Lanszki József - Ábrahám Levente (szerk.): Ragadozó emlősök táplálkozási kapcsolatai - Natura Somogyiensis 21. (Kaposvár, 2012)
4. Alkalmazott módszerek - 4.2. Mintafeldolgozás
Lanszki J: Ragadozó emlősök táplálkozási kapcsolatai 69 immobilizált vad-, és hibrid macskákról dokumentációs fénykép készült (Bíró et al. 2004) azután számozott füljelölőt kaptak és elengedték. A csapda helyek lakott területektől mért távolsága Abádszalók körzetében 1,0-2,8 km, Egyek körzetében 2,5-6,0 km és Dévaványa körzetében 2,5-4,6 km volt. A tiszántúli terület településeinek átlagos távolsága 12,3± 1,13 km (átlag±SE). A macskapopuláció sűrűségének kifejezése (D-index) az 1000 csapdaéjszakára jutó fogások száma alapján történt (Bíró et al. 2005). A gyomrok egy része üres volt (vadmacska: 14%, elvadult házi macska: 7-19%, hibrid macska 23%), ezért a végbéltartalmat is vizsgáltuk. A menyétek (n=155) szintén csapdázásból, továbbá vadászatból és járműgázolásból, a macskánál ismertetett területekről, részben a Dunántúlról (n=9), többségükben a Duna- Tisza közéről (n=83) és a Tiszántúlról (n=63) származtak. A gyomrok fele (51%) üres volt ezért a végbéltartalmat is vizsgáltuk (Lanszki és Heltai 2007a). A két görény faj gyűjtési körülményei hasonlóak voltak a macska csoportoknál leírtakhoz. A közönséges görény (n=44; tél 20, tavasz és nyár 8, ősz 12, ismeretlen 4) és a mezei görény (n=95; tél 26, tavasz 23, nyár 16, ősz 25, ismeretlen 5) példányok 95,5%, illetve 100%-a sorrendben a Dunától keletre eső területekről származott, nevezetesen Abádszalók, Apaj, Dévaványa, Egyek és Jászárokszállás körzetéből. A határozáshoz az egyedek szőrzet színét és mintázatát, valamint koponya bélyegeit (Széky 1974) használtuk. A gyomrok egy része üres volt (közönséges görény: 34% és mezei görény: 42%), ezért a végbéltartalmat itt is elemeztük (Lanszki és Heltai 2007b). Főként utakon elgázolt borzokat (n=34) gyűjtöttünk össze. Ennek oka, hogy a vizsgálati időszak egy része alatt a borz még nem szerepelt a vadászható fajok között. A táplálék-összetételt gyomortartalom alapján vizsgáltuk (Heltai és Lanszki 2003, Heltai et al. 2010). Utakon elgázolt és vadászatból származó nyestek (n=76) gyomortartalmát szintén elemeztük (Heltai et al. 2010). Aróka gyomormintákat a macska csoportoknál említett, valamint további vadász- területeken (Apaj, Rózsaszentmárton, Izsák és Karcag) gyűjtöttük (Heltai et al. 2010). 4.2. Mintafeldolgozás Hullaték vizsgálat A hullaték mintákat eleinte (kb. az 1996-ig gyűjtötteket) száraz technikával dolgoztuk fel, amely során az egyes táplálékelemeket csipesszel elkülönítettük, de súlyukat nem mértük le, így ezekből csak előfordulási gyakoriságot számítottunk. Később a munkaigényesebb standard nedves technikát (J^drzejewska és J^drzejewski 1998) alkalmaztuk. Ennél a feldolgozásnál a hullaték mintákat külön-külön Petri-csészébe, vagy nagyobb tálkába helyeztük és több órán keresztül (pl. a hermelin és nyuszt mintákat 2-4 óráig, a farkas, hiúz és sakál mintákat 12-24 óráig) vízben áztattuk. Ezután 0,5 mm lyukbőségü szitán folyóvízben addig mostuk át, amíg a szűrlet salakanyagtól mentessé vált, majd szobahőmérsékleten megszárítottuk. A megszárított mintán belül minden azonosítható táplálékmaradványt elkülönítettünk, majd a különböző fajhoz (ill. a határozás szintjétől függően eltérő rendszertani kategóriához, ún. „taxonhoz”) tartozó táplálékmaradványokat külön-külön 0,01 g pontossággal lemértük. Az emlősöktől származó táplálékmaradványok meghatározása koponyacsontok és fogazat (Schmidt 1967, März 1972, Görner és Hackethal 1987, Újhelyi 1989) és az emésztés során épen maradó szőrszálak morfológiai bélyegei alapján történt. Ez utóbbi speciális technikára azért volt szükség, mert a közepes- és kis testméretű ragadozók hullatéka (ellentétben pl. a gyöngybagoly köpettél) gyakran nem tartalmazza az elfogyasztott kisemlősök koponyacsontjait. Ahullatékból (illetve annak látható módon szín,
