Gyökerek (A Dráva Múzeum jubileumi tanulmánykötete, Barcs, 2009)
Jubileumi írások - B. Czeller Szilvia: A harminc éves Dráva Múzeum gyűjteményei
Képzőművészei Az 1980-as évek első felében Szilágyi János vásárolta meg a múzeum számára somogyi kötődésű festők néhány alkotását (Király János, Szabados János, Strissowszky Szilárd). Varga Hajdú István (1920-1981) barcsi születésű képzőművész akvarelljei és pasztelljei közül számos is ezidőtájt került a múzeumba. A képzőművészeti leltárkönyv vezetése csak 1989-ben kezdődött meg, ekkor a múzeum raktáraiban található képeket vették számba a munkatársak s ezután a napló lapjai jelzik a gyarapodást. Városunkban több helyen találkozhatunk a gyűjteményből származó képekkel, melyek tartós kölcsönzéssel díszítik közintézményeink falait. Maróti László (1913-1984) festőművész-tanár jórészt barcsi témájú rajzait és festményeit folyamatosan gyűjtjük, a festő özvegyétől ajándékba kaptunk jónéhányat. A hagyaték egy részét a barcsi önkormányzat segítségével tudtuk megvásárolni, ennek eredményeképpen Maróti László életmű-kiállítását 2003ban rendezhették meg a múzeum munkatársai. Maróti László: Dráva parti horgászok (akvarell, 1966)