Lanszki József - Ábrahám Levente (szerk.): Magyarországon élő ragadozó emlősök táplálkozás-ökológiája - Natura Somogyiensis 4. (Kaposvár, 2002)

88 NATURA SOMOGYIENSIS része a tyúkalakúak és varjúfélék közé, vagy egyéb nagytestű madarak kategóriájába tartozott (pl. fácán és fogoly), de többségét a kistestű énekesmadarak közé sorolták. Anglia különböző mezőgazdasági területein a róka tavaszi táplálékában jelentős volt a bárányok fogyasztása (35-40%), bár az év más részében a kisemlősök domináltak (KOLB és HEWSON 1979, 1980). Egy másik területen ősszel a nyúl-, tavasszal a madár fogyasztás volt nagyarányú. A juhok dögfogyasztásból származtak, ugyanis a táplálékban dögbogarakat és légylárvákat is találtak. LLOYD (1980) vizsgálata szerint ahol a két nyúlfaj egyaránt előfordul, vadászata során a róka előnyben részesíti az üreginyulat a mezeinyúllal szemben. A róka nagyfokú ökológia plaszticitását bizonyítja, hogy lakott területeken is képes megélni. Oxford város területén hullaték elemzés során megállapították (DONCASTER et al. 1990), hogy a kisrágcsálók aránya tél végén, a házak között élő nyulaké áprilisban, a madaraké júniusban, a növényeké ősszel volt a legnagyobb; továbbá előfordult a róka táplálékaként földigiliszta és háztartási hulladék is. Lengyelországi vizsgálat szerint (RYSZKOWSKI et al. 1971) évszaktól függően a róka legjelentősebb táplálékát kisrágcsálók, mezeinyúl és elhullott őz alkották. PIELOWSKI (1976) vizsgálata szerint agrárterületen a róka predációjának tulajdonítható a felnőtt mezeinyúl állomány 2%-os, a szaporulat 10%-os csökkenése. Feltételezése szerint a rókák táplálékában talált nyulak jelentős részét már elhullottan találta a róka. Szintén Lengyelországban végzett hullaték vizsgálatban (GOSZCZYNSKI 1986) a róka táplálékában hasonló arányban találtak kisrágcsálókat (33%, ebből mezei pocok 21%), madarakat (25%o, ebből fácán 7%>) és nyulat (26%>). A kisemlősök nyáron és ősszel, a nyulak és a madarak télen és tavasszal fordultak elő nagyobb mennyiségben. A kisemlősök, valamint a nyúl és madár táplálék között negatív kapcsolat áll fenn. Pocok gradáció évében viszont a róka egész évben gyakrabban fogyasztott pockot. Az egyéb táplálékalkotók között szerepelt őz, vaddisznó, kutya és róka is. A mezeinyúl fogyasztást befolyásolja a hőmérséklet és a hóval fedettség (GOSZCZYNSKI 1977, 1986). Mély hóban gyakrabban ejtett zsákmányul mezeinyulat. Moravia déli részén, mezőgazdasági területen végzett hullaték analízisben leggyakoribb (a minták 62%>-ában) táplálékot a kisrágcsálók, közülük is a mezei pocok jelentette (KOZENA 1988). Ezek mellett a mezeinyúl (46%>) is fontos szerepet töltött be. A fácán 20%>-os gyakorisággal szerepelt, továbbá kistestű énekesmadarak, rovarok, valamint a minták 41%>-ában növények is előfordultak. Kelet-Ausztria hat különböző területéről származó róka minták elemzés alapján (SUCHENTRUNK 1984) a róka táplálékspektruma igen szélesnek bizonyult, 80 különböző táplálékalkotót találtak. A vizsgálat szerint az ivarok közötti táplálék-összetételben megmutatkozó eltérés nem volt számottevő. A táplálékban azokban az időszakokban szerepelt gyakran őz és zerge, amikor magas volt ezek mortalitása. Az elhullott állatok teteme fontos táplálékforrást jelent a róka számára, másrészt a róka a dögeltakarítással jelentős "szanitéc" szerepet is betölt. Olaszország mediterrán éghajlatú vidékén a róka táplálékának nagy részét rovarok alkották még a téli hónapokban is (CIAMPALINI és LOVARI 1985). Az év nagy részében rendelkezésre álló gyümölcsökből is jelentős mennyiséget fogyasztott. Kisemlős és madárfogyasztás a vemhesség és a szoptatás időszakában volt jelentős. Görögországban összesen 70 különböző táplálék fajt határoztak meg (PAPAGEORGIOU et al. 1988), melyek közül a legnagyobb arányban a kisrágcsálók, majd a háziállatok és a gyümölcsök szerepeltek. Az apróvad fajok nem játszottak jelentős szerepet a róka táplálkozásában. Portugáliában végzett vizsgálatok szerint (SARMENTO és CRUZ 1998) a mezeinyúl predáció 43%ban a vörösrókának, továbbá 24%>-ban a nyestnek, 12%>-ban a vadmacskának (Felis silvestris), 9%o-ban az ibériai hiúznak (Lynx 1. pardinus) és 12%>-ban a petymegnek (Genetta genettá) tulajdonítható. Az első jelentős hazai vizsgálatot ERDEI (1977) végezte a Tisza-Maros szögében, ártéri erdei, mezőgazdasági és emberi zavaró hatásoknak kitett területen. A gyomortartalom vizsgálat szerint a vörösróka domináns táplálékát kisemlősök (46%), főként mezei po-