Ábrahám Levente: Szünbiológiai tanulmányok - Natura Somogyoensis 10. (Kaposvár, 2007)
Lanszki József, Heltai Miklós Szabó László & Frankhauzer Nikolett: Az aranysakál állomány-sűrűségének vizsgálata a Dél-Dunántúlon - Examination of the golden jackal density in the South Transdanubian region
LANSZKI ET AL: AZ ARANYSAKÁL ÁLLOMÁNY-SŰRŰSÉGÉNEK VIZSGÁLATA 385 HELTAI et al. 2004) állapítható meg. Az akusztikus felmérés ezen adatgyűjtési módszerek eredményeit nemcsak alátámasztja, hanem számos, biológiailag fontos információval is kiegészíti (GIANNATOS 2003, GIANNATOS et al. 2005, HELTAI et al. 2006). A dél-dunántúli akusztikus sakálfelmérésben rutinszerűen alkalmaztuk a Görögországban kidolgozott (GIANNATOS 2003, GIANNATOS et al. 2005), és hazai viszonyokra adaptált módszert. A sakálok egyaránt válaszoltak a Görögországban készített és az itthon (pl. Tótújfalu határában) rögzített hangfelvételre (HELTAI et al. 2006). Azt tapasztaltuk, hogy az aranysakál a felmért területen belül egyes régiókban jelentős állománnyal rendelkezik, de a régiók közötti különbség jelentős volt. E miatt, egyegy kisebb régió adatai nem vetíthetők ki országosan. Ez egybevág azokkal a nemzetközi tapasztalatokkal, melyek szerint az aranysakál elterjedése a szociális szerkezete miatt foltszerű, a foltokban viszont jelentős sűrűségeket érhet el (GIANNATOS 2003, GIANNATOS et al. 2006). Legmagasabb sakálsűrűséget a Dráva-síkon, az Ormánságban tapasztaltunk. Ott az átlagos csoportsűrűség 0,2 csoport/km 2 , illetve a csoportonkénti legkisebb becsült egyedszám (átlagosan 2,4 egyed/csoport) alapján 0,5 egyed/km 2 volt. Ez 5 egyed/1000 ha sűrűséget jelent, mely hasonló mint a vörösróka 1980-as években tapasztalt sűrűsége és magasabb, mint a szintén szociális szerkezetben élő borz sűrűsége (HELTAI 2002). A képet árnyalja a felmérő (becslő) módszerek eltérése. A Somogy megyében végzett felmérésben lényegesen kisebb sakálsűrűséget kaptunk. Az ország több területén zajló 2004-es felmérés (SZABÓ et al. 2004), a jelen tanulmányban közölt adatokhoz hasonló eredményt mutatott, bár az említett közleményben más családsűrűség számítási módszert alkalmaztak. Eddig nem volt tapasztalatunk arról, hogy hogyan változik egy sakálok által évtized óta benépesített területen az állománysűrűség. Ezért végeztünk az Ormánságban kijelölt mintaterületen részletes vizsgálatokat (HELTAI et al. 2006, LANSZKI et al. 2006), melynek fontos részét képezte az akusztikus felmérés. A sakálfelmérést befolyásoló tényezőkkel kapcsolatos tapasztalatainkat az alábbiakban foglaljuk össze. A farkasnál tapasztaltak alapján (HARRINGTON és MECH 1982, FULLER és SAMPSON 1988), a sakálfelméréseket következetesen az optimális csapadék- és szélmentes időben végeztük. Amennyiben a felmérés során megerősödött a szél, megeredt az eső, vagy elkezdett havazni - mindegyikre volt többször is példa - a felmérést abbahagytuk. Az 1 km-nél távolabbi üvöltések észlelésének esélye a domborzati és növényzetborítási viszonyok miatt rendkívül csekély és bizonytalan. Ezért, 1 km sugarú kör alapterületét (314 ha) vehetjük alapul, az egy felmérő pontra jutó lefedett területnél. A sakálfalkát alkotó egyedek száma, különösen, ha 4-8 egyed alkot kórust, nehezen elkülöníthető, vagy ha egymáshoz nagyon közel, vagy a felmérő ponttól távol válaszolnak, akkor pontosan nem meghatározható. A farkas (HARRINGTON és MECH 1982) és a sakál hangfelvételek (GIANNATOS G. és HELTAI M. szóbeli közlés) elemzése még nem adott egyértelmű megoldást az egyedek elkülönítésére. Továbbá nem volt lehetőségünk rádiótelemetriás vizsgálatra (egy-egy falkát érintő részletes terepi megfigyelésre) és következetes reflektoros számlálásra sem (FULLER és SAMPSON 1988, GIANNATOS et al. 2005). Ezért szigorú csoportbesorolást alkalmaztunk a terepi felméréskor. Azonban, a nagyobb csoportok esetén tapasztalt bizonytalanság miatt, a mintaterületen végzett részletes értékelésben ennél is szigorúbb kategorizálást, három létszám kategóriába sorolást alkalmaztunk. A felmérésünkben az esetek többségében kettő sakál válaszolt, az átlagos csoportlétszám 2,4 volt (vagyis, valóban jellemzően csoportban élő fajról van szó). Ugyanakkor a hozzánk legközelebb végzett görögországi vizsgálatban (GIANNATOS et al. 2005), az esetek többségében mindössze egy sakál válaszolt (reflektoros számlálással is ellenőrizték), a nagyobb csoportok aránya alacsony volt. Ez egyben azt is jelzi, hogy a
