Lanszki József - Ábrahám Levente (szerk.): Vadon élő vidrák Magyarországon - Natura Somogyiensis 14. (Kaposvár, 2009)
5. A VIDRA TÁPLÁLKOZÁSI SZOKÁSAI - 5.4. Eredmények
közeget jelentő sebes sodrású Drávába. A holtágakon élő vidrák táplálékában előforduló reofil fajok pedig a Dráva áradásai során juthatnak a holtágakba, halfaunáikat ezért nemcsak stagnofil és eurotip halfajok jellemzik. Továbbá a vidrák nagy mozgáskörzetét figyelembe véve, mely a már említett csehországi vizsgálat szerint 1,2-2,6 km 2 (DULFER et al. 1998), előfordulhat, hogy más típusú, közeli vizes élőhelyeken is táplálkoznak. Az elektromos halfelmérés adatai elsősorban a sekélyebb partközeli régió halfaunájára vonatkoznak, ahonnan a vidra is a táplálékát szerzi. A halfelmérésekkel összhangban áll az elsősorban apró halakból álló táplálék. A preferencia indexek alapján a Dráván élő vidra szelektív vadász, amint azt több vizsgálatban is tapasztalták (CARSS et al. 1990, KRUUK és MOORHOUSE 1990, KRUUK 1995, TAASTROM és JACOBSEN 1999, LANSZKI et al. 2001, GELDEZIS 2002). A vidrák haltáplálék választását nagyban befolyásolhatta a halak víztesten belüli elérhetősége és sűrűsége is (ERLINGE 1968b). A preferencia indexek azt jelzik, hogy a vidrák nem szívesen vadásznak a folyó sodorvonalában, amint azt ERLINGE (1967, 1969) és WISE et al. (1981) is tapasztalták. A vizsgálati eredményünk azt mutatja, hogy a vidrák nem preferálták az áramláskedvelő, vagyis a paduc és a márna szinttájhoz tartozó, főként a folyómederben élő halakat, amelyek többsége természetvédelmi szempontból fontos faj. Ugyanakkor az elektromos halászatok alkalmával (SALLAI 2002a, 2002b) ezek (pl. sujtásos küsz, menyhal, német bucó) előkerültek, de preferencia indexük E~ -1,0 volt. A vidra részéről a top-down hatás (KRUUK 1995) a Dráván nem jelentős a reofil halguild esetében. Ezzel szemben a vidra jelentős preferenciát mutatott az euritop és a stagnofil guild halaira, például a halevő sügérre és fogassüllőre. A csuka és a fogassüllő, ugyanúgy, mint a vidra főként vízbe dőlt fák ágai körül, a kőszórások és kősarkantyúk közelében vadászik, ahol lassúbb a vízáramlás, vagy búvóhely áll rendelkezésre, továbbá mellékágakban vadászik, ahol a víz áramlása lassúbb (ERLINGE 1967, 1969). Az állóvizet kedvelő halak nem meghatározóak a vizsgált Dráva szakaszok halfaunájában. Ezek a halak, feltehetően, leginkább a folyó vízgyűjtő területén üzemelő halastavakról és horgász vizekről - időszakosan - juthattak le a Drávába. Az új környezetben azután könnyebben eshettek a vidra zsákmányául. Ezért lehet magas e fajok preferencia indexe. A ponty amely a dévér zóna jellemző faja, akár a halastavakból is lejuthatott a Dráváig, bár a pikkelyek, és a csonttani bélyegek alapján legtöbbször nem állapítható meg, hogy vad, vagy nemes változatot fogyasztott a vidra. Halastavakkal összehasonlítva (LANSZKI et al. 2001, GEIDEZIS 2002) a Dráván élő vidrák nagyobb mértékben preferálták a pontyot, a sügért és a fogassüllőt. Néhány lassan úszó (WISE et al. 1981) stagnofil halfajt, mint például a törpeharcsát és a compót kifejezetten preferált (Ej=l,0). Ugyanakkor ezek a vizsgált kétéves időszakban nem kerültek elő az elektromos halászatok alkalmával. Határozatlan preferenciaindexet a ritkán előforduló halfajok (pl. harcsa) esetében kaptuk. A gazdaságilag (vagy inkább horgászati szempontból) fontos halak (pl. ponty, fogassüllő, harcsa, márna) fogyasztási aránya a folyóvíz szakaszokon élő vidrák táplálékában 11-32%, a holtágakon élők táplálékában 3-10% között mozgott. b) Kisvízfolyások Táplálék-összetétel és táplálkozási niche-szélesség Szoros korrelációs összefüggést találtunk a táplálék esetszámok és a biomassza számítás szerinti táplálék-összetétel között (20. táblázat). A részletesebb értékelésben a menynyiségi összetétel (B%) adatok szerepelnek. Nem találtunk szignifikáns eltérést egyik területen sem az évek között a fő táplálék taxonok, mint pl. a halfogyasztás (páros t-próba, t 3 O,10-l,68, P=0,192-0,912), vagy a kétéltűfogyasztás (t 3 =0,55-l,49, P=0,233-
