Tóth Sándor - Ábrahám Levente (szerk.): A Dunántúli-dombság és környéke szitakötő faunája - Natura Somogyiensis 16. (Kaposvár, 2010)
Történeti áttekintés
8 NATURA SOMOGYIENSIS cancellatum, Sympetrum ßaveolum. Ugyanazon a nyáron Zilahi-Sebess Géza néhány szitakötő lárvát határozott meg, de csak génuszra. Wéber Mihály 1940 augusztusában dolgozott a tihanyi intézetben. Ez idő alatt viszonylag rendszeresen gyűjtött szitakötőket a félszigeten és a Balaton parton. Az eredményeit leíró dolgozata (WÉBER 1941) részletes faunisztikai adatokat nem tartalmaz. Csupán azt a 7 fajt említi meg, melyek újnak számítottak a Pongrácz Sándor által korábban kimutatott fajokhoz képest: Agrion virgo, Sympecma fusca, Ischnura elegáns, Lestes barbarus, Platycnemis pennipes, Enallagma cyathigerum, Erythromma najas. Ezzel 16-ra nőtt a Tihany környékéről ismert szitakötő fajok száma. Újabb lendületet kapott a szitakötők kutatása a veszprémi Bakonyi Múzeumban Papp Jenő által 1962-ben megszervezett Bakony természeti képe" program nyomán, melynek szerves részét képezte a Balaton-medence északi része (Keszthelyi- és Balatoni-riviéra, valamint a Tapolcai-medence) is. Részben a program keretében, részben attól függetlenül, később Németh Lajos és Vers Tamás gyűjtött szitakötőket Tapolca környékén, Bali József pedig a Balaton északi partjának több pontján és Hévízen. Ugyancsak számottevő eredmények köszönhetők a Dunántúli-dombság és környéke faunája feltárása érdekében az Uherkovich Ákos szervezésében 1975-ben elindított Mecsek és környéke természeti képe" programnak, mely a Mecseken kívül fokozatosan célul tűzte a Dél-Dunántúl más tájegységeinek vizsgálatát is. Külön kutatási témaként szerepelt a Darány és Barcs között elterülő értékes, vizes élőhelyekben is gazdag „ősborókás", melynek szitakötő faunáját intenzív munkával Dévai György és munkatársai tárták fel (DÉVAI 1981, DÉVAI & KURUCZ 1978, DÉVAI & MISKOLCZI 1993, 201 Oe). Munkásságuk a Barcsi-borókás mellett kiterjedt egyéb, a jelen kötet keretébe tartozó tájegységekre is, jelentős mértékben gyarapítva a Dunántúli-dombság szitakötő faunájára vonatkozó ismereteinket. Külön dolgozat készült a Balatonmedencében (DÉVAI & MISKOLCZI 2010a), a Zselicben (DÉVAI & MISKOLCZI 2010b), a Mecsek és Villányi-hegységben (DÉVAI & MISKOLCZI 2010c), valamint a Dráva mentén (DÉVAI & MISKOLCZI 201 Od) végzett gyűjtéseik anyagából. Főleg a Barcsiborókásból származó anyagból került be számos példány a Janus Pannonius Múzeum gyűjteményébe. Uherkovich Ákos - részben a program keretében - alkalomszerűen viszonylag sok és értékes szitakötő anyaggal gyarapította a Janus Pannonius Múzeum Természettudományi Osztályának anyagát. Hasonló tevékenységet végzett a területen Ábrahám Levente, azzal a különbséggel, hogy az általa gyűjtött szitakötők elsősorban a Somogy megyei Múzeum Természettudományi Osztályának gyűjteményébe kerültek. Az ő nevéhez fűződik a Dráva mentén pl. a Leucorrhinia caudalis, valamint a Pyrrhosoma nymphula előfordulásának felfedezése. A jelen kötet szerzője 1964-ben gyűjtött először rovarokat, föleg kétszárnyúakat a Mecsekben. Közben mellékesen néhány szitakötőt (pl. Cordulegaster heros) is megfogott. A példányok a Természettudományi Múzeum Állattárába kerültek. Később az 1970-es évek közepétől , y4 Mecsek és környéke természeti képe" program keretében annak megszűnéséig, majd azt követően egészen 2009-ig, kisebb szüneteket leszámítva, viszonylag intenzíven kutatta elsősorban a Mecsek, a Balaton-medence, a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet, a Dráva mente és a Zselic, valamint a többi érintett tájegység szitakötő faunáját.
