Tóth Sándor - Ábrahám Levente (szerk.): A Dunántúli-dombság és környéke szitakötő faunája - Natura Somogyiensis 16. (Kaposvár, 2010)
Anyag és módszer
16 NATURA SOMOGYIENSIS Anyag és módszer A szitakötő fauna általános kutatása lényegében nem igényel sem különleges eszközöket, sem speciális módszereket. Az imágók zsákmányul ejtésére rendszerint megfelel a repülő rovarok befogására a rovarászok által használt lepkeháló. A lárvák gyűjtésére erősebb anyagból készült vízi háló szükséges. A gyűjtőmunka során figyelemmel kell lenni arra, hogy viszonylag sok szitakötő taxon törvényesen védett. Kellő gyakorlat és fajismeret megszerzése után a taxonok jelentős részét biztonsággal felismerhetjük a terepen. Ezért az utóbbi időben, természetvédelmi okokból is, iparkodtunk minél kevesebb állatot befogni, illetve az élő egyedeket a szükséges vizsgálat elvégzése után szabadon engedni. A faunakutatás során fontos szerepet kaphat a lárvagyűjtés. Az idősebb lárvák egy részét élő állapotban (az imágókhoz hasonlóan) ugyancsak megvizsgálhatjuk a terepen, majd visszahelyezhetjük őket a tenyészőhely vizébe. A lárvák identifikálása azonban lényegesen nagyobb gyakorlatot kíván, és az esetek egy részében (pl. mikroszkóp hiányában) nem is megoldható. Ilyenkor, ha lehetőség nyílik rá, célszerű élő lárvákat hazavinni és megfelelő, a vízből is kiemelkedő növényekkel ellátott edényekben, kibújásig laboratóriumban tartani, majd az imágót meghatározni. A szitakötő kutatás különösen „humánus" módszere az állat fejlődésének utolsó stádiumában levedlett lárvabőrök keresése. Ezek az ún. exuviumok ugyanis fajra többnyire biztonsággal meghatározhatók. Ezért az odonatológusok körében egyre inkább kezd elterjedni a gyűjtésük. Mind a lárva, mind a lárvabőr gyűjtésnek előnye az imágóval szemben, hogy ezek a terepen az imágógyűjtés szempontjából kedvezőtlen időben is megtalálhatók Az imágókból preparált példányok a Somogy Megyei Múzeum és a szerző gyűjteményében találhatók. A lárvák tárolása általában alkoholban, a lárvabőröké száraz állapotban, dobozokban és fiolákban történt. A fajok lelőhelyeit szemléltető UTM hálótérképek azokban az esetekben, melyekben a lelőhely beilleszthető volt a 2,5><2,5 km-es hálómezőbe, tartalmazzák a rendelkezésre álló publikációkban szereplő adatokat is. A fenológiai diagramok kizárólag a Dunántúli-dombság, valamint a dolgozat által érintett környező területek imágó anyagára épülnek, beleértve a szerző által felhasznált irodalmak fenológiai szempontból értékelhető adatait is. Az anyag meghatározása ASKEW (1988), BENEDEK (1965), DREYER (1986), STEINMANN (1964, 1984) és ÚJHELYI (1957) munkáiban található kulcsok és leírások segítségével történt. Az adatközlő fejezetben a taxonómia kategóriák sorrendje és neve DÉVAI (1978a) rendszere és nevezéktana szerint szerepel, azokkal a változtatásokkal, melyeket a Magyar Odonatológusok Baráti Köre érvényesnek elfogadott. A hazai odonatológusok közül közleményeikben többen ettől részben eltérő nevezéktant használnak, ezért a jelen kötetben ezek, valamint az egyéb szinonim nevek megadására is szükség volt.
