Lanszki József - Ábrahám Levente (szerk.): Ragadozó emlősök táplálkozási kapcsolatai - Natura Somogyiensis 21. (Kaposvár, 2012)

2. Irodalmi áttekintés - 2.2. Ragadozó emlős fajok táplálkozási szokásainak jellemzése és kutatottsága

Lanszki J: Ragadozó emlősök táplálkozási kapcsolatai

11

Mozgáskörzete (otthonterülete), Heltai et al. (2010) összegzése szerint széles határok (0,5-64,8 km2) között változhat. A csoport a területét 2-3 részre osztja fel, és 1-2 naponta végigjárja (Lawick és Lawick-Goodall 1970). Nyári-őszi időszakban a szülők és a kölykök együtt, kisebb falkát alkotva indulnak vadászni, majd szétszóródnak. Januárfebruárban alakulnak ki az új párok, amelyek tagjai nagyon szorosan, gyakran életre szólóan összetartanak. Szaporodási időszaka nálunk február-márciusra esik. Kotorékban, vagy vacokban hozza világra kölykeit. Az almonként átlagosan 3-5 kölyök április második és május első felében jön a világra. Csak a domináns szülőpár (alfa hím és alfa nőstény) szaporodik. Előfordul, hogy az előző évben született (ún. „segítő”, vagy helper státusú) fiatalok a szülőkkel maradnak, és segítenek fiatalabb testvéreik felnevelésében (Macdonald 1979, 1983, Moehlman 1987, 1989). A kölykök életük első két hetében anyatejen élnek. Ezután a táplálékuk kiegészül a szüleik és a nevelésben résztvevő segítők által visszaöklendezett, előemésztett táplálékkal, amelynek kiöklendezését a kölykök ajaknyalogató viselkedése váltja ki. A nőstények 9 hónapos korban, a hímek 2 évesen válnak ivaréretté. A segítő státusú 1-2 éves, még nem szaporodó fiatalok nagyban hozzájárulnak a kölykök sikeres felneveléséhez, ami versenyelőnyt jelent a rokon fajokkal, például a kölykét magányosan nevelő vörös rókával szemben.

Élőhelyeinek változatosságából valószínűsíthető, az ismert harminc körüli táplálékvizsgálat (4. melléklet) alapján pedig leszögezhető, hogy a sakál táplálkozása rendkívül változatos. A fajjal kapcsolatos vizsgálataink kezdetén (1996-ban) a táplálkozásáról alig álltak rendelkezésre európai tapasztalatok. A hazai adatok hiánya érthető, az aranysakál nálunk évtizedeken át szinte teljesen ismeretlen volt, de táplálkozását az Európa délkeleti területein fennmaradt populációkban is alig tanulmányozták. A tapasztalatok döntő többsége más földrészekről, Afrikából és Ázsiából állt rendelkezésre.

Tekintettel arra, hogy a sakál európai területeken tapasztalt táplálkozási szokásainak leírásához a vizsgálataink jelentősebben is hozzájárultak, a vonatkozó szakirodalmat a többi fajhoz képest részletesebben ismertetem. A sakál hazai újdonsága, érdekessége és jelentősége miatt a főbb táplálékait csoportonként, és egyes tapasztalataink „saját vizsgálatok” címszóval történő beillesztésével tekintem át. Ezeket a saját vizsgálatokat későbbi fejezetben részletezem. Több közleményben, különösen a megfigyelésekre alapozott vizsgálatokban, a fogyasztott táplálékokat csak felsorolták, ezért az áttekintő táblázatban (4. melléklet) az egyes táplálék típusok fontossági sorrendjét, és ha közölték, azok fogyasztási arányát adom meg.

Számos vizsgálat szerint, kisemlösök alkotják a sakál állati eredetű táplálékának, azon belül a saját maga által elejtett zsákmányállatainak jelentős részét. A sakál számára a kisemlösök közül legfontosabbak a rágcsálók, főként a pocok és egér fajok, ritkábban a patkányok. Ritkán, de szintén fogyaszt peléket, denevéreket, rovarevőket (pl. cickányféléket). A kisemlösök testtömegük, napi aktivitásuk, élőhelyeik alapján is nagy változatosságot mutatnak (részletesebben: pl. Mitchell-Jones et al. 1999, Bihari et al. 2007), ezért jellemzőiket általánosítani nem lehet. A kisemlösök a vizsgálatok (4. melléklet) felében a sakálnak vagy elsődlegesen fontos (és legtöbbször 50% felett fogyasztott, vagyis domináns) zsákmányállatai (Ázsia: Ishunin 1980, Khan és Bég 1986, Mukherjee et al. 2004, Jaeger et al. 2007; Afrika: Khidas 1990; Európa: saját vizsgálatok), vagy legalább másodlagosan fontos zsákmányai voltak (Volozheninov 1972, Taryannikov 1974, Sankar 1988). Egyes, alacsony rágcsálósűrűségű területeken a szerepüket alárendeltnek találták, így pl. Indiában (Aiyadurai és Jhala 2006), Görögországban (Giannatos et al. 2010), Izraelben (Macdonald 1979) és Horvátországban (Boskovic et al. 2010). Az egyik bangladesi vizsgálatban (Poché et al. 1987) kisemlőst nem is mutattak ki a vizsgált 12 db sakál gyomorban. A pocok fajok könnyebben zsákmányul ej the tők, mint az ügyesebb, gyorsabb mozgású, fákra is gyakrabban felmászó egerek