Gyökerek (A Dráva Múzeum jubileumi tanulmánykötete, Barcs, 2009)
Tanulmányok a várostörténet köréből - Rózsás Márton: A polgári művelődés terei Barcson a 19. sz. derekától a II. világháborúig. (II. rész)
megválasztása érdekében. 19 A lap szerkezete, programja szinte tükörképe a Barcs és Vidékének. Vezércikkei gyakran a helyi életfeltételekkel foglalkoznak, a település fejlesztéséért szállnak síkra, olykor bírálják a helyi közigazgatást. Gyakori témája az írásoknak a magyar nemzetiség helyzete a Dráván túli szlavóniai területeken. Drávavidék (1919-1921) A hetilap a barcsi és a szigetvári járások szociáldemokrata pártjainak hivatalos lapja volt. Farkas Frigyes szerkesztette, Gút Béla nyomdája állította elő. Az antant-szerb megszállás (1918-1921) alatt jelent meg, Barcs újbóli Magyarországhoz tartozása után megszűnt. Mindössze 3 példánya maradt fent az OSZKban. E számokból következtethetően, a lap két fő témával foglalkozott - az országban dúló fehérterrorral valamint Horthy hatalomátvételével és a helyi munkásmozgalommal. Drávavölgye (1921-1927) 1921. október 2-án indult, tehát röviddel a szerb megszállás megszűnése után. Szerkesztője Koncz János káplán és Vámos Rezső polgári iskolai tanár voltak. A lap már indulásakor is anyagi és technikai akadályokkal küszködött, e miatt 1923-25 között megjelenése szünetelt. 1925. októberétől végre sikerült újraindítani, szerkesztője ekkor már Biczi Gyula káplán. A szerkesztők változása állandósulni látszott, Biczi után Bérezi Béla polgári iskolai tanár, majd Buzsáky Béla levente főoktató szerkesztette a politikailag elkötelezett hetilapot. Mint ilyen, a kor ideológiai jelszavait tűzte zászlajára - a keresztény nemzeti szellem erősítését és a trianoni határok revízióját. Minden számában olvashatók a rendszer szlogenjei: "Csonka Magyarország nem ország, egész 19 Nagyatádi Szabó István ellenében a helyi jelölt, Dr. Piszár Antal csak 15 szavazattal maradt alul. - „Dicsőséges bukás" In: Barcs és Vidéke. 1908. aug. 9. IV. évfolyam. « 2. siára Ara 2500 K. Rno, 1325. nN II - v.^irua,-. DRÁVAVÖLGYE i POLITIKAI llfT! KRÓNIKA.