Ábrahám Levente (szerk.): Biodiverzitás Napok. Gyűrűfű 2006-2008 - Natura Somogyiensis 13. (Kaposvár, 2009)

Kutasi Csaba: Futóbogarak Gyűrűfű környékéről (Coleoptera: Carabidae)

Agonum antennarium (Duftschmid, 1812) - kékes kisfütó Ritka, nedvességkedvelö, hegyvidéki faj, melyet hazánkból az Alpokaljáról, a Középhegységből, valamint a Dél-Dunántúl néhány pontjáról (Kaposvár, Szigetvár, Pécs) ismerünk (SZÉL 1996, NAGY et al. 2004). Pontomediterrán faunaelem, élőhelyein parttaposással, korhadt fából egyeléssel, valamint rönkök forgatásával gyűjtötték. Baranya megyéből friss adatát közölték Abaligetről (TALLÓSI et al 2006), valamint Drávasztáráról, erdőszélről is előkerült (1999. 06. 18. leg.: Kutasi Cs.). Gyürűfűn a patakvölgyben, kéreg alatt gyűjtöttem egyetlen példányt. Agonum scitulum Dejean, 1828 - nyugati kisfutó Ezt az atlantikus elterjedésű fajt 1992-ben közölték először hazánkból a Boronkamelléki Tájvédelmi Körzetből (HORVATOVICH 1992). Azóta több lelőhelye is ismertté vált, főként a Dunántúl nyugati és déli részén gyűjtötték (HORVATOVICH 1995, NAGY et al. 2004, TALLÓSI et al. 2006). Folyók kavicsos partjain helyenként gyakori is lehet (NAGY et al. 2004). Gyűrűfüről 2006-ban hat, 2007-ben pedig egyetlen példány került elő parttaposással a patakmenti mocsaras területről. Agonum viridicupreum (Goeze, 1777) - rezeszöld kisfütó Palearktikus faunaelem. Magyarországon leginkább az Alföldön illetve a Balaton és a Velencei-tó környékén gyűjtötték. Főként mocsaras és szikes élőhelyekről került elő, de löszgyepben is megtalálták. A Középhegységből, valamint a dombvidékről (pl. Simontornya) csak kevés adatát ismerjük (SZÉL 1996). Baranya megyéből néhány 100 éves adatán kívül legfrissebb, pontos lelőhellyel ellátott adata is 1955-ből származik (Pécs: Tubes) (TALLÓSI et al. 2006). Gyürűfűn a Lovastanyánál üzemelő higanygőzlámpán gyűjtöttem egy példányt 2007-ben. Bradycellus caucasicus (Chaudoir, 1846) - szárnyatlan rétfutonc Ennek az euroszibériai elterjedésű fajnak az egész Dél-Dunántúlról nincs publikált adata. Rokon fajától, a szárnyas rétfútonctól (B. harpalinus) való biztos elkülönítéshez ivarszervi vizsgálat szükséges. A határozási nehézségek miatt a korábbi adatok is revízióra szorulnak, biztos adatai az Őrségből és a Bükkből származnak (NAGY et al. 2004). A legritkább hazai Bradycellus faj, ami (a revíziók hiánya mellett) abból is adódhat, hogy zömmel szárnyatlan lévén lámpázással alig gyűjthető, rokon fajai viszont röpképesek és fotóaktívak. A példányt Rozner György gyűjtötte 2008 októberében. Parophonus hirsutulus (Dejean, 1829) - nagy bársonyfutó Turanomediterrán faunaelem, sokáig hazánkból csak fénycsapdákból került elő, főként az Alföldön gyűjtötték (Csongrád, Debrecen, Fülöpháza, Kecskemét, Kunfehértó, Maroslele, Szigetcsép), de a Dunántúlról is kimutatták (KUTASI 2006). A Dél-Dunántúlról 1992-ben a harmadik hazai lelőhelyét közölték a Béda-Karapancsa Tájvédelmi Körzetből (Boki-gátőrház) (HORVATOVICH 1992a), azóta a Bakonyból is előkerült (Bakonykúti) (KUTASI 2006). Lelőhelyein kis egyedszámban gyűjtötték. Szigetcsépen és Kecskeméten homoki gyümölcsültetvényből sikerült kimutatni talajcsapdázással, illetve egyeléssel. A Dunántúlról Baranya megyén kívül csak a Bakonyból van adata. Müvelésből kivont, felhagyott almaültetvényből Kecskeméten több példány is előkerült egyeléssel és talajcsapdázással egyaránt. Ez a melegkedvelő faj valószínűleg a magas páratartalmú élőhelyeket kedveli, melyet a felhagyott ültetvényben a sorközök magaskórós gyomborítottsága biztosított számára. A korábbi példányokat gyűjtő fénycsapdák nagy részben vízpartokon üzemeltek. A Lovastanyánál működő higanygőzlámpán gyűjtöttem egy példányt 2007-ben, a gyűjtőhely közelében vizes élőhelyek is voltak.