Ábrahám Levente: Szünbiológiai tanulmányok - Natura Somogyoensis 10. (Kaposvár, 2007)

Szeőke Kálmán: A Vértes-hegység lepkefaunája (1971-1985) (Lepidoptera: Macrolepidoptera) - Butterfly and moth fauna in the Vértes Mountains (1971-1985) (Lepidoptera: Macrolepidoptera)

342 NATURA SOMOGYIENSIS pel. Újabb adatokat csak mintegy fél évszázaddal később KOVÁCS (1953, 1956) tollából ismerhettük meg. A Magyar Természettudományi Múzeum Állattárában fellelhető vértesi lepkeanyag Kovács Lajos, Agócsi Pál, Legyei Gyula, Szőcs József és Vojnits András gyűjtéseiből származik. Értékesek még Herczig Béla, Vértesben gyűjtött lepkefajainak az adatai is. Ugyancsak az északi Vértes területén, Várgesztesen, 1962 óta erdészeti fénycsapda üzemel. Anyagát hosszú időn keresztül Kovács Lajos határozta meg. Néhány fontosabb adatát jegyzékembe is felvettem. Anyag és módszer A Vértes a Dunántúli-középhegység két szélső tagjának, a Bakonynak és a Dunazughegységnek a középső, összekötő eleme. Északon a Pusztavám-Bánhida közötti homoksáv, délen pedig a Zámoly-Csákvári-medence határolja. A Bakonytól a széles Móri-árok, a Gerecsétől pedig a szűk Tatabánya-Szár közötti völgy választja el. Teljes hossza 30 km, szélessége 10-15 km között változik. A téglalap alakú hegység csaknem minden oldalról éles peremekkel végződik. Mészkő- és dolomitszirtjei kopárak, gyér növényzetű nyílt és zárt dolomit-sziklagyep botanikai képét mutatják. Főként a déli és nyugati Vértes lábánál (például Csákberény, Csákvár térségében) változóan gyér növényzetű sziklafüves lejtősztyep domboldalak emelkednek és váltanak át fokozatosan a gyéren beerdősülő cserszömörcés karsztbokorerdőbe. Sajátos, ligetekkel tarkított elegyes karszterdő, sajmeggyes karsztbokorerdő és mészkedvelő karszttölgyes állományok váltják egymást (BOROS 1954, ISÉPY et al. 1982). A ligetek főként a fennsíkon alakultak ki. Helyenként a hársas törmeléklejtő erdő teszi változatosabbá a képet. A Vértes belső részét zárt erdőségeit a cseres gyertyános tölgyesek, valamint bükkösök alkotják. A hegység karakterisztikus földrajzi beosztását többé-kevésbé plasztikusan a botanikai (BOROS 1954) és a zoológiai viszonyok (LOKSA 1966) is alátámasztják. 1. Északi-Vértes: Vértessomló, Tatabánya, Szár, Vérteskozma, Kőhányáspuszta, Majkpuszta által határolt terület. 2. Középső-Vértes: Oroszlány, Kőhányáspuszta, Petrecseri lapos, Gánt, Kápolnapuszta, Mindszentpuszta, Mindszenti vadászlak által bezárt terület. 3. Déli-Vértes: Vérteskozma, Petrecseri lapos, Gánt, Csákvár, Fáni-völgy által határolt területek. 4. Nyugati-Vértes: Oroszlány, Mindszenti vadászlak, Mindszentpuszta, Kápolnapuszta, Gánt, Csákberény, Csókakő, Mór, Bakonysárkány, Császár, Bókod által bezárt terület. Tizenöt év alatt (1971-1985) nappali és éjszakai gyűjtéseken 241 alkalommal vettem részt a Vértes-hegységben (1. táblázat). A legintenzívebb kutatás május, június, július hónapokban történt. Ez az egész évi terepmunka 54 %-át teszi ki. Lepkehálóval a nappali gyűjtések alkalmával, az éjszakai gyűjtéseket áramfejlesztőről üzemeltetett 160 vagy 250 Watt-os HMLI lámpával, alkalmanként csalétekkel végeztem. Az 1982-es évben Gánton (a régi erdészház mellett), 100 Watt-os, normál égővel működő fénycsapdát üzemeltettem. Vérteskozmán, a Fáni-völgy felöli faluvégen, 1983 és 1984 években, 250 Watt-os HLMI égővel üzemeltettem fénycsapdát. A csapda, a völgy bejárati szakaszát világította meg. A lepkegyűjtés mellett hernyógyűjtést és kinevelést is folytattam (SZEŐKE 1981). A gyűjtő és terepmunka a Vértes-hegység 36 pontján folyt. A gyűjtőhelyek közül 6 az északi, 11a középső, 5 a déli, és 14 pedig a Vértes nyugati területére esett. A gyűjtőhelyek elhelyezkedését a hegység vázlatos térképén mutatom be (1. ábra).