Gyökerek (A Dráva Múzeum jubileumi tanulmánykötete, Barcs, 2009)

Jubileumi írások - Banicz László: Barcs -Harminc esztendő

lános Iskola sportcsarnokának felújítása, Clasp épületek felújítása, Arany János Altalános Iskola tetőfelújítása stb.) A magánszemélyek kommunális adójának 2000-ben történő bevezetését követően a képviselőtestület 2001-2003-ig tartó három évre mentesítette a lakosságot ennek fizetésétől. 68 A turizmus, mintegy kitörési pont kiszélesítéséhez óriási lehetőségeket kínáltak a Dráva és a Duna-Dráva Nemzeti Park természeti kincsei. A kishajós turizmus feltételeinek kialakítását segítette, hogy az EU Phare Alaptól, illetve a Somogy Megyei Területfejlesztési Tanácstól az önkormányzat a kikötő és környezetének kialakításához jelentős pályázati pénzt nyert. Ennek köszön­hetően 2002-ben már átadhatták a kikötőt és beindulhatott a sétahajózás is. A drávai szabadstrandra egyre nagyobb igény jelentkezett mind a város lakossága, mind az ide látogató turisták körében. A strand beruházására pályázatot nyújtottak be a Miniszterelnöki Hivatal által meghirdetett programra. Az igényelt 600 millió forintnak azonban csak harmadát nyerték el, ezért további pályázatokat kellett benyújtani. 69 A barcsi kikötő 6 2002. szept. 19. Ciklusprogram hatályosításáról, az önkormányzat négyéves tevékenységéről. BVÖi 69 Tájékoztató a képviselőtestület megalakulása óta eltelt egy éves tevékenységről. 2003. okt. 16. BVÖi

Next

/
Thumbnails
Contents