Kasza Ferenc - Marián Miklós - Ábrahám Levente (szerk.): A Baláta-láp gerinces állatvilága, különös tekintettel a madarakra - Natura Somogyiensis 2. (Kaposvár, 2001)

24 NATURA SOMOGYIENSIS (Potamogeton natans). Az 1970-es években nagykiterjedésű fehér tündérrózsa {Nymphaea alba) hínár alakult ki. A sárga tavirózsa (Nuphar luteum) kisebb állománya csak a legutóbbi évtizedekben telepedett meg. Néhol a rence (Utricularia vulgaris) alkot sűrű, úszó tömeget. 1989-90-ben, BORHIDI és társai megtalálták a Ids rencét {Utricularia minor). A víz színét néha elborítja a Ids úszópáfrány, a rucaöröm (Salvinia natans) és a két békalencsefaj, az apró békalencse (Lemna minor) és a bojtos békalencse (Spirodela polyrrhiza). Az északnyugati kistó a '90-es évek elején kiszáradt és azonnal megjelentek rajta a növények. Három év múlva már rá sem lehetett ismerni a tómederre. Az 1998. évi magas vízszint újra helyreállította az eredeti állapotot. Most, a növények kipusztulása után újra nyíltvíz uralkodik itt. A Baláta legnevezetesebb növénye az aldrovanda (Aldrovanda vesiculosa). Mintegy 7-14 cm hosszú, gyakran elágazó, rovarfogó növény, amely a víz színe alatt lebeg. Trópusi eredetű maradvány. A savasodó kémhatású (pH 3,9-5) barna színű, jól fölmelegedő (nyáron akár 30 C° -ot is elérő) és jó hőtároló vízében a vízjárástól függően, időnként jól tenyészik. A békalencsés (Spirodelo-Aldrovandetum) lebegő hínártársulás tagja. Az egész Földről csak mintegy félszáz lelőhelye ismert. A Balátán 1922-ben találta meg BOROS ÁDÁM. AZ 1930-as években még a Dráva körüli tájon több helyen élt (Csurgó, Drávasztára, Gordisa) (CSAPODI 1982). 1997-ig úgy tudtuk, hogy hazánk mai határai között lápunk az utolsó lelőhelye, amikor is LÁJER (1998) a Kaszótól nem messze fekvő Böhönye mellett fölfedezte. A láp 1948. évi ldszáradása után eltűnt. MARIÁN MIKLÓS 1957-ben ismét megtalálta. A magas vízállás mellett sok tízezer számra tenyészett és sok virágzott is. A száraz éveket a láp valamelyik rejtett és soha Id nem száradó vízében vészelte át. 1977-től az 1980-as évek közepéig KASZA FERENC számos példányát találta a megfigyelő toronyhoz vezető csatornában. BORHIDI és társai 1989-90-ben alacsony vízállás mellett az ingólápok semlyékeiben lelték meg a SphagnoUtricularietum minoris társulás karakterfajaként. A száraz '90-es évek elejét itt vészelte át. Majd a csapadékosabb években újra elszaporodott. 1998-ra már nagy mennyiségben tenyészett. 1999-ben a keleti oldal közepén, az égerlápban, rucaörömmel vegyes, hatalmas és erős állományai éltek. Október végén sok terméses példány volt látható. 2000 áprilisától a nagyon magas vízállás mellett többszázezres példányszámban tenyészett a vízben. Érdekes jelensége a nyíltvíznek az úszósziget. Nagy szélben kisebb-nagyobb gyékényes darabok válnak le a gyékényes-nádas telepekről. Ide-oda úsznak a vízen, amíg meg nem akadnak valahol. Itt azután tovább vegetálnak. Bár a növények egy része elpusztul, hamarosan újra tenyészik rajta a harmatkása, a gyékény, megtelepszenek a mohák, páfrányok. A növényzet mozgása, vándorlása esetenként egészen megváltoztatja a nyíltvíz arculatát. Veszélyes játéka ez a Balátának. Hiszen erős szél után alig lehet ráismerni a tó eredeti panorámájára. A ladikkal vízenjáró óráldg, vagy még tovább keresheti a rést a növényrengetekben, ahol partot érhet és megszabadul a láp fogságából.