Ábrahám Levente (szerk.): Válogatott tanulmányok VI. - Natura Somogyiensis 19. (Kaposvár, 2010)
SOMOGYI Z.: Zselici bükkös erdőtársulás időbeli változásának összehasonlító cönológiai vizsgálata
18 NATURA SOMOGYIENSIS telét magában foglalja (BORHIDI 1984). Magam a 2009. évi vegetációs időszak folyamán négyszer felvételeztem a mintaterületeket (SOMOGYI 2009). Borhidi felvételi adatai alapján, mintaterületei közül azokat választottam ki elemzésre (1. melléklet), melyek saját vizsgálati területemhez legközelebb találhatók (1. ábra). A kiválasztás során szempont volt továbbá a termőhelyi adottságok (kitettség, lejtőszög) minél teljesebb egyezése. Ilyen módon 5-5 felvételt vontam be a vizsgálatba. Az elemzések jelenlét-hiány alapján, csoportrészesedés szerint történtek. A fajok borításával nem súlyoztam, mivel Borhidi a hagyományos A-D skálával dolgozott, magam pedig százalékos borításbecslést alkalmaztam. Ötven évvel ezelőtt az erdők esetében akkor általánosan elfogadott 20x20m-es mintaterületeken történt a felmérés, saját felvételeim a társulásban mért minimiareálnak megfelelően 40x40m-es mintaterületeken készültek. A cönológiai tabellák összeállításához és kiértékeléséhez a Microsoft EXCEL programot használtam. A társulás ötven évvel ezelőtti és jelenlegi állapotának jellemzéséhez elemeztem a fajok cönológiai karakter, flóraelem, életforma, (Soó 1964-1980, HORVÁTH et al. 1995) és szociális magatartástípusok (BORHIDI 1993, 1995) szerinti megoszlását. Tekintettel arra, hogy a lombkorona- és cserjeszint fajösszetétele és borítása jelentős mértékben emberi hatásra alakult, a részletes elemzésekbe csak az aljnövényzetre vonatkozó adatokat vontam be. Eredmények A vizsgált erdők fafaj összetételében jelentős különbség az ezüsthárs (Tilia tomentosa) arányának eltérése. Míg az általam felvételezett állományokban az ezüsthárs aránya 47% (SOMOGYI és JUHÁSZ 2011), addig Borhidi felvételeiben ez 21% (2. melléklet). Az elhársasodás a fiatal állományokban jelentkezett, valószínűleg egykori helytelen gazdálkodás miatt ebbe az irányba módosult a fafaj szerkezet. Idősebb állományokban a hárs aránya jóval kisebb, illetve előfordul - feltehetően szintén emberi hatásra - hogy nem is elegyedik. A két felmérésben a fajok cönológiai karakter szerinti százalékos megoszlása (1. táblázat, 2. ábra) jelentős mértékben hasonló, és jól tükrözi a társulásra jellemző spektrumot. Feltűnő azonban, hogy saját felvételeimben háromszor annyi indifferens növényfaj van jelen. Borhidi mindössze két ilyen fajt mutatott ki, az indás ínfüvet (Ajuga reptans), és az erdei ebírt (Dactylis polygama), míg saját felvételeimben a foltos árvacsalán (Lamium maculatum), a kányazsombor (Alliariapetiolata), a kerek repkény (Glechoma hederacea), az erdei szálkaperje (Brachypodium sylvaticum), a ragadós galaj ( Galium aparine), és az indás ínfű (Ajuga reptans) szerepel. Jelentős különbség továbbá, hogy a Secalietea és Calystegietalia (zavart termőhelyek lágyszárú növénytársulásai) fajai egyáltalán nem szerepelnek az eredményeiben, míg saját felvételeimben a borostyánképü veronika ( Veronica hederifolia) és a zamatos turbolya (Anthriscus cerefoliumi) képviseli ezeket. A fajok flóraelemek szerinti százalékos megoszlása a nagyobb csoportok - eurázsiai, európai, közép-európai - esetében jelentős eltérést nem mutat (2. táblázat, 3. ábra). Egyes kisebb csoportok - keleti-szubmediterrán, pannon-balkáni és ponto-mediterrán - esetében megfigyelhető különbségek a felvételezés eltérő szempontjával magyarázhatók. Ugyanis ezeknek a csoportoknak jelenlegi nagyobb hangsúlyát döntő mértékben a fák és cserjék gyepszintben lévő újulatának felvételezése okozza (ezüsthárs - Tilia tomentosa, cser - Quercus cerris, mogyorós hólyagfa - Staphylea pinnatá). Fent felsorolt délkeleti elterjedésű csoportoknak lágyszárú képviselői a tarka lednek (Lathyrus venetus) és a kispárlófü (Aremonia agrimonioides), ezek a fajok Borhidi felvételeiben és saját felmé-
