssel, 1. melléklet) érdekében a nedves technikával előkészített, majd kiszárított hullaték mintákban elkülönítjük az egyes táplálékelem maradványokat, majd lemérjük azok száraz súlyát. Ezután, a táplálék elemenkénti összegzett súlyadatokat faktorszámokkal (emésztési együtthatókkal, vagy faktorsúlyokkal) szorozzuk, és a kapott száraz súly >< faktor szorzatból számoljuk a táplálék-összetételt. A faktorszámokat fogságban tartott állatok emésztési kísérleteiben határozták meg (pl. Lockie 1961, Goszczynski 1974, Artois et al. 1987, J^drzejewska és J^drzejewski 1998,2. melléklet). A módszer előnye, hogy a faktorsúlyok alkalmazásával az átmosott hullatékban kimutatott táplálékmaradvány száraz súlya alapján kiszámíthatjuk annak eredeti (elfogyasztott) nyers súlyát. A biomassza számítás alapján megadott összetétel alkalmas az egységnyi (pl. 100 kg) elfogyasztott táplálékon belüli mennyiségi arányok kifejezésére. A vizsgálatainkban, a fogyasztott táplálék biomassza részesedésének számításakor következetesen a J^drzejewska és J^drzejewski (1998) által összefoglalt faktorsúlyokra (2. melléklet) támaszkodtunk. Ezeken a faktorsúlyokon kívül, mások által alkalmazott további adatokat a 3. mellékletben foglaltam össze. Ebből látható, hogy még a legközönségesebb ragadozó fajok esetén is előfordulhat, hogy ugyanannak a táplálék taxonnak etetési kísérlettől függően eltérhet a faktorsúlya. Továbbá, esetenként előfordul, hogy nem az adott (pl. ritka, vagy veszélyeztetett ragadozó fajon), hanem közeli rokonán végezték a vizsgálatot, vagy egyes (pl. nálunk tipikus) táplálékelemekre nem határoztak meg faktorsúlyt. A ténylegesen elfogyasztott táplálék biomassza részesedésének a számításával reálisabb képet kapunk az adott táplálékelem táplálkozásban betöltött szerepéről, de ekkor a nagyobb zsákmányállatok jelentősége értékelődik fel. Remélhetően, újabb etetési kísérletek tovább pontosítják a módszert. A „biomassza összetétel” számításmódja a fent leírtaktól azonban el is térhet. Erre gyakoribb példát a macskafélék táplálkozásvizsgálatával foglalkozó munkákban találunk. Nevezetesen, nem a hullatékban talált maradványok súlyát, hanem a kimutatott zsákmány fajok eredeti élőtömegét veszik számításba. Tekintettel arra, hogy a jelen tanulmányunkban ilyen típusú értékelést még a macskafélék vizsgálatánál sem végeztünk, ezért erre a számításmódra is csak röviden térek ki. Malo et al. (2004) a táplálkozásvizsgálatukban például az alábbi átlagtömegekkel számoltak: Microtus 32,5 g, madár 30 g, gyík 3 g, lótücsök 1 g, egyéb rovar 0,5 g. A nagyobb testtömegü préda fajoknál - a
