Kasza Ferenc - Marián Miklós - Ábrahám Levente (szerk.): A Baláta-láp gerinces állatvilága, különös tekintettel a madarakra - Natura Somogyiensis 2. (Kaposvár, 2001)

20 NATURA SOMOGYIENSIS Az öreg égerfák fantasztikus gyökérágakkal kapaszkodnak a földbe. A változó vízállás miatt a fák törzséből is indulnak ki gyökerek, így alakulnak ki a „lábasfák". Ezeken telepedett meg a védett tőzegpáfrány mellett a szálkás és a széles pajzsika (Diyopteris carthusiana és Dryopteris dilatata). Az égerfák közötti - gyakran vízzel borított részeken - tömegesen díszlik a gyönyörű békaliliom (Hottonia palustris). A Baláta egyik különlegessége a csalános égerláp (Cariceto elongatae-Alnaetum utricosum dioicae). Itt az égeres alját a másfél méter magasra is megnövő, sűrű csalán {Urtica dioica) borítja, csak itt-ott engedve helyet e növénytársulás legfontosabb karakterfajának, a nedves talajon csoportosan növő tőzegpáfránynak (Thelypteris palustris). Az égerfák vízből kiálló gyökerei közt létrejött sok Ids lyuk és odú számos állatnak (görény, nyest, vörösbegy, cinegék) nyújt menedéket. Az éger termése ősztől tavaszig a csízeknek biztosít táplálékot. A természetvédelmi terület délnyugati oldala mellett a magasabban fekvő cseres-tölgyest és égerest 1988-1989-ben kb. 800 m hosszan tarra vágták és újratelepítették tölggyel. Itt egy új típusú élőhely keletkezett, melyben 1993-ban a mezei pacsirta, a réti tücsökmadár, a fürj és a Ids poszáta fészkelt. Az 1993-1994. években a terület keleti, majd északi és nyugati oldalán az erdészet kitermelte a beteg, elkorhadt és elszáradt fákat. 1998. decemberében, a magas vízállás miatt fölázott talajból, a keleti oldalon 8-10 hatalmas tölgy és bükk fordult ld gyökerestől egy szélvihar után. 1999 tavaszán a keleti oldalon ugyanezen okból sok tölgy és éger borult ld. 1992 elején a ldszáradást kihasználva a láp szélén, a megfigyelő torony előtt és ezzel egyvonalban a keleti fűzlápban két talajvízszintmérő kút készült. 1979-ben Szenta, Kaszópuszta és Darvaspuszta határában, az erdőn belül bekerítettek egy 3000 hektáros vadaskertet. A kerítést 1986-ban bontották le. Az égerkoszorún belül a fűzláp vagy fűzbozót (Salicetum cinereae) szinte áthatolhatatlan öve következik. Az egymással összefonódott rekettyefűzcserjék (Salix cinerea) az apró énekesmadaraktól a nagytestű gémekig számos madárnak adnak szálláshelyet. A fűzláp kiterjedése, a vízjárástól függően állandóan változik. A száraz időszakokban a rekettyefüzek behatolnak a visszahúzódó nyíltvizek területére, meg a zsombékosba. A nedves periódusban azután a rekettyék egy része elpusztul, a fűzláp összébb húzódik. Érdekes és veszedelmes tulajdonsága a füzlápnak, hogy a mocsaras talajban gyökerező rekettyék nem állnak szilárdan. A fűzbokorra kapaszkodó ember alatt egy idő múlva - a környező talajjal együtt - a rekettye süllyedni kezd. A lápi iszap elnyeléssel fenyegeti az óvatlant. Találóan fejezi ld ezt a jelenséget nyelvünk, amikor ingoványnak nevezi az ilyen területet. Az 1950-es években még nyírfák (Betula pendula) éltek a fűzláp egy magasabb, szárazabb részén. Sőt MARIÁN (1957) még nyírláp létezéséről tudósít. Az 1960-as években lepusztultak a nyírek. 1986 körül újra megjelentek, elszórva