Lanszki József - Ábrahám Levente (szerk.): Magyarországon élő ragadozó emlősök táplálkozás-ökológiája - Natura Somogyiensis 4. (Kaposvár, 2002)

72 NATURA SOMOGYIENSIS időjárás, vagy magas hó borítás esetén (ZALEWSKI 1997b). A fent említett területen téli nyomszámlálás módszerrel a nyuszt sűrűsége évtől függően 4,44 és 6,49 egyed/10 km

2 között változott (ZALEWSKI et al. 1995). A rádióadóval ellátott hímivarú, illetve nőivarú nyusztok átlagos mozgáskörzete 2,23, illetve 1,49 km

2 volt. A mozgáskörzet kiterjedése őszi-téli időszakban egyharmaddal kisebb volt, mint az év többi részében. A nyuszt főként éjszaka és szürkületben jár tápláléka után, mely főként erdei pocokból és sárganyakú erdeiegérből áll. A nőstények korábban indulnak vadászni, mint a hímek, de mindkét ivarra jellemző, hogy a vadászatról napkelte után másfél órával térnek a pihenőhelyre (ZALEWSKI 2000, 2001). A nyuszt előfordulhat a nyesttel, a vörösrókával, a borzzal és más predátorokkal is a ragadozók életközösségében (GOSZCZYNSKI 1977, STORCH et al. 1990, CLEVENGER 1994, PEDRINI et al. 1995, SIDOROVICH 1997, KURKI et al. 1998, MITCHELL-JONES et al. 1998), de a ragadozók interspecifïkus kapcsolatai alig ismertek. A nyuszt táplálék-összetétele А Вoronka-melléki Tájvédelmi Körzetben, valamint a Lankóci-erdőben élő nyusztok táplálékának előfordulási gyakoriság és biomassza számítás szerinti évszakos táplálékösszetételét a 48. ábra és a 12. melléklet tartalmazza. A nyuszt jellemzően lombkorona szintben megfigyelhető ragadozó emlős (ZALEWSKI 1997a, b), ebből adódóan madárfogyasztását gyakran túlértékelik. Az adatokból látható, hogy a nyuszt elsődlegesen fontos zsákmány csoportját mindkét vizsgált területen és minden évszakban a kisemlősök jelentették. Ezek közül a talajszinten élő erdei pocok szerepe volt minden esetben meghatározó. Ezért is nevezte JEDRZEJEWSKA és JEDRZEJEWSKI (1998) a nyusztot erdei pocok specialistának. A Boronka-melléki Tájvédelmi Körzetben élő nyuszt táplálékának felét ősztől tavaszig kisemlősök (49-56%) alkották, mindössze nyáron volt alacsonyabb (27%) fogyasztott biomasszájuk aránya (48. ábra és a 12. melléklet). A nagy kiterjedésű erdővel közrezárt tavak körül élő nyuszt szinte kizárólag erdei fajokat fogyasztott: az erdei pockon kívül jelentős volt az erdeiegér fajok részaránya is. Továbbá előfordultak a táplálékban cickány és pele fajok (télen, valószínűleg nyugalmi időszakban), valamint mókus is. A vizsgálatban szereplő tavakhoz és erdőterületekhez legközelebbi mezőgazdasági területek kb. 1,5 km távolságra találhatók. Ennek megfelelően a mezei pocok előfordulási gyakorisága még a téli relatíve táplálékszegény, valamint a tavaszi időszakban is egy százalék alatt maradt. Mezei nyúl csak a nyári időszakban szerepelt táplálékként (biomasszája 0,1%). Az elhullott csülkös vadak (főként vaddisznó) fogyasztása télen kiugróan nagy arányú volt (30%>), majd őszig drasztikusan visszaesett (48. ábra és a 12. melléklet). A nagyvadak gyakori táplálékként való előfordulása a vadászatok során sebzett egyedek tetemeiből való fogyasztással magyarázható. Nyári és őszi időszakban, a táplálékban ritkán és alacsony biomassza részesedéssel (0,3-0,8%») fordultak elő. A madarak fogyasztása tavaszi időszakban volt kiemelkedően magas (biomasszája 27%), és egészen a téli hónapokig (8%) fokozatosan csökkent (48. ábra és a 12. melléklet). A táplálék döntő többségét kistestű énekesmadarak képezték. Faj szerint a tengelicet, a csuszkát, az ökörszemet lehetett kimutatni, de előfordultak táplálékként nagyobb testű, vizes élőhelyhez kötődő, pl. réce fajok is. Ebben az időszakban feltételezhető a könnyebben zsákmányul ejthető fészken ülő madarak, illetve a fiókák fogyasztása. Madártojás fogyasztás a tavaszi időszakban fordult elő, melynek biomasszája 0,3%o-ot tett ki. A hüllő és a kétéltű fajok a telelés és a tavaszi nászidőszakban szerepeltek jelentősebb mennyiségben táplálékként (4%). Arányuk nyáron és ősszel alacsony (0,2-0,8%)) szinten mozgott (48. ábra és a 12. melléklet). A táplálék fajok között vízisikló, gyíkok, tavi- és kecskebéka szerepelt.