Ábrahám Levente: A Látrányi Puszta Természetvédelmi Terület élővilága - Natura Somogyiensis 5. (Kaposvár, 2003)

Józan Zsolt: A Látrányi Puszta Természetvédelmi Terület fullánkos hártyásszárnyú (Hymenoptera: Aculeata) faunája - Aculeata fauna of the Látrányi Puszta Nature Conservation Area (Hymenoptera: Aculeata)

222 NATURA SOMOGYIENSIS Balaton vonalon került elő. A legnyugatabbi előfordulása Látrányi Puszta TT-én van. Bombus argillaceus (Scopoli, 1763) - Látrány: Látrányi Puszta ТТ., 2001. III. 24., IV. 18., 30

я (észlelés) Lamium maculatum. - A mediterrán területeken szélesen elterjedt poszméh. Közép-Európában ritka, csak Svájc, Ausztria és Szlovákia melegebb klímájú tájain fordul elő (WARNCKE 1986). Hazánkban az Alföld néhány pontján, a Budai-hegységben, Magyaróváron, a Mecsekben, a Kőszegi-hegységben, a Kisbalaton térségében és Somogysárdon került elő a régebbi gyűjtések során (MÓCZÁR 1953). Az utóbbi évtizedekben folytatott kutatások során sikerült megtalálni a Zselicben, Külső- és Belső-Somogyban, a Mecsekben és a Villányi-hegységben (JÓZAN 1990, 1996b, 2000a, 2000b). az utóbbi egy-másfél évtizedben alig találkoztunk ezzel a védett fajjal, melynek eszmei értéke 50 000 Ft (8. ábra). Bombus paradoxus Dalla Torre, 1882 - Látrány: Birkás-legelő, 1975. V 13., lO", Vicia grandiflora. - Melegkedvelő pontokaszpikus poszméh. WARNCKE (1986) Közép-Európa hazánktól nyugatra fekvő területeiről nem említi előfordulását. A Kárpát-medencében régebben csak erdélyi és magyarországi előfordulásait közölték (MÓCZÁR 1953). A DélDunántúl kutatása során előkerült a Barcsi borókásban, a Zselicben, a Mecsekben és Külső-Somogyban (JÓZAN 1983, 1990, 1996b, 2000b). Hazai lelőhelyei és az előkerült példányszáma alapján ritkábbnak tűnik, mint az előző, a védett állatfajok jegyzékébe bekerült argillaceus. Összegzés A Látrányi Puszta TT. területén és környékén a szerző az 1970-es évektől kezdődően szinte évenként legalább egy alkalommal felkereste ezt a pleisztocén kori homokterületet. 1999-ben és 2001-ben a védett terület egészére kiterjedő részletes faunisztikai feltáró munkát folytatott. A gyűjtőmunka eredményeképpen a vizsgált hat taxonban 403 faj került elő. Ez a terület nagyságát tekintve jelentős példányszám, ami a más vizsgált területekkel való összehasonlításkor is nyilvánvalóvá vált. A fajok családonkénti és alcsaládonkénti megoszlása azt mutatta, hogy a kaparódarazsak esetében gazdagnak mutatkozott a Sphecinae és a Larrinae alcsalád, míg a méhszerüek körében az Andrenidae és a Halictidae fajok bizonyultak jelentősnek. Az előkerült fajok megoszlását vizsgáltuk elterjedési jellegük és ökofaunisztikai karakterük szerint is. Mind a taxononkénti, mind ez utóbbi szerinti megoszlásuk adatait táblázatokban rögzítettük. A faunisztikai értékek közül említést érdemel a védett fajok jegyzékében szereplő Parnopes grandior, Sphex rufocinctus és a Bombus argicellus. A védett terület faunisztikai értékeit képviseli még azon fajok sora, melyeket a fajjegyzékben dél-dunántúli lelőhelyük számának feltüntetésével külön megjelöltünk. Ez összesen 63 faj. Közöttük természetesen a legjellegzetesebbek a homokkedvelő állatok. A vizsgált terület élőhely típusait négy csoportba osztottuk. Mindegyik csoportot részletesen elemeztük. A faunisztikai szempontból legértékesebb fajok többsége a homoki gyepekben került elő. Emellett a nedvesebb és az arboreális élőhelyeknek is jelentős a fajfenntartó szerepe. A növények közül a legfontosabb táplálékforrásnak az Euphorbia és az ernyősvirágzatú fajok bizonyultak. Az egyes gyűjtőhelyeket részletesen jellemeztük. Készítettünk egy természetvédelmi kezelési javaslatot. A terület a védettséget a fullánkos fauna tekintetében is mindenképpen kiérdemli.