Lanszki József - Ábrahám Levente (szerk.): Vadon élő vidrák Magyarországon - Natura Somogyiensis 14. (Kaposvár, 2009)
5. A VIDRA TÁPLÁLKOZÁSI SZOKÁSAI - 5.3. Alkalmazott módszerek
5.3. Alkalmazott módszerek a) Táplálékvizsgálatban szereplő területek A táplálkozásvizsgálatban szereplő területek földrajzi elhelyezkedését a 131. ábra szemlélteti. Dráva folyó A Dráva heves vízjárású, nagy vízhozamú folyó (átlagos vízhozama 590 m 3 /s, minmax: 280-2570 m 3 /s), jellemzőek a nyár elejei és az őszi nagyvizek, illetve a tél végi kisvizek. A nagyvízi és kisvízi vízszintek közötti különbség közel 7 m. A vízfelszín esése Őrtilosnál 0,45-0,50 m/km, Barcsnál 0,25 m/km (IVÁNYI és LEHMANN 2002, SALLAI 2002), télen sem fedi jégtakaró. Szélessége, egyes szakaszokon a 200 métert is eléri. A Dráva hazai szakasza mentén, a halak élőhelyei és a jellemző halfajok alapján elkülönített több zóna is megtalálható (HARKA és SALLAI 2004), bár ezek nem különülnek el élesen. A paduczóna a Dráva és a Mura találkozásánál található. Ebben a zónában a medret kavics borítja, a víz sebessége 0,7-1,1 m/s, a víz hőmérséklete nyáron sem haladja meg a 20 °C-t, oxigéntartalma a gyors folyás és a folyóvíz keveredése miatt magas. Jellemző halai a paduc (Chondrostoma nasus), a galóca (Husho husho) és a felpillantó küllő (Gohio uraniscopus). A márnazónát aprókavicsos, durvahomokos aljzat jellemzi, a víz sebessége 0,5-0,7 m/s-ra, vele együtt oxigéntartalma is csökken. Jellemző halfajai a márna (Barbus barbus), a sujtásos küsz (Alburnoides bipunctatus), a nyúldomolykó (Leuciscus leuciscus), a szilvaorrú keszeg (Vimba vimba), a homoki küllő (Gobio kessleri), a fokozottan védett német bucó (Zingel stréber) és magyar bucó (Zingel zingel). A paduczóna és a márnazóna váltakozva fordul elő a Barcs és Bélavár közötti folyószakaszon. A márnazóna tipikusan a Dráva Barcs alatti részein található. A dévérzóna a folyó Drávasíkra lépésénél található, ahol alsó szakasz jellegű folyóvá válik. Medrében már csak homokot halmoz fel. A víz oxigén tartalma csökken, mivel sebessége 0,5 m/s alatt marad. A víz hőmérséklete nyári időszakban akár a 25 °C-ot is elérheti. A zónát jelző típusfajok a ponty (Cyprinus carpio), a halványfoltú küllő (Gobio albipinnatus), a jászkeszeg (Leuciscus idus), a dévérkeszeg (Abramis brama), a lapos keszeg (Abramis ballerus), a karikakeszeg (Blicca bjoerkna), a bagolykeszeg (Abramis sapa) és a harcsa (Silurus glanis). A dévérzóna a Dráva baranyai szakaszán található. A Dráva-menti vizsgált területek többsége a múltbeli szigorú határzóna őrizetnek köszönhetően természeteshez közeli állapotban maradt fenn. A fokozottan védett szakaszokat leszámítva horgászattal hasznosított víz, továbbá a (vízi)turizmus is jelen van a területen. Hajók nem járják a vizsgálati területet és halászat sem folyik. Jelentősebb behatást a folyó felsőbb szakaszán működő számos vízlépcső jelent, melyek miatt például a zátonyképződés mérsékelt. A folyó ennek ellenére ma is Európa egyik legzabolátlanabb vadvize. A Drávát övező erdők, holtágak még gyakran az érintetlenség benyomását keltik. A magyar területre Őrtilosnál belépő Dráva és az itt beleömlő Mura folyó (131. ábra) partját puhafás, fűz-nyár ligeterdő övezi. A Dráva főmedrének meredek parti régiójában állományalkotó a fehér fűz (Salix alba), melynek hatalmas példányai élnek a víz közelében. Közülük egy-egy vízbe dől az áradások idején, ezzel fontos új élőhelyet teremtve. A partközeiben előfordulnak a fehér nyár (Populus alba) óriási termetű példányai. A cserjeszintben például a veresgyűrü som (Cornus sanguined) található meg. A part közelében gyakori a mandulalevelű bokorfűz (Salicaetum triandre). A kavicszátonyokon csermelyciprus (Myricario-Epilobietum) és csigolya bokorfüzesek (Rumici crispiSalicetum purpureae) találhatók (IVÁNYI és LEHMANN 2002). A drávai kavicszátonyokon csértelepek találhatók melyeken a küszvágó csér (Sterna hirundo) mellett a ritka kis csér
