Lanszki József - Ábrahám Levente (szerk.): Vadon élő vidrák Magyarországon - Natura Somogyiensis 14. (Kaposvár, 2009)

5. A VIDRA TÁPLÁLKOZÁSI SZOKÁSAI - 5.4. Eredmények

ban részletezett eredményekkel is (ERLINGE 1969, WISE et al. 1981, KRUUK és MOORHOUSE 1990, TAASTROM és JACOBSEN 1999, LANSZKI et al. 2001, RUIZ-OLMO et al. 2001, COPP és ROCHE 2003), amelyek szerint a vidra alapvetően kisméretű halakkal táplálkozik. A vidrák kétségtelenül fogyasztanak nagyméretű halakat is, amint ez a két tógazdaságban is előfordult és általában zavarás (másik vidra, kutya, ember, jármű) hatására hagyják a vízparton a megölt és gyakran alig megrágott halat. A parton hagyott halhoz azután már nem térnek vissza. A parton talált halak jelentős részénél ismeretlen a halak előélete (pl. gémfélék szigonyozása, betegség, mechanikai sérülés, stb.), a vidra zsákmány ejtését kiváltó ok tehát gyakran tisztázatlan. így nagy a téves következtetések levonásának lehetősége is. Módszertani szempontból fontos még, hogy a vidrák a nagyobb halakat jellemzően a fejnél kezdik elfogyasztani (természetesen nem mindig), így éppen azokat a halcsontokat fogyasztják el nagy valószínűséggel, amelyek taxonómiai határozásra alkalmasak. így a nagyobb halak is alkalmasak faj határozásra, illetve tömeg kategóriába történő besorolásra. Gazdasági szempontból semmiképp nem kedvező, hogy a halteleltető tavak mentén élő vidrák a faji sajátosságuk alapján nem a nagyméretű, hanem a kisebb halakat részesítik előnyben, mert a teleltetett kisméretű halak gazdaságilag szintén fontosak. Különösen érvényes ez azokra a gazdaságokra, amelyek egynyaras halállományt (is) teleltetnek. Ezért nemcsak a halfajok, hanem a fajonként különböző tömegkategóriákba sorolt halak preferenciáját is vizsgáltuk. A tapasztalataink szerint a vidrák preferálták a 100 grammnál kisebb tömegű teleltetett busát, süllőt, csukát, ezüstkárászt és razbórát. A gazdasági szempontból legjelentősebb pontyot (szintén 100 gramm alatti kategóriában) az előfordulási arányuk körüli arányban fogyasztották (Ej= -0,18 - -0,29). A vidrák kifejezetten preferálták a 100 grammnál kisebb halakat az ennél nagyobb tömegűekkel szemben. A nagyobb tömegű halak esetében tapasztalt negatív preferencia indexek azt jelzik, hogy a vidra ezekből a nagyobb halakból is fogyaszt, azonban a tavakban tapasztalható előfordulásuknál (rendelkezésre álló készletnél) lényegesen kisebb mennyiségi arányban. Hazai, így a Fonói és Boronkai halastavakon (LANSZKI et al. 2001) tapasztaltakkal ellentétben a halteleltetö tavakon pozitív, vagy nulla körüli (vagyis magasabb) preferencia indexeket kaptunk a kisméretű, gazdaságilag jelentős halfajok esetében. Ez a halveszteség mérséklése érdekében felveti a halteleltető tavak nagyértékü halállományának legális eszközökkel való védelmének szükségességét. Speciális halteleltető tavakon az elektromos kerítés alkalmazása hatékony a vidrakár megelőzésében. SERESNÉ (2006) számítása szerint a halteleltető tavak villanypásztoros védelmének beruházási költsége kb. 80 Ft/m

2 lenne. h) Gyomortartalom vizsgálat A vizsgált 113 vidra gyomorban 98 táplálék elem fordult elő. A vidrák legnagyobb mennyiségi arányban (78,4%) halakkal, azon belül ezüstkárásszal táplálkoztak (26. táblázat). Ezen kívül kisméretű (100 g-nál kisebb tömegű) egyéb halak voltak fontos táplálékai. Ponty a vidrák összesített táplálékának egytizedét tette ki. Számottevő volt még a béka (8,6%, főként kecskebéka fajcsoport, Rana spp.), a közepes testű madarak (6,9%) és a kisemlősök (5,9%), pl. patkány (Rattus spp.), vízipocok (Arvicola terrestris) fogyasztása. Kis mennyiségi arányban vízibogár (csíkbogár, csibor) és sáslevél is szerepelt a táplálékban. Az egyes élőhely típusok között nem volt lényeges a különbség a gyomortartalom súlyában (P=0,433), bár legnagyobb mennyiségű táplálékot (átlagosan 75 g) a patakok, csatornák közeléből származó vidrák gyomra, legkevesebbet (átlagosan 28 g) az állóvizek (halas- és horgásztavak, holtágak) közeléből származó vidrák gyomra tartalmazott.